Ágazattól függetlenül egyre nagyobb kihívást jelent a termelői oldalon előírt higiéniai feltételek megteremtése és a szigorú szabályok betartása.
Ehhez párosul a drasztikus környezeti és éghajlati változások hatása, a fogyasztói igényekben jelentkező egyre nagyobb elvárások az egészséges termékek iránt, ezen kívül a legelterjedtebb vegyszeres fertőtlenítő eljárások közös negatív tulajdonsága, hogy a kórokozók és a kártevők képesek rezisztenciát felépíteni a használt szerek ellen. A 21. századnak megfelelő higiéniás technológia és annak alkalmazása mára kulcsfontosságú és a profitrátában tisztán mérhető, piaci előnyt jelentő kérdéssé vált.
A magyar fejlesztésű és szabadalmaztatott ExOzone® vegyszermentes és környezetbarát fertőtlenítő technológia az említett kérdéskörök mentén került kidolgozásra több mint egy évtized munkája során, együttműködve az Országos Epidemiológiai Intézet munkatársaival.
Az ózon technológia nem újkeletű, alkalmazása már több az 1900-as évek elején elterjedt az élelmiszeriparban az eltarthatóság idejének növelése érdekében, ugyanakkor mindmáig leginkább a vízkezelés területén vált globálisan használhatóvá.
Ennek oka, hogy az ExOzone® előtti technológiák / generátorok nem voltak képesek annyi ózont és olyan koncentrációban a levegőbe juttatni gazdaságosan, amely képes lett volna a helyiség minden pontjának sterilizálására – ez kb. 1 g ózont jelent légköbméterenként.
A teljesen automatizált, könnyen használható és mobil ExOzone® berendezések magas ózongáz-kibocsátásuk eredményeképp bizonyítottan képesek erre, a több méretben készülő gépek legnagyobbika akár 5.000 légköbméteres helyiségeket - vagyis akár komplett üzemrészeket, de akár szellőzőpadozatos silókban 1500 tonnás gabonatömeget – is képes fertőtleníteni és nem hagy hátra semmilyen vegyszermaradványt, az ózon oxigénre bomlik vissza.
Üzemeltetésük rendkívül hatékony és költségkímélő, hiszen az ózont kizárólag a környezeti levegő átalakításával állítják elő egy elektromos izzó energiafogyasztásával.
Bizonyítottan hatékony fertőtlenítő megoldás az alábbi esetekben:
Az alábbiakban néhány konkrét, független laborok által validált teszteredmény az ExOzone® berendezésekkel végzett fertőtlenítésről:
Az ExOzone® rendszerek gyártói és disztribútori szereplőjének a hazai és a nemzetközi tapasztalatai alapján a technológia használata leggyorsabban az üzemi helyiségfertőtlenítés, a gabona toxinmentesítés és a baromfitartó telepek – beleértve a keltetői és étkezési tojások fertőtlenítését – esetében várható.
A keltetői és az étkezési tojások piacára vetítve - a fertőtlenítő hatását és az egészségügyi kockázatait tekintve az ExOzone® technológia kitűnően helyettesíti a gázosítás folyamatban a formalint, hiszen:
Helyiségek és eszközök fertőtlenítése is könnyedén megoldható, akár a vegyszeres eljárásokra nem alkalmas helyeken is, hiszen:
Az ExOzone® berendezésekről bővebb információért forduljon a disztribútori feladatokat ellátó Ozone Partner Kft.-hez az alábbi elérhetőségeken, vagy tekintse meg weblapjainkat.
www.ozonepartner.com
www.ozonextrade.com
Elérhetőségek:
Vig Balázs – Ozone Partner Kft.
Tel.: +36 30 227 49 40
E-mail: [email protected]