Sajtóközlemény: Az Európai Bizottság újfajta partnerséget indítványoz Európai Unió és mezőgazdasági termelői között

agrarszektor.hu
Brüsszel, 2011. október 12. - Az Európai Bizottság ma előterjesztette a Közös Agrárpolitika (KAP) reformtervezetét a 2013 utáni időszakra. E javaslatnak az a célja, hogy valamennyi térségben növelje a mezőgazdaság versenyképességét, fenntarthatóságát és helyi kötődését, s ezáltal valamennyi európai polgárnak egészséges és jó minőségű élelmezést biztosítson, megóvja a környezetet és fejlessze a vidéki területeket.

"Az Európai Bizottság újfajta partnerséget indítványoz az Európai Unió és mezőgazdasági termelői között az élelmezésbiztonság, a fenntartható erőforrás-felhasználás és a növekedés kihívásainak megválaszolására. Kritikus évtizedek következnek, melyek alatt meg kell vetni egy erős, az éghajlatváltozással és a nemzetközi versennyel szembenézni képes, egyúttal a polgárok elvárásait is teljesítő mezőgazdaság alapjait. Európának szüksége van mezőgazdasági termelőire, a termelőknek pedig szükségük van Európa támogatására. A Közös Agrárpolitikától függ élelmiszer-ellátásunk, rajta áll területeink több mint felének jövője" - nyilatkozta Dacian Cioloº mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos.

A megreformált KAP innovációra fog ösztönözni, a mezőgazdasági ágazatot gazdaságilag és környezetvédelmi szempontból egyaránt versenyképesebbé fogja tenni, fel fog lépni az éghajlatváltozás ellen és támogatni fogja a munkahelyteremtést és a növekedést. Mindezek révén döntően hozzá fog járulni az Európa 2020 stratégia sikeréhez.

A reform tíz kulcseleme

1. Célzottabb jövedelemtámogatás a növekedés és a munkahelyteremtés fellendítésére

Az Európai Unió mezőgazdaságában rejlő lehetőségek fokozottabb kiaknázása érdekében a Bizottság a termelők igazságosabb, egyszerűbb és célzottabb jövedelemtámogatását szorgalmazza. Alapszintű jövedelemtámogatásban csak az aktív termelők fognak részesülni. A jövedelemtámogatás üzemenként 150 000 EUR éves összeg fölött csökkenni fog (degresszivitás), felső összeghatára 300 000 EUR lesz, és figyelembe fogja venni az üzemek teremtette munkahelyek számát is. A jövedelemtámogatás továbbá méltányosabban kerül felosztásra a termelők, a régiók és a tagállamok között.

2. Reagálóképesebb és az újfajta gazdasági kihívásokkal való szembenézésre alkalmasabb válságkezelési eszközök

Az áringadozások veszélyt jelentenek a mezőgazdaság hosszú távú versenyképességére nézve. A Bizottság hatékonyabb és reagálóképesebb biztonsági hálókat kíván bevezetni a válságoknak leginkább kitett mezőgazdasági értékesítési csatornák (magánraktározás és állami intervenció) esetében, és elő kívánja mozdítani a biztosítások és kockázati alapok létrehozását.

3. "Zöld" kifizetések a hosszú távú termelékenység és az ökoszisztémák megóvása érdekében

A mezőgazdasági ágazat ökológiai fenntarthatóságának növelése és a termelők erőfeszítéseinek jutalmazása érdekében a Bizottság azt szorgalmazza, hogy a közvetlen kifizetések 30%-át fordítsák a természeti erőforrások optimális hasznosítását szolgáló eljárásokra. Egyszerűen megvalósítható és ökológiailag célravezető eljárásokról van szó: a növénytermesztés diverzifikálása, az állandó legelők fenntartása, az ökológiai tartalékok és a tájak megóvása.

