Újabb finanszírozási lehetőség a földvásárláshoz (X) (x)

Agro Napló
Az új gazdálkodási évben öt százalékkal megnőtt a területalapú alaptámogatás (SAPS), a Zöldítés és a Fiatal gazda támogatások előfinanszírozási mértéke, amely így a 85-90 százalékot is elérheti. Kibővült továbbá az előfinanszírozható támogatások jogcímeinek köre, és ebben az évben hektáronként akár 122 ezer forintos hitelösszeghez is hozzá lehet jutni. Ugyanakkor az OTP Bank agrárszakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy az NHP forrású hitelek mellett, hasonló feltételrendszerű, de az OTP Bank saját forrására alapozott hitelterméket dolgoztak ki, amely kiválóan alkalmas a „Földet a Gazdáknak!” Programban értékesített állami tulajdonú termőföldek megvásárlására.

Az új gazdálkodási évben a területalapú támogatások előfinanszírozása hitelkonstrukció is több ponton változik. Az OTP Banknál immár 85-90 százalék is lehet a területalapú alaptámogatás (SAPS), a Zöldítés és a Fiatal gazda támogatások előfinanszírozási mértéke, de ez a SAPS alaptámogatás és a Zöldítés esetében – igénytől függően – akár a 100 százalékot, azaz a hektáronkénti 67.800 forintot is elérheti. Az idei évvel bővült az előfinanszírozható jogcímek köre, így ismét lehetőség van az Agrár-környezetgazdálkodási támogatások (AKG), a Natura 2000 gyepterületek kompenzációs kifizetéseinek, továbbá a Természeti Hátránnyal Érintett Területek (THÉT) kompenzációs kifizetéseinek előfinanszírozására is, 50-70 százalékos mértékben. A különböző támogatások előfinanszírozásához kapcsolódó finanszírozási termékek előnye, hogy közjegyzői okirat és tárgyi fedezet nélkül is igényelhetőek, a hitel fedezete az elnyert támogatás.

A szintén a területalapú támogatások előfinanszírozásához kapcsolódó OTP Zöldkártya hitel segítségével pedig hektáronként a támogatási összeg kétszereséhez, akár 122 ezer forintos hitelösszeghez is hozzájuthatnak az agrárvállalkozások. A gazdálkodók így nem csak kiemelkedően magas összeghez juthatnak hozzá egyidőben, hanem mentesülnek az alól is, hogy minden évben új előfinanszírozási kérelmet nyújtsanak be.

Az OTP Bank agrárszakemberei arra is felhívták a figyelmet, hogy újabb lehetőséget biztosítanak a még jelenleg is tartó „Földet a gazdáknak!” Program finanszírozásához.

Az termőföld értékesítésekre kialakított NHP forrású konstrukciók mellett az OTP Bank agrárszakemberei kidolgoztak egy saját forrású, de az állami konstrukciókhoz hasonló feltételrendszerű terméket, mivel a kereskedelmi bankok rendelkezésére álló Növekedési Hitelprogram kerete korlátozott.

A hitelkonstrukció, amely minden téren versenyképes termék, a földvásárlási liciten kialakult vételár maximum 90 százalékáig, 20 éves futamidőre nyújt kedvező kondíciójú finanszírozást a földvásárlásra. Az OTP Bank szakemberei komoly érdeklődésre számítanak a gazdák körében a hitelkonstrukció iránt, amelynél lehetőség van az 5 vagy 10 éves rögzített kamatozású finanszírozásra is. Az 5 éves fix periódusban az ügyfél által fizetendő kamat 2,82 %, a 10 évesnél pedig 3,59 %.

A megújult hitelkonstrukciókkal a gazdák továbbra is gyorsan, egyszerűen és még kedvezőbb feltételek mellett juthatnak hozzá a támogatási összegek akár kétszereséhez is, ami lényegesen hozzájárulhat a tervezett beruházások, fejlesztések mielőbbi megvalósulásához, és ezen keresztül a hazai agrárium fejlődéséhez – emlékeztetnek az OTP Bank szakértői.

A tájékoztatás nem teljes körű. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. Részletes feltételek: www.otpbank.hu, 06 1/20/30/70 366 6666, 06 40 366 666

 

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!