MENÜ

Valkon – 15 évesek lettünk

2022.05.26.

Honnan indultunk és milyen út vezetett minket el oda, ahol most tartunk?

 

A Valkon Kft. 2007. május 22-én került bejegyzésre, fogalmazhatnánk úgy, hogy a napokban ünnepeljük 15. születésnapunkat, ezért az év folyamán beszámolunk a 15 évünk számunkra fontosabb történéseiről, elmeséljük cégünk életének mérföldköveit. Kezdem az első feladatok felelevenítésével, és talán a legfontosabbal a Valkon csapatának kialakulásával. Ma 72 fővel dolgozunk országszerte, de kollégáim is meglepődnének, – ha elmondanám nekik! – hogy összesen hány alkalmazottunk volt a 15 év alatt! Nehéz dolog a csapatépítés…

Mindenekelőtt, többször felmerül a kérdés. Honnan a név? A válasz: már induláskor tudtuk, hogy Valtra és Krone gépek lesznek a legfontosabb termékeink, ezek értékesítésére alakultunk. A VALKRON magyarul nehezen kiejthető mozaikszó. A VALKON egyszerűbb, gördülékenyebb, de 2007-ben Kiskunhalason – szintén Bács-Kiskun megye – már működött egy VALKOM Bt. nevű pékség. A cégbíróság úgy ítélte meg, hogy a két cég összekeverhető lesz, ezért nem jegyezte be cégünket Valkon Kft. néven. Ügyvédünk gyors döntése volt, hogy legyen akkor Valkon 2007 Kft. így ezen a néven kerültünk bejegyzésre. 

 

valkon_15_01 

 

Az indulás első hónapjaiban igyekeztünk letenni egy stabil gépforgalmazó cég alapjait, aminek legfontosabb feltétele a benne dolgozó kollégák, emberek megtalálása volt.

Az alkatrészellátást a sokatok által ismert, és mondhatom elismert Koszorús Misi és Tohai Tibi bácsi kezdte meg. Ők a 2007 szeptembere óta működő, kecskeméti alkatrészboltunk oszlopos tagjai. Kezdeti elképzelésünk szerint egy helyi, mezőgazdasági alkatrészboltot szerettünk volna nyitni Kecskeméten, melyben valamennyi Magyarországon forgalomban lévő mezőgazdasági géphez kínálunk pótalkatrészeket. Ezt a törekvésünket idővel kénytelenek voltunk feladni, és az általunk forgalmazott gépek alkatrészellátására koncentrálni. Ma három alkatrészboltot működtetünk az országban, és ezek raktárkészletéből 12 kolléga igyekszik kiszolgálni partnereink alkatrészigényét. 

 

valkon_15_02

 

Szerelő csapatunk Kecskeméten két kollégával indult, és az országos lefedettséget alvállalkozók bevonásával biztosítottuk. Célunk volt egy saját alkalmazottakból álló szervizcsapat felállítása. Az ország keleti részén már 2007 végén voltak szerelőink, dunántúli vevőinknek pedig néhány évvel később tudtunk Valkon alkalmazásban lévő szakembert biztosítani. A 15 év alatt a szerelő csapatunkban sokkal nagyobb volt a fluktuáció, mint az alkatrészes kollégák között. Az első szervizesek rövid idő után kicserélődtek, de a kezdeti csapatból Kádi Nándor szervizmérnök kollégánk 2007 szeptembere óta számos területen bizonyította kvalitását. 2008 nyarától kezdve stabilizálódtak azok az általatok is ismert kollégák, akik régiótokban a piros Valkonos Vivarokkal képviselik cégünket. A teljesség igénye nélkül a Józsik… Zsámboki – Németh – Gejling. Délen a Terencsákok. Szabó Gyula bácsi, Henye Gyuri, Szepesi Jani bácsi az Alföldön. Kókó és Túri Bandi a Dunántúlon. Számos jókezű, jó gondolkodású szerelővel dolgozunk, akik 6-8 éve a Valkont erősítik, – elnézést kérek tőlük, valamennyit nem sorolhatom fel.

