Talajegészség csomag 2021 (x)

Agro Napló
A talajmegújító gazdálkodás rendszere elsőre bonyolultnak és kockázatosnak tűnhet, de nem kell annak lennie. Azt mindannyian látjuk, hogy a talajra alapozva termelő gazdatársak is képesek ugyanazt a termésátlagot elérni jóval kevesebb műveleti és inputköltséggel. Kukoricában ez akár hektáronként 25-50 ezer forint megtakarítást is jelenthet. Hogyan csinálják?

A legjobb precízió a talajbiológia

A talajmegújító gazdálkodás a talajegészség 5 alapelvére épül, azaz a minél kevesebb talajbolygatásra, az állandó talajtakarásra, a változatos vetésforgóra, az egész évben jelenlévő élő gyökerekre és az állatállomány integrációjára. Ezek az alapelvek olyan módon segítik a talajok megújulását, hogy az addig gyenge foltok, erodált részek is megszűnnek, a szervesanyag-tartalom emelkedik, a rendszer ellenállóbbá és kiegyensúlyozottabbá válik.

Anarcson eltűntek a gyengébb foltok ebből a táblából, az Esstence-szel történő talajoltás és a CarbonKick starter alkalmazása után a repce állománya teljesen homogén (Takács Ádám 2021. május eleji felvételei)

További előnye a talajmegújításnak, hogy nem igényel költséges beruházást, jó eséllyel már most is rendelkezel a szükséges eszközökkel, vagy a meglévők könnyen átalakíthatóak.

Miért váltsak technológiát, ha az eddigi is jól bevált?

A talajmegújító mezőgazdaság (TMMG) nem való mindenkinek: a rövid időre bérelt földek talajainak megújítása nem éri meg a bérlőnek, valamint az egész rendszer teljesen új gondolkodásmódot igényel. Mégis valljuk, hogy a TMMG-vel 3-5 éven belül jelentős költségcsökkentés érhető el, miközben a talajaink állapota jelentősen javítható.

Vess egy pillantást a kukoricatechnológiára és annak költségvonzatára az alábbi képen (kattintásra nagyobban nyílik meg) - az alsó kék sorban ott a megoldás.

Eddig szántottunk vagy grubberoztunk. Hogyan kezdjek bele?

Fontos, hogy amikor belevágsz, akkor teljes technológiaként gondolj a TMMG-re, és ne csak egy új elemként. A Talajreform szakértői által összeállított komplex megoldás minden szántóföldi kultúra esetén alkalmazható, az eltérő talajtípusokra és a gazdálkodói célokra optimalizálva. A különböző intenzitású gazdálkodásokhoz igazítva eltérő költségkeretekkel számoltunk, így biztosan Te is megtalálod a hozzád illőt.

Technológiánk az alábbi elemeket tartalmazza:

  • TillageMix takarónövény-keverék a két főnövény közötti időszakra
  • CarbonKick granulált szerves starter a vetéssel egy menetben
  • mikorrhizás vetőmag-csávázás koncentrált oltóanyaggal
  • Esstence gilisztahumusz és huminsav a talajoltáshoz
  • fulvosav és aminosav a lombkezelésekhez

Ezek a termékek önmagukban nem csodaszerek, de a melléjük adott tudás és a Talajreform szaktanácsadók tapasztalata kiváló lehetőséget biztosít egy ellenállóbb és jövedelmezőbb technológiára való áttéréshez. Ráadásul a Talajegészség csomagban most kedvezményes áron kapsz meg egyszerre mindent, amire szükséged a fent látott költségcsökkentés eléréséhez. Mindezt úgy, hogy közben a talajodat is javítod.

Ez a magágy minden igényt kielégít, pedig munkagép itt csak egyszer járt, a vetőgép (Vaderstad Tempo) a vetés napján (első kukorica direktvetés TillageMix Keve keverékbe Szabadbattyánban)

3 termék – 10 hektár – 10% kedvezmény

A csomag használata végtelenül egyszerű: válassz legalább 3 terméktípust (takarónövény-keverék, szerves starter, talajoltó, mikorrhiza stb.) a Talajreform technológiából legalább 10 hektárra, és azonnal 10% kedvezményt kapsz mindhárom terméktípus árából. A termékeket szabadon kombinálhatod a saját technológiai meglátásaid szerint, vagy bővítheted további termékekkel.

A csomaggal elérhető megtakarítás nettó 3500-6000 forint hektáronként, plusz az ajánlat mellé ingyenes növényinedv-minták, telefonos és személyes konzultációk, valamint tudásanyagok járnak.

Ha régóta szemezel a talajmegújító technológia nyújtotta előnyökkel (jobb talajok, alacsonyabb inputköltség, kevesebb amortizáció, kevesebb munkaóra, több idő a fontos dolgokra), akkor a Talajegészség csomag Neked szól. Keresd bizalommal szaktanácsadóinkat, akik segítenek, hogy a szántóföldből termőtalaj váljon a Te gazdaságodban is!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új irányok a talajvédelemben

Új irányok a talajvédelemben

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a gazdálkodókat és az agrárszakembereket, hogy dr. Nagy István agrárminiszter elfogad...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!