Újgenerációs termékek az AltoTerrától (x)

Agro Napló
A műtrágya-, növényvédőszer- és terménykereskedelemmel foglalkozó AltoTerra Kft. sajtótájékoztató keretében mutatta be új generációs tápanyagutánpótlási termékeit Kecskeméten.

A 2008 óta működő 100%-ban magyar tulajdonban lévő vállalkozás újszilvási telephelyén és 2021. december óta a kecskeméti központi irodában szolgálja ki ügyfeleit. Az újszilvási telephely több épületcsoportból, csarnokból áll, amely egyszerre csaknem 20.000 tonna műtrágya tárolására alkalmas. A zöldmezős beruházás fejlesztése folyamatos a cégnél, 2014 óta saját csomagolóüzemmel, 2020 óta pedig saját gyártósorral rendelkeznek. Újszilváson az energia-fogyasztásuk több mint 70%-a napelemparkjukból, míg a kecskeméti iroda épületének tetején és a mellette elhelyezett napelemek a teljes áramellátásukat fedezi. Hasonló gondolkodású beszállítókkal dolgoznak együtt, melyek közül kiemelkedő szerepe van a lengyel INTERMAG-nak, a német a K+S KALI GmbH-nek.

A tulajdonosok a 2000-es évek eleje óta foglalkoznak mezőgazdasági inputanyag kereskedelemmel. Abonyi Roland és Patyi Roland célja már a kezdetekkor is az volt, hogy úgy tudják kiszolgálni a piacot stabil, kiváló minőségű tápanyagutánpótlási termékekkel, hogy közben a környezetvédelmet és a fenntarthatóságot is szem előtt tartják.

 Abonyi Roland

Mi a sikerük titka?

Egyrészt a kiváló minőségű termékekben keresendő, másrészt az évtizedes partnerkapcsolataiknak köszönhető. Az új termelőkkel kötött kapcsolataik ugyanolyan prioritást kapnak, mint az évtizedek óta fennállóak. Hosszú távon a folyamatos fejlődésben hisznek, a mindennapokban a korrekt árak, a lehető leggyorsabb kiszolgálás és a rugalmasság az erősségük. Sok időt, energiát és pénzt fordítanak a kutatásra, jelenleg is több egyetemmel dolgoznak együtt.

Céljuk, hogy a kijuttatott tápanyagból minél kevesebb menjen kárba és minél több legyen felvehető a növények számára. Indokolt e törekvés, hiszen évente mintegy 440 milliárd forintnyi műtrágya kerül pazarlásra amiatt, hogy a kijuttatást követő napokban, hetekben kimosódik vagy elpárolog, illetve olyan formában kerül a talajba, ami lekötődve nem felvehető a növények számára.

Újgenerációs termékek

A Lumino Pro® + NUTRICHARGE® termékcsaládjuk technológiája jelenleg a legkorszerűbb és leghatékonyabb módszer a növények tápanyag utánpótlásának körében. A speciális, nagy negatív töltéssel rendelkező biológiailag lebomló polimer bevonatnak köszönhetően rendkívül hatékony a kijuttatott és a talajban megtalálható tápelemek hasznosulása. Kiválóan stabilizálja a tápelemeket a talajban, melyek így felvehetővé válnak a növények számára.

A nitrogén utánpótlásban kiemelkedő termékük az ENTEC® inhibitoros, stabilizált ásványi műtrágya, amely optimális nitrogénhatékonyságot biztosít. Késlelteti az ammónium nitráttá történő átalakulását, akkor szabadítja fel a nitrogént a növények számára, amikor az a leghatékonyabban tud hasznosulni. A nitrogénszolgáltatás így a növény igényeihez igazodik és a műtrágya hatékonyabban működik.

A szilícium tartalmú OPTYSIL® lombtrágya természetes ellenállóképességfokozó. Beindítja a növények természetes védekező mechanizmusát, támogatja a növekedést és a fejlődést. Könnyen felvehető szilíciumot tartalmaz, amely erősíti a növényi sejtfalat, valamint számos növényi életfolyamatra hat serkentően.

AltoTerra Kft. csapata
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!