Sok múlik a sikeres védekezésen! (x)

Agro Napló
A legtöbb gazdálkodó már 2020 végén beszerezte a tavaszi napraforgóvetőmagokat. A hibrid kiválasztása előtt mindenképp érdemes mérlegelni, hogy tavasszal a területünk gyomviszonyai mellett mire számíthatunk, hiszen a napraforgóhibrid kiválasztásával egyidőben el is dől a tavaszi gyomirtási technológiánk is.
Express™ 50 SX® kezelés hatékonysága, Jászkisér, 2020.

Az utóbbi időben egyre nagyobb problémát okoznak a libatop félék, a keserűfű fajok, a varjúmák, valamint a mezei acat. Az Express™ 50 SX® gyomirtó szer évek óta nyújt biztos megoldást, terjedése annak is köszönhető, hogy egyre bővül az Express®-toleráns napraforgó hibridek kínálata.

2020-ban már mintegy 200 ezer hektárnyi területen kezeltek Express™ gyomirtási technológiával, a technológia bizonyított megbízhatóságával, hatékonyságával.

Ha Önnek is fontos a rugalmas kijuttathatóság és az alkalmazkodási lehetőség az aktuális viszonyokhoz, valamint területe évelő kétszikűekkel fertőzött (pl. mezei acat) vagy jelen vannak a libatop-, szerbtövis- vagy disznóparéjfajok, illetve a selyemmályva vagy a fekete ebszőlő, akkor mindenképp javasolt Express™-toleráns napraforgóhibrid beszerzése.

A technológia nagy előnye, hogy az Express™ gyomirtó szer kijuttatási ideje rugalmas: kultúrnövényünk fonológiájától szinte függetlenül, a gyomok fejlettségéhez igazodva végezhetjük el a kezelést. Az aktuális gyomnyomáshoz és időjárási viszonyokhoz alkalmazkodva, akár osztott kezeléseket is végezhetünk a nagyobb hatékonyság érdekében.

  • Évelő kétszikű gyomok ellen kiemelkedő hatékonyságú (mezei acat)
  • Kiemelkedő szelektivitás, nincs fitotoxicitás és utóvetemény korlátozás sem.
  • Gyorsan oldódik, jól keverhető, a tartályból könnyen kimosható.
  • Alkalmazása és hatékonysága nem függ a talaj állapotától és a bemosó csapadéktól.
  • A kiszerelés nagysága követi a vetőmagmennyiséget (1 zsák vetőmaghoz 1 doboz Express® gyomirtó szer).
  • Kiváló herbicidtoleráns napraforgóhibridek állnak rendelkezésünkre, melyek választéka egyre bővül 2021-ben is.

Erős parlagfű, vadkender nyomás megoldására az Evorelle® Express™ gyomirtó szer szerepel kínálatunkban, melynek használata előtt mindig érdeklődjön a vetőmag fajtatulajdonostól, ill. az FMC munkatársaitól.

Evorelle® Express™ kezelés hatása, Tiszaeszlár, 2019.

Mivel a kétszikű gyomok ellen eredményesen védekezhetünk állománykezeléssel, így akár a kétszikűek elleni költséges alapkezelést el is hagyhatjuk. Az egyszikű gyomokra koncentrálva alapkezelésként technológiai javaslatunkban a Successor® 600 szerepel. A petoxamid hatóanyag kiváló védelmet nyújt a nagy széltippan, perjefélék, muhar fajok, kakaslábfű ellen. Csírázásgátló hatású, emellett talajhatással is rendelkezik. Némi hatással van a kétszikű gyomokra is. Kijuttatása preemergensen (vetés után, kelés előtt) 2 l/ha dózisban.

Express®-toleráns napraforgóhibridek 2021

Pioneer/Corteva

Euralis

Limagrain

P63LE113

ES ARMONICA LO SU

LG 50.479 SX

P64LE25

ES JURASSIC HO SU

LG 50.779 HO SX

P64LE136

ES AROMATIC HO SU

P64HE133

ES ARGENTIC HO SU

P64HE144

További SU napraforgóhibridek 2021

 

Caussade

Mas Seeds

Marton Genetics

CSF 18903 SU

MAS 83 SU

Virgo SU

CANARIA SU ORO

MAS 85 SU

Strube

Saatbau

Saaten Union

FAUSTO ST

HELESUN

ALEXA SU

MERO ST

UNOSUN

DAVERO SU

TANGO ST

Bővülő napraforgóherbicid kínálat 2021

Stresszoldás és növénykondicionálás az ellenálló állományért

A napraforgót élettartama során számos stressz éri. A biotikus stressztényezők (kártevők, kórokozók és gyomok) ellen számos növényvédő szer rendelkezésre áll, az abiotikus stresszfaktorok ellen már nehezebb a védekezés, mert ezekre sokszor nincs hatásunk: erősödő időjárás anomáliák, talajviszonyok, gyomirtóstressz.

