Oktatási programmal népszerűsíti a mezőgazdaságot a BASF (x)

Agro Napló
„A mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon”, én ebben hiszek – szögezte le Hajnal Gábor, a BASF Hungária Kft. marketing vezetője szeptember végén Budapesten, a cég sajtótájékoztatóján, ahol bejelentették: a BASF akkreditált pedagógus-továbbképzési programot indított, melynek során a mezőgazdaság izgalmas és sokszínű világát ismerhették meg a résztvevők.

A programot azért hívták életre – mondta a marketing vezető, mert úgy látják, hogy az agráriumban dolgozó gazdálkodók évről-évre egyre nagyobb kihívásokkal néznek szembe, példa erre a mostani igen aszályos év. A mezőgazdasági termelőknek pedig egyre kiszámíthatatlanabb körülményekkel kell tevékenységük során szembesülniük. Az aszály okozta károknál maradva: Magyarországon a nagy szárazság miatt együttesen mintegy 500 ezer hektáron kellett megsemmisíteni az elvetett kukoricát és napraforgót, mivel nem hozott megfelelő minőségű termést. Az így keletkezett kár több tízmilliárd forintot tesz ki, ami alapvetően veszélyezteti a gazdák megélhetését. Ezt nekik valamilyen módon át kell hidalniuk, ugyanis ők jövőre is a mezőgazdaságból szeretnének megélni.

Itt kerül a képbe a BASF mostani programja. Sokan ugyanis nem tudják az általános iskolások közül, hogy az étel miként, milyen munkafolyamatok eredményekét kerül nap mint nap az asztalra, például a búzából hogyan lesz kenyér. Azt pedig a BASF nagyon fontosnak tartja, hogy ezt a gyerekek megtudják, azaz tisztában legyenek vele milyen munka áll e mögött, például, hogy este, esetleg esőben és szélben is dolgozni kell. Vagyis az agráriumban végzett munka juttatja el a szupermarketek polcaira a húst, a tejet, a kenyeret, a paradicsomot, vagy éppen az almát. Ha mindezt értik a gyerekek, a mezőgazdaságban végzett munkát is meg tudják becsülni, értékelni tudják a gazdálkodók tevékenységét. Erről szól a BASF kezdeményezése, a cég erre készített el egy programot – összegezte a BASF Hungária Kft. marketing vezetője.

A programot Korda Gabriella, a BASF marketing kampánymenedzsment csapatának vezetője ismertette a jelenlévőkkel. Többek közt megismételte: a BASF szerint a mezőgazdasággal való foglalkozás „a világ legjobb munkája”. A gazdák ugyanakkor gyakran úgy érzik, hogy a társadalom ezt a tevékenységet alulértékeli. Ezért ebben a témában kutatást is végeztek, és megállapították, hogy a mezőgazdasági munkát kevesen ismerik kellőképpen, és ezért valódi értékén sem tudják azt megítélni – összegezte előadásában a kampánymenedzser, hozzátéve, hogy ennek a véleménynek az előzménye még az is, hogy mindezt a cég 2013-as nemzetközi kampányának tapasztalatai is alátámasztották.

Mindezen ismeretek alapján a BASF: a „Szerintünk a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon” elnevezésű kampányát a BASF az idén világszerte újraélesztette, és most nem a globális problémákra koncentrálnak a cég szakemberei, hanem a helyi kihívásokra fókuszálnak. Ezért is csatlakozott azonnal a projekthez a BASF Hungária Kft. csapata is. Vagyis szeretnék, ha minél több emberhez – köztük a gyerekekhez is – eljutnának a mostani kampány üzenetei, amit két pillérre, az intenzív kommunikációra és az oktatásra építettek fel. Ez a projekt egész évben zajlik 2022-ben.

A kommunikációs kampányban – ami átfogja az idei évet – a gazdákat és a társadalomnak a téma iránt érdeklődő szélesebb körét szeretnék megszólítani, megismertetni velük és bemutatni nekik a BASF új oktatási platformjának kínálatát és felhasználási lehetőségeit. A konkrét oktatási programrésszel pedig a 10-12 éves gyerekeket és szüleiket kívánják elérni. A célkitűzés a mezőgazdaság és az agráriumban végzett tevékenységek társadalmi elismertségének növelése az oktatáson keresztül.

Ezért a cég a kisiskolásoknak szóló oktatási programmal segíti a magyar gazdákat – emelte ki a BASF Hungária munkatársa, rámutatva: a „Földigilisztától a műholdig, avagy a korszerű növénytermesztés” elnevezésű magyarországi oktatási program célkitűzése: bemutatni a most felnövő generációknak, hogy a gazdák mennyi mindent tesznek meg azért, hogy a boltok mindig tele legyenek friss élelmiszerrel, például kenyérrel. Ennek az üzenetnek az eljuttatását támogatja a BASF a médiumok: televízió, közösség média, valamint az oktatás különféle – többek között az online – csatornáinak igénybevételével, sőt tanulmányi versennyel is – közölte a szakember.

Korda Gabriella külön is megemlítette a Farmmester zárt szakmai Facebook-csoportot, amely agrárszakértőket, gazdákat és más, az ágazathoz szorosan kapcsolódó és kötődő szakembereket tömörít. A „Szakmai Ártalom” elnevezésű videótartalom pedig saját gyártású, aminek keretében 2-3 ismert szakértő vitat meg aktuális kérdéseket. Ezt a Farmmester csoport tagjai elsőként nézhetik meg. A „Szakmai Ártalom” sorozatban egy külön rész foglalkozott a „Szerintünk a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon” elnevezésű most futó projekttel, ami a Youtube-csatornán már mindenki számára elérhető, és a kommentek szerint is igen kedvező a fogadtatása.

