Agrárszektor.hu: Mind a kormány, mind a bankok gyakran említik kitörési pontként az agrárszektort. Az iparág megítélése eközben meglehetősen ellentmondásos.

Szabó István: Én is úgy vélem, hogy Magyarországon kitörési pont lehet a tágabb értelemben vett agrárium, amely tartalmazza egyrészt a mezőgazdaságot, másrészt az élelmiszeripart. A probléma inkább az, hogy Magyarországnak olyan komparatív előnyei vannak, amelyet sajnos nem használ ki. Vannak ökológiai előnyök, idesorolom a természeti adottságokat, az időjárást, bár ez utóbbi ugyanakkor jelentős kockázatokat is jelenthet.

Szintén komparatív előnyünk a munkaerő viszonylagos olcsósága, ugyanakkor van egy óriási hátrányunk, ez pedig a vállalkozások tőkeellátottsága. Ez elsősorban az élelmiszeripart, és valamilyen szinten a mezőgazdaságot, ezen belül pedig az állattenyésztést érinti. A régióban az egyik legrosszabb a magyar cégek tőkeellátottsága.

A képet árnyalja, hogy különösen a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó cégekben az elmúlt időszakban az uniós támogatásoknak, a világpiaci árak emelkedésének és a beruházások eltolódásának köszönhetően jelentős pénz maradt. Ezt a vállalkozások jellemzően tőke- vagy eredménytartalékba teszik, és ilyen esetekben hitel nélkül, betétes pozícióban ülnek. A beruházási index csökken, 2012-ben a beruházási volumen mindössze az amortizáció értékét érte el. Márpedig ha nincs beruházás, az rövid-, közép- és hosszútávon aláássa a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést és minden egyéb gazdasági mutatót.

Számos bizonytalansági tényező, kiszámíthatatlan körülmény nehezíti a szektor életét. Hogy érinti ez a finanszírozói oldalt?

SZ.I.: Számtalan ilyen problémát látunk, ezek egyik eklatáns példája a most készülő földtörvény körüli bizonytalanság. Az agráriumban vannak olyan közepes és nagyobb vállalkozások, amelyek a 2013-ban záródó EU költségvetési periódusban nagyobb volumenű pályázatokat nyújtottak be, és kerestek banki finanszírozást, jelentős beruházásokat, fejlesztéseket végrehajtva. Ha egy kedvezőtlen hatást eredményező törvény miatt elvesztik a termőföldet, az nem csak a gazdálkodónak, de a hitelező bankjuk számára is komoly problémát okoz. Ha a termelő cég a gazdálkodás alapját jelentő termőföldet vagy annak nagyobb részét elveszti, akkor biztos, hogy a vállalkozás életképtelenné válik.

Ezen kívül számos más területen is szükség lenne szabályozói változtatásokra, például azért, hogy az agrárium megtisztuljon a versenyképességet romboló visszaélésektől. Az elmúlt két évtizedre visszatekintve azt tapasztaljuk, hogy mindig is voltak olyan időszakok, amikor az ügyesebbek a szabályozási hézagokat kihasználva jelentősebb vagyonra tudtak szert tenni. Ahogy az adott ágazatban bezárulnak a kiskapuk, az ügyeskedők úgy keresik az újabb lehetőségeket, ahol extraprofitra lehet szert tenni. Ilyen volt korábban a gabonaexport, gabonakereskedelem. Most a húsiparban fordulnak elő hasonló visszaélések, mint pl. az illegális vágóhídüzemeltetések és az áfa és számla nélkül kereskedések. Mindez nyilván jelentősen befolyásolja a húsipar helyzetét, és amíg az iparágban nem lesz megtisztulás, addig ez folyamatos problémákat okoz a finanszírozói oldal számára is.

Hogy ítéli meg a magyar mezőgazdaság hatékonyságát?

SZ.I.: Miközben büszkék vagyunk a hazai mezőgazdaság GDP-ben elfoglalt szerepére, látni kell, hogy ha az agrártermelés alakulásában a kilencvenes éveket tekintjük 100 százaléknak, akkor a jelenlegi teljesítményünk mindössze a 80 százalékot éri el. Eközben a világ már 145-150 százaléknál tart.

