MENÜ

Nyári támogatás a termésbiztonság érdekében

2021.04.26.

Növényeink nyári támogatásával sokat tehetünk a stresszhatások okozta termésveszteség elkerüléséért, illetve többlettermés eléréséért. A szárazság, vagy a kórokozók miatti gyenge indulás ellensúlyozására segítsük növényeiket természetes módon, élő algát (NEM DÖGLÖTT) tartalmazó biostimulátorral, az Algafix-el, kiegészítve szükséges mikro-makroelem lombtrágyákkal.

 

Az Algafix® balatoni élő algát (Scenedesmus obtisausculus) tartalmazó mikrobiológiai biostimulátor. Az élő mikrobák mellett makro- és mikroelemeket, valamint az algasejtek által termelt növényi növekedési hormont, kinetint tartalmaz a hazai piacon a legnagyobb mértékben. Mivel szinte 100%-ban csak ezt a hormont tartalmazza, ezért tűpontos, okszerű beavatkozást lehet vele elérni a növekedés serkentésére.

A kijuttatást követően is - megfelelő körülmények között - folyamatosan termeli a kinetint, melyet a növény levélen keresztül vesz fel. Az algák elhalása után a sejtjeikben tárolt anyag (a hormonok) is felszívódnak, így az Algafix® esetében dupla hatással számolhatunk, ami a hozamnövelésben kiveszi részét. Segíti a stresszhatások kivédését, növeli a betegségekkel szembeni ellenállóságot, javítja a tápanyagok hasznosulását.

 

algafix-2021-apr-napraforgo

A kontroll 100%-ához viszonyítva az ÉLŐ ALGA fejlődési potenciált növelő hatása (+7-14%), ami a különböző termesztési feltételek hatásainak mentén is (+11%) realizálódott a termésképletek mérésekor.
algafix-2021-apr-szoja
A kontroll 100%-ához viszonyítva az ÉLŐ ALGA fejlődési potenciált növelő hatása (+5-31%), amely aztán a különböző termesztési feltételek – akár korlátozó -hatásainak mentén is (+9%) realizálódott a termés mennyiségében.

 

Régebben a tápanyag-gazdálkodási tervek a talajon keresztüli tápanyagellátásra alapoztak, azonban az elmúlt évtizedekben a levélen keresztüli tápanyagpótlás létjogosultsága elvitathatatlanná vált. A korszerű fajták megnövekedett mikroelem igényének intenzív ellátására való törekvésének nyomán a lombtrágyázás fix technológiai elemmé vált a növénytermesztési gyakorlatban.

A tápanyaghiány tüneti megjelenése már súlyos ellátottsági problémákat eredményezhet, ezért a kijuttatás helyes időzítése jelentősen meghatározza a lombtrágyák hasznosulását.

Korszerű lombtrágyáink alkalmazásával hatékonyan megelőzhető, illetve orvosolható az egyes hiánytünetek kialakulása, mert az Algafix és az AminoBór, MicroFull és AminoKén lombtrágyák jól kiegészítik egymás hatásait.

A MicroFull komplex mikroelem-tartalmú lombtrágya, amely (1,5% réz, 1% mangán, 0,5% cink, 0,3% vas, 0,04% molibdén) kiválóan segíti a fotoszintetikus folyamatokat, a klorofill megfelelő működését - 2,0 l/ha dózisban.

Az AminoBór javítja a terméskötődést, hozzájárul a növényi sejtfalak képződéséhez, a szénhidrátok szállításához, a stresszhelyzetek átvészeléséhez. Növeli az olajos növények olajtartalmát. Magas és a növény számára felvehető bórtartalma biztosítja a bórhiány hatékony kezelését. Virágzás kezdetén 1 l/ha Algafix + 1-2 l/ha AminoBór kombinációban javasoljuk.

AminoKén – Optimális kén-nitrogén összetételű 150 g/l N, 570 g/l SO3) levéltrágya, olajos növények kénhiányának megelőzésére 2-5 l/ha dózisban, olajosokban bimbós állapotig alkalmazható.

 

A részletekkel és további technológiai információkkal kapcsolatban keresse területi szaktanácsadóinkat, vagy látogasson el honlapunkra (www.agrobio.hu)!

 

Daoda Zoltán
szakmai igazgató
AGRO.bio Hungary Kft.

agrobio