2024. december 21. szombat Tamás

1,5 milliárdos büntetést úszott meg egy hajdúsági gazda

agrarszektor.hu
Nem kell 1,5 milliárd forintos kártérítést fizetnie annak a hajdúsági gazdának, aki saját földjén visszanyírta a bokrokat. Az ügyészség azzal vádolta, hogy munkája közben több ezer védett lepkehernyót is kiirtott, de a bíróság most felmentette az ügyben.

Nem irtott ki lepkehernyókat, és az élőhelyüket sem károsította az a hajdúsági gazda, akit az ügyészség azzal vádolt, hogy több ezer védett keleti lápi bagolylepke-hernyót mészárolt le 2012 decemberében - írja a Velvet. A termelőtől 1,5 milliárd forintot követeltek, de a bíróság most másodfokon is felmentette.

Az ügy előzménye, hogy a gazda 2012 telén saját földjén visszanyírta a bokrokat, amelyhez a szükséges engedélyeket beszerezte és a Hortobágyi Nemzeti Parknak is jelezte, hogy megtisztítja a területet. Egy természetvédelmi őr mégis feljelentette és 2014-ben polgári kártérítési per indult ellene. A vád szerint ugyanis cserjevágó gépei olyan védett lepkék hernyóit is megsemmisíthették, amelyek eszmei értéke egyedenként 250 ezer forint. Ebben a polgári perben találta most a bíróság másodfokon is vétlennek a termelőt.

A polgári perrel párhuzamosan a rendőrség is nyomozást indított, tavaly szeptemberben pedig védett természeti terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás bűntette és jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt vádat emeltek ellene. A büntetőügy tárgyalását azonban elhalasztották addig, amíg a polgári perben jogerős ítélet születik. 

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?