A mezőgazdaság kibocsátása 2600-2800 milliárd forint körül alakul, és ha figyelembe vesszük a fekete-, illetve szürkekereskedelmet, valamint a növekedési potenciált, akkor ez az eredmény jóval magasabb is lehetne. Az agrár-külkereskedelmi mérlegünk masszívan pozitív, annak szerkezetére azonban kevésbé lehetünk büszkék. Meghatározó az alapanyag kivitel és kevésbé az elsődleges, de főleg a másodlagos feldolgozású élelmiszertermék. Volt olyan év, amikor a másodlagos feldolgozású termékekben nettó importőrök voltunk.

Mennyire aktív a hazai agrárfinanszírozás? Az ügyfeleknek általában milyen forrásigényük van?

Sz.I.: A pénzügyi szektort tekintve a magyar agráriumot 90 százalékban a bankok finanszírozzák, 10 százalékban pedig a takarékszövetkezetek. Ugyanakkor, ha a finanszírozási mértéket nézem, akkor a takarékszövetkezetek hitelállományának 20 százaléka az agráriumhoz kapcsolódik, míg a bankoknál ez az arány lényegesen alacsonyabb.

Az agrárfinanszírozási piac az egyéb ágazatokhoz hasonlóan alakul: nem arról van szó, hogy a bankok nem akarnak hitelezni, hanem arról, hogy sok esetben kereslet sincs a hitelekre. Az elmúlt időszakban nagyon sok szántóföldi növénytermesztő betétes pozícióba került, ergo nem biztos, hogy ők hitelt szeretnének felvenni. Más ágazatokban persze árnyaltabb a helyzet. Ha a nominálértéket vesszük figyelembe, az agrárhitelek állománya 2008 júniusában volt a csúcson, 850 milliárd forintos nagyságrenddel. 2012 decemberében ez kb. 650 milliárd forintra csökkent.

Hogy oszlik meg a mezőgazdaság és az élelmiszeripar finanszírozási aránya?

SZ.I.: Ami számomra az MNB statisztikájában megdöbbentő volt, hogy az élelmiszeripari finanszírozás sokáig magasabb volt, mint a mezőgazdasági. Ezek kezdenek kiegyenlítődni, sőt a mezőgazdasági finanszírozás néhány negyedévben meghaladta az élelmiszeripari vállalatokét. Ez nem azért van, mert a mezőgazdasági finanszírozás növekszik - valójában stagnálásról lehet beszélni - hanem mert az élelmiszeripari cégek finanszírozása jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, és sajnos számos cég került felszámolásra. Ugyanakkor pont ez az a szektor, ahol szükség lenne külső finanszírozásra, és ezt sok esetben nem banki forrásból oldják meg, hanem szállítói finanszírozással. Ez egy veszélyes helyzet, mert elindíthat egy láncreakciót: ha dől az egyik, akkor dől a következő, és az azt követő is, azaz beindul a dominó effektus

Az ügyfelek megközelítőleg 50 százaléka az, akinek a mezőgazdasági ciklikusság miatt átmeneti likviditási problémái vannak, ezek finanszírozását éven belüli forrással tudjuk biztosítani. Ugyanakkor vannak beruházási hitelt igénylő cégek, amelyek előregondolkodnak, ilyen esetekben éven túli finanszírozást nyújtunk.

Mekkora a verseny a bankok között?

SZ.I.: Az elmúlt 2-3 évben a bankok stratégiai gondolkodása átértékelődött, így az OTP-é is, és mostanra kiemelten kezeljük az agrárium finanszírozásának kérdését. Az OTP az elmúlt időszakban jelentősen növelte a piaci részesedését az agráriumban, és nem is szeretnénk itt megállni. A bank természetesen arra törekszik, hogy a meglévő ügyfeleit megtartsa, illetve minőségi portfólió alakuljon ki.

Az elmúlt időszakban kőkemény kamatverseny indult el a dinamikusan bővülő és nyereséges agrárcégek esetén. 2-3 évvel ezelőtt teljesen más volt a piaci környezet, az alapkamat, és a bankok finanszírozási hajlandósága. Tavaly viszont 100-150 bázisponttal csökkentek a kamatfelárak a versenyhelyzetnek és a kialakult piaci körülményeknek köszönhetően. A jó ügyfeleket a legtöbb bank igyekszik megtartani.

Kik számítanak jó ügyfélnek ebben a szektorban?

SZ.I.: Nem szeretném ezt tipizálni. A bank szempontjából jó ügyfélnek számít az, akinek az üzemi eredménye az elmúlt két évben pozitív tartományba esett, de ez még kevés a megítéléshez. Egyrészt rendelkezzen megfelelő tőkével, megfelelő üzletpolitikával, megfelelő fedezettséggel, illetve olyan koncepcióval, amely a bank számára biztosítja azt, hogy az ügylet megáll cashflow-alapon.