4. További kutatási és innovációs beruházások

A tudásalapú és versenyképes mezőgazdaság kialakítása érdekében a Bizottság az agrárkutatás és ‑innováció költségvetését meg kívánja kétszerezni, és egy új innovációs partnerség révén gondoskodni kíván arról, hogy a kutatási eredmények gyakorlati alkalmazásra találjanak. E finanszírozással lehetőség nyílik a tudásátadás és a termelők körében történő tanácsadás előmozdítására, valamint - az agrárágazat és a tudóstársadalom között szorosabb együttműködést kialakítva -a termelők számára fontos kutatási projektek támogatására.

5. Versenyképesebb és kiegyensúlyozottabb élelmiszerlánc kialakítása

Az élelmiszerlánc kiindulópontját alkotó mezőgazdaság igen széttöredezett és kevéssé strukturált. A mezőgazdasági termelők pozíciójának megerősítése érdekében a Bizottság a termelői és ágazati szervezetek támogatását, valamint a termelők és a fogyasztók közötti rövid (nem túl sok közvetítőt tartalmazó) értékesítési csatornák kialakítását szorgalmazza. Ezenkívül a cukorkvótarendszer, amely mára veszített jelentőségéből, 2015-tal megszűnik.

6. Az agrár-környezetvédelmi kezdeményezések ösztönzése

Figyelembe kell venni minden terület sajátosságait, és ösztönözni kell az országos, regionális és helyi szintű agrár-környezetvédelmi kezdeményezéseket. Ennek érdekében a Bizottság azt javasolja, hogy a vidékfejlesztési politika hat prioritása közül kettő az ökoszisztémák védelme-helyreállítása és az éghajlatváltozás elleni küzdelem, illetve az erőforrások hatékony felhasználása legyen.

7. A fiatal gazdálkodók induló tevékenységének megkönnyítése

A mezőgazdasági termelők kétharmada 55 évesnél idősebb. A munkahelyteremtés előmozdítása és a fiatal nemzedékeknek a mezőgazdasági ágazatban való elhelyezkedésre való ösztönzése érdekében a Bizottság új kezdőtámogatás bevezetését javasolja, melyet a negyven éven aluli termelők igényelhetnek projektjük első öt évében.

8. A vidéki munkahelyteremtés és vállalkozó szellem serkentése

A foglalkoztatottság és a vállalkozó szellem előmozdítása érdekében a Bizottság intézkedéscsomagot terjeszt elő a vidéki térségek gazdasági tevékenységének serkentésére és a helyi fejlesztési kezdeményezések ösztönzésére. A mikrovállalkozási projekteket például olyan "kezdőkészlettel" fogják támogatni, amely 70 000 EUR összegig terjedő, öt éven keresztül nyújtott finanszírozást foglal magában. Megerősítésre kerülnek a LEADER helyi akciócsoportjai is.

9. A veszélyeztetett térségek fokozottabb figyelembevétele

Termőterületeink elnéptelenedésének elkerülése és gazdagságának megőrzése érdekében a Bizottság a tagállamoknak lehetőséget ad a kedvezőtlen természeti adottságú területek termelőinek kiegészítő kompenzációval való fokozott támogatására. Ez a támogatás hozzá fog adódni a vidékfejlesztési politika keretében már igényelhető támogatásokhoz.

10. A KAP egyszerűbbé és hatékonyabbá tétele

A fölösleges igazgatási többletfeladatok elkerülésére a Bizottság egyszerűsíteni kívánja a KAP több mechanizmusát, így különösen a kölcsönös megfeleltetés szabályait és az ellenőrzési rendszereket, anélkül, hogy hatékonyságuk csökkenne. Egyszerűbbé válnak továbbá a kistermelőknek nyújtott támogatások is: esetükben üzemenként és évente 500-1000 EUR összegű átalánykifizetés kerül bevezetésre. A mezőgazdasági tevékenységgel felhagyó kistermelőket arra fogják ösztönözni, hogy földjeiket olyan mezőgazdasági üzemekre ruházzák át, amelyek gazdaságaik szerkezetátalakítását tervezik.

 

További információ

MEMO/11/685

A Közös Agrárpolitika reformjáról további információkat és dokumentumokat ezen címen talál:

http://ec.europa.eu/agriculture/cap-post-2013/legal-proposals/index_en.htm

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?