Tűzihorganyzással a rejtett felületek is egy kompakt fémbevonatot kapnak (x)

Agro Napló
A korrózió ellen védő bevonatok lényege, hogy a védendő szerkezeti anyagot, így az acélt elszigetelik a környezet agresszív hatásaitól, ezáltal megakadályozva a vas korrózióját, a rozsdásodást.

Ez a „szigetelőképesség” az adott bevonat anyagától és egységességétől függ. Mezőgazdasági acélszerkezetek esetében is gyakran használunk vékonyfalú nyitott-, vagy zártszelvényeket, melyek legfontosabb előnye, hogy csekély falvastagságukhoz képest jelentős teherbírással rendelkeznek, ugyanakkor kifejezetten esztétikus acélszerkezeteket lehet belőlük kialakítani. Az ilyen szelvények előnye egyúttal hátrányt is jelent, mert kis anyagvastagságuk miatt alig rendelkeznek korróziós tartalékkal, így előrehaladottabb károsodásuk esetén, elveszthetik stabilitásukat. Ezért fontos tömör, időtálló és megbízható bevonatokat alkalmazzunk.

Balra anyagát vesztett festett, zártszelvényes korlátoszlop; jobbra tűzihorganyzott csőszelvényes korlátoszlop

A tűzihorganyzás (szabványa az MSZ EN ISO 1461) csak akkor hajtható végre, ha a csőszerű acélszerkezet belső felületeit is bevonjuk, mely így garanciát biztosít a teljes felületre kiterjedő masszív védelemhez.

Acélszerkezetek bevonása a NAGÉV tűzihorganyzókban

A NAGÉV CINK KFT rendelkezik Magyarország legnagyobb térfogatú tűzihorganyzó kádjával. Legújabb generációs technológiája, számítógéppel vezérelt berendezései csúcstechnikát képvisel. A maximális bevonható termékméret 15 x 1,8 x 3 m, legnagyobb tömeg 8 tonna/darab. Ezzel a nagy épületszerkezetektől a kisméretű kapcsolóelemekig egyaránt képes nemzetközi szabványoknak megfelelő minőségű tűzihorganyzásra. A vállalat centrális elhelyezkedése (M5 autópálya mellett, Budapesttől 30 km-re az ócsai leágazásnál) könnyű megközelíthetőséget tesz lehetővé. Társvállalata a NAGÉV KFT mára már 20 éves tűzihorganyzási tapasztalattal rendelkezik és Kelet-Magyarországon Tiszacsegén áll a megrendelők rendelkezésére, ahol 7,2 x 2,5 x 1,05 m méretű darabok egy lépésben történő bevonása is lehetséges.

A NAGÉV CINK KFT (Ócsa) és NAGÉV KFT (Tiszacsege) tűzihorganyzók elhelyezkedése

 

Tűzihorganyzás a NAGÉV CINK KFT-nél

Több évtizedes referenciák

Magyarországon a tűzihorganyzott acélszerkezetek mezőgazdasági alkalmazásának elterjedése a múlt század hetvenes éveinek elejére vezethető vissza. A kisebb állattartó berendezések, a ketrecek, itatók, etetők mellett megjelentek a már nagyobb méretű térelhatároló szerkezetek, és az épület acélszerkezetek is. Ez utóbbiak döntő részben terménytárolók, gépszínek és istálló épületek, de nagy számban készültek tűzihorganyzott tartószerkezetű szárító és húsfeldolgozó üzemek is.

A több évtizeddel ezelőtt tűzihorganyzott acélszerkezetek a mai napig kitűnően funkcionálnak

NAGÉV KONTAKT KFT és NAGÉV CINK KFT: Tűzihorganyzás akár magánszemélyeknek is

A NAGÉV tűzihorganyzóihoz beérkező acélszerkezeteket a vállalat szakemberei biztonsági és megfelelőségi ellenőrzésnek (áruátvételnek, bemeneti ellenőrzésnek) vetik alá. Ennek célja, hogy a tűzihorganyzásra nem alkalmas szerkezeti elemeket kiszűrjék, illetve ha szükséges és még lehetséges, javítani lehessen. Bemeneti ellenőrzéskor tapasztalható hibákat úgy lehet megelőzni, hogy a szerkezetek gyártói a szakmai előírásoknak megfelelően készítik el az acélszerkezeteket. Amennyiben az acélszerkezet gyártó partnerek figyelembe veszik a technológiai sajátosságokból eredő követelményeket, olyan bevonatot kapnak, mely hosszú évtizedekre karbantartásmentes védelmet nyújt akár állattartással, vagy növénytermesztéssel foglalkozók, továbbá a feldolgozóiparban működő vállalkozások, vagy magánszemélyek számára egyaránt.

Abban az esetben, ha a rendelkezésükre tájékoztató dokumentumok mégsem lennének elegendőek, a NAGÉV szakemberei díjmentes tanácsadással állnak megbízóik rendelkezésére (www.nagev.hu, kontakt@nagev.hu, csege@nagev.hu), várják az érdeklődők hívásait, megkereséseit.

Képek forrása: NAGÉV-archívum

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A fóliasátrak is drágulnak

A fóliasátrak is drágulnak

Tavaly 60-80 százalékkal drágultak a mezőgazdasági fóliasátrak főbb alapanyagai, az acél ára pedig több mint 100 százalékkal emelkedett.

Állattartó telepek járműforgalma

Állattartó telepek járműforgalma

A termelésre veszélyt jelentő kórokozók számos úton érhetik el az állomány egyedeit. Mivel az állattartás rengeteg szállítási feladatot igényel (pl. á...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!