2024. december 21. szombat Tamás

Április elejétől lehet beadni az új agrártámogatási kérelmeket

agrarszektor.hu
Április elejétől nyújthatják be idei egységes agrártámogatási kérelmeiket a gazdák. A Magyar Államkincstár folytatja a tavalyi év után járó támogatások kifizetését is. Az év eleje óta már 43 milliárd forintot utaltak ki.

Ebben az évben 7 új jogcím kerül az egységes támogatási kérelembe, így az ide tartozó jogcímek száma 41-re növekszik - közölte a Magyar Államkincstár, amely az idéntől vette át a kifizető ügynökségi feladatokat a jogutódlással megszűnt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH). Az idei egységes agrártámogatási kérelem benyújtási felülete április elejétől lesz elérhető.

287 milliiárd tavalyi előlegként

A 2016-os kérelemhez kapcsolódóan az MVH 287 milliárd forintot fizetett ki előlegként, illetve részfizetésként a gazdálkodóknak 2016. december 31-ig. Ebben kiemelt szerepe volt a területalapú támogatásnak, a zöldítésnek és az agrár-környezetgazdálkodási támogatásnak. Területalapú támogatást már több mint 126 ezer, zöldítésit 120 ezer gazda kapott, a kifizetések folyamatosak.

A tervezettet meghaladó tavalyi kifizetést nagyrészt az előzetes ellenőrzés 2016-os bevezetése tette lehetővé. Ennek lényege, hogy a benyújtott egységes kérelmeket megvizsgálják, és ha nem felelnek meg az előírásoknak, erről értesítik a gazdálkodót, aki ilyenkor szankciómentesen javíthatják ki a hibát.

43 milliárd forintnyi kiutalás januártól

Januártól idén március 27-ig a kincstár 43 milliárd forintot utalt a gazdálkodóknak, ebből zöldesítés jogcímen 15 milliárd forintot. Kárenyhítésre - például a belvíz, árvíz okozta károkra - 4,8 milliárd, belpiaci és nemzeti kifizetések jogcímen 17,1 milliárd forintot kaptak a gazdák, míg a területalapú támogatás keretösszegének mintegy 90 százalékát utalták már ki. A kincstár továbbra is folytatja az elmúlt év után járó támogatások kifizetését.

A belpiaci és nemzeti intézkedések kategóriában három fontos támogatás is várható. Az egyik, hogy a tejtermelők 6 milliárd forint keretösszegű kivételes támogatást kapnak. A madárinfluenza hatásainak enyhítésére a keretösszeg nagyjából 1,7 milliárd forint. A juh- és kecskeágazat termelési hatékonyságának és jövedelmezőségének növelésére, kosok és bakok tenyészetbe állítására 300 millió forint támogatást szánnak.

Személyi változások az integráció miatt

Az MVH integrációja miatt személyi változások történtek, és új elnökhelyettesi posztot hoztak létre az államkincstárnál - mondta Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke. Tavaly december 26-án megtörtént az új kifizető ügynökség feltételes akkreditációja. Folyik a teljes uniós akkreditációs folyamat, hogy a szervezet mindenben megfeleljen a kifizető ügynökségi követelményeknek.

Kondra Laura, a kincstár mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokért felelős elnökhelyettese kifejtette, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt működő kincstár, a Miniszterelnökség és a Földművelésügyi Minisztérium felel a volt MVH feladatainak ellátásáért. Az új rendszerben a gazdálkodóknak a megyei kormányhivatalok illetékes főosztályához kell fordulniuk problémáikkal, nem a kincstár megyei kirendeltségeihez. A munkamegosztás a kormányhivatalok szakfőosztályai és a kincstár között változatlan, az ügyfelek részére az államkincstár központi és a kormányhivatalok megyei ügyfélszolgálata is rendelkezésre áll. A vidékfejlesztési programnál kincstár a program pályázatai esetében csak a jogosultság ellenőrzését végzi, a tartalmi értékelés, az operatív programokhoz hasonlóan az állami projektértékelői rendszerben történik, a döntést a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkársága hozza meg.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?