Mivel támogathatjuk a napraforgót a stresszfaktorokkal szemben?

Az FMC komoly figyelmet fordít a biológiai növényvédelem, növénykondicionálás és növénytáplálás kutatás-fejlesztésére. Ennek köszönhetően született meg új növény és talajkondicionáló, valamint stresszoldó készítményünk, a RhizoMagic™, mely jelentős (315 g/l) szervesanyag tartalommal rendelkezik. Tengerialga-kivonat, L-aminosav, makro-, mezo- és mikroelem tartalmának köszönhetően biztosítja a fejlődés során az optimális tápanyag-ellátottságot.

Kezeletlen balra, RhizoMagic™ jobbra, Sümeg, 2019. 06. 20.

Felhasználási javaslat:

  • A RhizoMagic™ szántóföldi dózisa 1,5-2l/ha/alkalom.
  • Alkalmazásaható a preemergens gyomirtással egy menetben az egyöntetűbb kelés elősegítéséért.
  • Ajánlott a kultúrnövény korai fejlődési szakaszában a gyökeresedés elősegítésére.
  • Stresszkezelés esetén a kezelések közötti idő csökkenthető.
  • Akár 2-4 alkalommal is felhasználható a tenyészidőszak végéig.

A  RhizoMagic™ 10 literes kiszerelésben , versenyképes hektárköltséggel érhető el.

Bórban az igazság

A napraforgó olajtartalmának alakulásában meghatározó szerepe van a kénnek és a bórnak. A kén létfontosságú aminosavak építőeleme, nélkülözhetetlen szerepe van a fehérje-bioszintézisben, elősegíti a N felvételét, hasznosulását. Hiányában a növények fejlődése lelassul, a levélerek sárgulnak, akár 30 %-os termésveszteséget is elszenvedhet.

A bór hiánya súlyos anyagcserezavarokat, termékenyülési problémákat okozhat, és szerepet játszik az olajtartalom alakulásában is. Részt vesz a hajtáscsúcs fejlődésében, fontos szerepe van a virágok megtermékenyülésében, a magkötésben és a szénhidrát anyagcserében. Fontos szerepe van a nitrogén és foszfor anyagcserében, valamint az aminosavak és a fehérjék szintézisében. Hiánya esetén a levelek sárgulnak, kifakulnak, lankadttá válnak. Jellegzetes hiánytünete a gyökerek tenyészőcsúcsának pusztulása, valamint a tányér deformálódása.

A bórt a növények a talajból bórsav, illetve borátok formájában veszik fel. A felvétel után a bór a növényben lassan mozog és ez az oka annak, hogy hiánya elsősorban a hajtáscsúcsokon és a termékenyülés időszakában jelentkezik. Ezért fontos, hogy a növények még időben, a termékenyülés előtti időszakban, megfelelő mennyiségű és könnyen felvehető bórhoz jussanak.

Megoldásunk a Komplex Kénesbór™, amely egy bórral, kénnel, molibdénnel és egyéb mikroelemekkel dúsított nitrogénműtrágya-oldat. A Komplex Kénesbór tápelemtartalma hatékony megoldást nyújt a kén- és bórigényes szántóföldi kultúrák, így a napraforgó levéltrágyázására is. A Komplex Kénesbór™ a megfelelő nitrogén tartalom (N 19,4 m/V %) mellett kiemelkedő mennyiségben tartalmaz kén-trioxidot (SO3 18 m/V %) és a növények számára könnyen felvehető bórkomplexet (B 3,2 m/V % = 320 g/l bórkomplex). Mindezek mellett kiemelkedő mikroelem tartalommal is (Réz (Cu), Vas (Fe), Mangán (Mn), Molibdén (Mo), Cink (Zn)) rendelkezik, amely tovább erősíti a növényben a tápelem arányok fenntartását, elősegítve ezáltal a megfelelő termésképződést és az olajtartalmat.

A Komplex Kénesbór™ felhasználása a napraforgó 6-8 leveles fejlettségétől a virágzás kezdetéig 2 alkalommal 2-3 l/ha dózissal javasolt. A megfelelő termékenyülés és az olajtartalom növekedése érdekében a leghatékonyabb eredmény a csillagbimbós állapotban történő kijuttatás esetén érhető el.

Amennyiben a napraforgó növényvédelmi technológiára vonatkozóan kérdése merül fel, forduljon bizalommal az FMC-Agro területi szakmérnök kollegáihoz.

www.fmcagro.hu
FMC-Agro Hungary Kft.

A növényvédő szereket biztonságosan és felelősséggel használja! Kérjük, mindig kövesse a készítmény címkéjén leírtakat annak alkalmazásakor! Az ® jellel jelölt termékek az FMC Corporation vagy leányvállalatainak márkanevei.
Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!