Dán "kis halat" falt fel a gépbizniszben a New Holland

agrarszektor.hu
Rendületlenül folynak a cégegyesülések a mezőgépgyártó piacon, ezúttal egy olasz-amerikai "nagy hal" falt fel egy dán "kis halat". A közelmúltban bejelentett felvásárlás eredményeként a New Holland a Kongskilde munkagépekkel bővíti kínálatát.

Ahogy az manapság már megszokott, mindkét márka egy-egy nagyobb család tagjaként tevékenykedik az agráriumban. A vásárló így valójában a Fiatot is birtokló Agnelli család által kontrollált CNH Industrial, míg az eladó a dán farmerek által tulajdonolt DLG, amely 2007-ben jutott hozzá a Kongskildéhez. Az 1949-ben alapított, Magyarországon az ekéiről, kombinátorairól, sorközművelő kultivátorairól, vetőgépeiről ismert vállalat nem is számít annyira kis halnak a piacon, hiszen a tavalyi évet például 926 millió dán koronás bevétellel zárta 120 milliós veszteség mellett.

Az egyezség a Kongskilde Industries talajművelő és vetőgépeit, valamint a szálastakarmányok betakarításának és kezelésének munkaeszközeit érinti, illetve a dánok lengyelországi és svédországi üzemét. A New Holland nemcsak a Kongskilde, de az idehaza kevésbé ismert Överum és JF márkájú gépekkel is bővíti ezáltal kínálatát, és egyre közelebb kerül ahhoz a céljához, hogy az agráreszközök teljes palettáját nyújtsa az észak-amerikai és európai gazdálkodóknak. A dánok által felépített kereskedői és importőr hálózat változatlan formában végezheti tovább a munkáját, ami azt jelenti, hogy a szerviz- és alkatrész-ellátás terén nem kell fennakadással számolni.

Az elmúlt évtizedben a DLG folyamatos felvásárlásokkal igyekezett erősíteni a Kongskilde piaci helyzetét, ám ezzel a "kis gömböc-stratégiával" sem sikerült elérniük a magabiztos profittermelést. Pedig körültekintően választották ki a célpontokat, 2009-ben például megvették a német Becker Landtechniket, amely a precíziós vetőgépek terén számított jó névnek, két évvel később pedig a szálastakarmány-kezelő eszközöket gyártó dán JF-Stoll került a tulajdonukba, ám az eredmények csak nem akartak jönni.

2014-ben ezért a DLG komolyan nekilátott a profiltisztításnak, és nem rejtette véka alá, hogy vevőt keres a Kongskilde egy meghatározó szeletére. Állítólag több kérőt is visszautasítottak, mire idén ősszel a CNH Industrialnak végre igent mondtak, feltehetőleg azért, mert az átstrukturált, és némileg egyenesbe hozott vállalatért így jobb vételárat tudtak kialkudni.

NEKED AJÁNLJUK
Jótékony árnyék

Jótékony árnyék

Az agrofotovoltaikus rendszerek speciális kombinációját jelentik az energiatermelésnek és a mezőgazdaságnak.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?