Az oktatási programban résztvevő tanároknak – ők 70-en vannak – három témában bővítették a tudását, illetve adtak számukra új ismereteket, így a sokszínű mezőgazdaságról, azaz az agrárium alapjairól kapnak ismereteket, fókuszban a növénytermesztéssel; továbbá a mezőgazdasági termelés alapjáról, azaz magáról a talajról szerezhetnek bővebb tudást az akkreditált képzés résztvevői. Emellett a kenyér útját is bemutatják a tanároknak, azaz hogyan lesz a vetőmagból kenyér a kemencében, vagy otthon a sütőben.

Az oktatási kampányt sikeresnek ítélte a szakember. A képzésre 20 százalékkal többen jelentkeztek, mint ahányan az akkreditált képzésben részt vehettek. A résztvevő tanárok 49 települést és 59 iskolát képviseltek. Így a kampány oktatási programja a tanévben mintegy 7 ezer diákhoz és ugyanennyi családhoz jut el. A tanárok az ismeretek szakszerű átadásához megfelelő segédleteket kapnak munkájuk megkönnyítése érdekében. Minderről pedig az oktatásban résztvevő diákok szüleit is tájékoztatják, de a szélesebb körű szülői réteget is megcélozza ezzel a BASF. Az ismeretek elsajátítását követően versenyt szerveznek a gyerekeknek a tananyagban elhangzottakról, és a legjobb osztály meglátogathat egy termelő gazdaságot.

Jövőre a BASF mezőgazdasági pályaorientációs programot is indítani kíván, ahol már szóba hoznák a generációváltás problémáját is. Ezért agrártematikájú pályaválasztási kiállítást is szerveznek majd 2023-ban agrár-felsőoktatási intézmények, ágazati vállalatok és gazdálkodók, valamint diákok részvételével – mondta a BASF marketing kampánymenedzsment csapatának vezetője.

Ezután egy kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelynek a moderátora, Winkler Róbert, az ismert újságíró-youtuber volt. A médiaszemélyiség Benkő Andrással, a BASF termékmenedzserével és Polgárné Balogh Eszter agrármérnök-mérnöktanárral beszélgetett, akiknek köszönhetően részletesebb betekintést kaphattak az újságírók a kampányba.

Winkler Róbert kérdésére Benkő András elmondta: a „Szerintünk a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon” elnevezésű programja a BASF nemzetközi „Biggest Job on Earth” (Legnagyobb munka a világon) kampányának a hazai adaptációja. Az eredeti kampánnyal ellentétben – amely a mezőgazdaság előtt álló kihívásokra hívja fel a figyelmet – a magyar kezdeményezés azonban inkább a jelenre koncentrál.

Benkő András utalt arra, hogy a BASF-nél azért gondolták úgy, hogy a magyar társadalmat egy kampánnyal érzékenyíteni kell, közelebb kell hozni az átlagembereket a mezőgazdaságban dolgozókhoz, mert meg akarták mutatni, milyen is az valójában, mennyi munka és energiabefektetés szükséges ahhoz, hogy az élelmiszer végül az emberek asztalára kerülhessen.

Ezt egy olyan újítással szeretnék elérni, amely a nemzetközi kampányban egyáltalán nem volt jelen: a BASF jelenleg a gyerekekhez – elsősorban a kiskamaszokhoz – szeretne szólni, akiket egy különleges, frissen kifejlesztett programmal az általános iskolai oktatás keretein belül szeretnének elérni. Ennek a programnak a Földigilisztától a műholdig, avagy a korszerű növénytermesztés címet adták.

A program fejlesztői közé tartozó Polgárné Balogh Eszter arról beszélt egyebek mellett, hogy a hatalmas mennyiségű információt játékos módon adják át a gyerekeknek, akik a kenyér előállításának útján keresztül ismerhetik meg a legfontosabb mezőgazdasági folyamatokat – a sajtótájékoztató helyszínének kiválasztásakor ezért is esett a választás egy pékségre, hiszen ez ennek az útnak az utolsó állomása.

A tanárnő kiemelte: a gyermekeket oktató tanároknak egy akkreditált képzéssel készültek, amely egy három egységből álló tananyagot foglal magában. Az akkreditált képzéssel azt szeretnék biztosítani, hogy a tanulóknak a témához valóban értő szakemberek adják majd át a tudást a tanórákon.

A beszélgetés végén Benkő András közölte: a kampány folytatásaként a jövőben az idősebb, pályaválasztás előtt álló korosztályhoz is szeretnének majd szólni – itt azonban már az lenne a céljuk, hogy a mezőgazdaságot vonzó karrierlehetőségként mutathassák be.

A sajtótájékoztatónak a PANO Budapest kenyérüzeme adott helyet, a pékséget Juhász Mihály (Misi a pék, Jacques Liszt) és Mester Miklós alapította, ami lényegében egy start up – közölte a sajtóértekezlet résztvevőivel Mester Miklós az egyik alapító, aki jelen volt az eseményen.

Az üzem kizárólag természetes kovásszal (vadkovász) készült kenyérféléket készít nagy mennyiségben, az elérhető legjobb gépekkel és technológiával. „Az alapítók szakértelme és a csúcstechnikás géppark a garancia a stabil, állandó minőségre” – írják munkájukról a cégismertetőben.

Mester Miklós az Agro Naplónak a sajtóeseményen elmondta: az üzem létesítésébe, mintegy félmilliárd – azaz 500 millió – forintot invesztáltak. A beruházás várhatóan mintegy három, három és fél év alatt térül meg.

         

-an- Fotók: Facebook/BASF Mezőgazdasági megoldások
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!