Új beruházási pályázat az állattartó cégek számára (x)

Agro Napló
Felhívjuk a figyelmüket, hogy az Agrárminisztérium 80 milliárd forintos új beruházási pályázati csomagot hirdetett meg. Ennek keretében az állattenyésztéssel foglalkozó cégek pályázhatnak állattartó telepek megújítására (magtárak, istállók, szénatárolók, stb.).

Cégünk több mint 25 éve kizárólag agrár létesítmények tervezésével és kivitelezésével foglalkozik. Ez idő alatt több száz ilyen jellegű létesítményt építettünk. Elsősorban magtárak, istállók, szénatárolók, gépszínek, valamint silók és szárítók alapozási munkáival, kivitelezésével foglalkozunk.

A vonatkozó pályázatok kiírása 2020. július hónapban történik.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy pályázni engedélyezési tervek birtokában lehet, tehát sürgős döntésre van szükség, hogy a vonatkozó tervek időben elkészüljenek.

Cégünk elkészíti a vonatkozó engedélyezési terveket, a pályázathoz szükséges dokumentumokat, igény esetén megfelelő szakértelemmel rendelkező pályázatírót is tudunk javasolni.

Ha szakszerű kivitelezést szeretne, keresse cégünket és kérjen ajánlatot.

Az ország bármely részén vállalunk munkát!

Gyors, pontos ajánlat készítéssel és korrekt árakkal állunk rendelkezésükre!

Cégünk részletes referenciáiról az agrovazkft.hu oldalon tájékozódhat.

Tisztelettel:
Lenkey Imre ügyvezető
mobil: + 36-30-9-569-290

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!