Nem mindenki dolgozik ma már velünk, de a 15 év alatt nagyon elhivatott és felkészült szakemberek képviselték a Valkon szerviz csapatát. Hiszem azt, hogy az együtt töltött időszakra ők is pozitívan emlékeznek. Mindenhova kell egy kijelölt vezető! Ezért Nagy Feri keleten, Pénzes Feri bácsi nyugaton irányítja a szerelőink munkáját. Szakmai segítséget Nándi mellett Sági Zsolttól és Udvardi Béla szervizmérnököktől kapnak.        

 

 

Gépértékesítésünk két szakmai vezetője Jócsák Attila és Dobos Peti szintén az első lépések óta a Valkont erősíti. A Valtra traktorok forgalmazását 2007 májusában már a Valkon Kft. végezte. Az év nyarán nyíló pályázati lehetőségek gyorsan feladat elé állítottak minket. Az első kiállításunkon, Hódmezővásárhelyen illetve a szakmai sajtóban megjelenő hirdetésekkel próbáltunk elérni minél több gazdát. Igyekeztünk tájékoztatni őket az új cég létezéséről, terveinkről, hogy higgyenek bennünk, fiatalok vagyunk…, nem félünk a munkától, megoldjuk.

Augusztusban a Szentlőrinci Gazdanapokon többen már ismerősként üdvözöltek minket, ősztől pedig megkaptuk a Krone szálastakarmány specialista termékeinek forgalmazási jogát. Év végére kialakult egy hat fős területi képviselő hálózatunk, és ekkorra már a szakma előtt is látszott, hogy a Valkon Kft-vel a jövőben számolni kell.  A Valtra és Krone gépek mind a mai napig cégünk meghatározó – már-már identitást formáló – termékei. Az induló területi képviselő csapatunk tagjai ugyan ma már nem dolgoznak a Valkonnál, de mindannyian a szakmában találták meg a helyüket. Az alföldi csapatunk – Bittó Imi érkezésével – 2009 és 2012 között stabilizálódott. A Dunántúlon nehezebb dolgunk volt, hiszen egy stabil kolléga mellett többen cserélődtek, ezért 2015-ben belevágtunk egy teljes átalakításba, ennek eredménye pedig a cégünk mai területi képviselői hálózata.

A háttér, a back office, a kolléganők. A láthatatlan kezek, akik nélkül összedől, de legalábbis megáll minden. 2007-ben tudtuk, hogy rövid időn belül egy minimum 2 Mrd árbevételt elérő cég leszünk, ezért a könyvelést és az adminisztrációt nem akartuk kiszervezni. Az első években egy könyvelő és egy asszisztens kolléganő végzett valamennyi feladatot. Hajnalkával a könyvelést, Lillával a gépértékesítők munkáját segítettük, erősítettük. Zsuzsa 2012-es érkezésével kialakult a ma is meglévő könyvelő- adminisztrációs csapat magja. Itt meg kell említsem Katát, aki 8 éven át, 2021-ig segítette elsősorban a Krone értékesítést. Ma ezeket a feladatokat 6 kolléganő segítségével végezzük el. A bővülő csapat, a cég mérete, eredménye megkívánta, hogy a megjelenési feladatokat kiszervezzük ügyvezetői hatáskörből, ezért 2015 óta önálló marketinges kolléga - 2018-tól Marcsi - segíti a megjelenéseinket, a rendezvényeinket, kiállításokat, cikkeket, sajtó anyagok és prospektusok elkészítését, és sorolhatnám még mit… pl. ennek az összefoglalónak a megjelenését is.

Kollégaként összeköt minket 15 betakarítás, az évről évre változó nehézségek, kihívások, problémák, melyeket közösen megoldottunk. Összeköt minket a számos rendezvényen, kiállításon, szántóföldi bemutatón, Krone Show-n, baráti horgászaton eltöltött idő, melyeken magánemberként is megismertük egymást, barátságok köttettek. Csapatunk közel egykorú - Viva 1977! - összeköt minket életciklusunk. Egymás mellett váltunk férjjé, apává, érett férfivá, tapasztalt szakemberré. Összeköt minket a 2011-óta megszervezett családi napok hangulata, ahol megismertük egymás párját, láthatjuk egymás gyermekeit felnőni, belelátunk egymás életébe. 

Mindig a Valkon csapatára voltam a legbüszkébb, ez a mi igazi tőkénk! 

 

Üdvözlettel, 

Kecskeméti Sándor