A banknak nem fedezetből való hitelmegtérülés a célja, ezért az eszköz alapú finanszírozás sem jellemző az OTP-re. Egészséges, növekedő pályán lévő agrárvállalkozásokat szeretnénk finanszírozni úgy, hogy a kihelyezett hitel cashflow-ból visszafizetésre kerüljön. Alapvetően előnyben részesítjük a szántóföldi növénytermesztést, és azokat az innovatív agrárcégeket, amelyek az unióban már működő és bevált gyakorlatot alkalmaznak.

Ami különbség, hogy az agrárcégek árbevétel szerinti megítélése eltérő az egyéb ágazatokkal szemben. Egy mezőgazdasági cég, amelyik 1500 hektáron gazdálkodik, jelentős cégnek számít. Lehet, hogy az árbevételében ez nem jelenik meg, de abban a lokális környezetben, ahol működik munkát biztosít az embereknek, eredményeket tud felmutatni, mint cégtulajdonos vagy gazdasági erő, ezért ez máshogy kezelendő. Az a fajta árbevétel, ami egy gépjárműalkatrész-előállító cégnél x milliárd forint, egy mezőgazdasági cégnél lényegesen alacsonyabb.

Elhangzott már integrátor cégek részéről, hogy a mezőgazdaságot nagy részben nem is a bankok finanszírozzák, hanem az integrátorok. Hogy alakul a mezőgazdasági cégek forrásbevonása?

SZ.I.: A mezőgazdasági cégek forrásbevonását 3-4 csoportra oszthatjuk, amelyből a banki finanszírozás és a szállítói finanszírozás jelentős hányadot tesz ki, emellett létezik az integrátori finanszírozás, valamint a lízing, és ezek kombinációja. A mezőgazdasági finanszírozás 310 milliárd forint, nehezen hiszem, hogy vannak olyan integrátorok, akik ekkora volumenű kitettséget vállalhatnak a termelők irányába.

Egy másik fontos kérdés, hogy milyen a szerepe az integrátornak. Ha kizárólag a termelésre koncentrál, a termeléshez inputanyagot biztosít (műtrágya, vetőmag, növényvédőszer), majd az ügyfélnek ezt vissza kell fizetni vagy terményben ellentétezni, akkor horizontális integrációról beszélünk. amelyben a finanszírozás áruhitelből áll. Az integrátor a számlavezető bankjától megkapja ezt a finanszírozási forrást, majd a banki finanszírozásnál nagyobb marzsot rátéve juttatja tovább a partnereinek.A vertikális integráció átfogja az egész folyamatot - genetika, technika, szervezés, finanszírozás, feldolgozás, piaci értékesítés tekintetében.

Az agrárium egyik mostohagyereke az élelmiszer-és feldolgozóipar. Milyen kockázatokat lát ebben a szegmensben?

SZ.I.: Strukturális problémát jelent, hogy Magyarországon bizonyos termékkörök tekintetében kialakulatlan a vertikális integráció. Amíg teljes egészében csak a mezőgazdasági termelők vagy az élelmiszeripari vállalkozások állják az összes kockázatot - akár az időjárással, akár a takarmányárak növekedésével kapcsolatos kockázatokat - addig csak minimálisan tudják érvényesíteni az ezekkel kapcsolatos pluszköltségeket. A feldolgozók valamilyen mértékű költségtérítést el tudnak fogadni, viszont nyilvánvaló, hogy a kereskedelem nem érdekelt abban, hogy lemondjanak a korábban megszokott nyereségtartalomról. Ezzel sajnos igen nehéz helyzetbe hozzák a feldolgozókat és a beszállítókat: "Ennyiért vagyunk hajlandóak megvásárolni, egyébként keresünk más beszerzési forrást, akár külföldről is".

Itt ugyancsak felmerül az a probléma, hogy a termelői szegmens nem tud versenyezni az áfa nélküli kereskedelemmel, hiszen ők zömmel auditált rendszerek szerint működnek. Ezek generális problémák, és amíg ezeket szabályozói módosításokkal nem oldják meg, addig nem lesz tényleges előrelépés. Az ideális helyzet az lenne, ha az értéklánc magasabb szintjén állók figyelembe vennék az előállítás költségeit és annak kockázatait, ennek arányában részesednének a jövedelemből és viselnék a tevékenység rizikójának meghatározott részét.