Ültessünk bogyós gyümölcsöket a kertbe

agrarszektor.hu
Ha nincs elég hely a kiskertben, és nem adottak a feltételek gyümölcsfa ültetésére, próbáljuk ki a bogyós gyümölcsök termesztését. Nem csak a helyigényük kicsi, de gyorsan termőre is fordulnak. Mely fajokat érdemes választani?

A bogyós gyümölcsök vitaminokban és ásványi anyagokban egyaránt nagyon gazdagok és antioxidáns tartalmuk is kiemelkedően magas. Felhasználásuk sokoldalú, hisz nem csak frissen fogyaszthatjuk őket, de fagyasztva, befőttként, lekvárként, dzsemként és akár aszalványként is megállják a helyüket. Gyümölcseik színe és formája egyaránt változatos, ízük kellemes. Legnagyobb munkát gondozásukban a kártevők, és a betegségek elleni védelem okozhatja. Melegigényes gyümölcsökről van szó, ezért szél és fagyvédett, napos helyre ültessük őket.

A szamóca az egyik legnépszerűbb a bogyósok között. Általában palántázni szoktuk, és már a telepítés utáni évben termést hoz. Ez érik a leghamarabb az évben a bogyósgyümölcsök közül, így már akár tavasszal kóstolhatjuk édes gyümölcsét. Érdemes több fajtát telepíteni egyszerre, hisz ahány fajta, annyi bogyóméret és íz közül választhatunk majd. Szaporítása saját indáról, illetve tőosztással történik.

Napos vagy félig napos helyre ültessünk málnát. Metszése is egyszerű, nincs vele sok baj, szakértelmet nem igényel. Arra viszont figyeljünk, hogy nedvesebb talajba ültessük. A termő málnahajtásokat érdemes karóhoz vagy huzalhoz kötözni. Vigyázzunk a sarjhajtásokra, mert következő évben ebből lesznek a termőhajtások. Ha letermett a vessző, minden esetben metsszük ki, mert a betegségek és kártevők ezeken szoktak megtelepedni. Rengeteg fajtája létezik, érdemes ebből is többfélét ültetni, a kísérletezőkedvűeknek ajánljuk a sárga színű málnát.

A pirosribiszke bokorrá vagy kisebb törzses fává fejlődik, sarjról telepítjük. A legtöbb talaj és éghajlati viszonyt jól bírja, szinte bárhova elültethetjük. Vigyázzunk azonban a levéltetvekkel, ilyenkor összesodródott, pirosra színeződött levelek jelennek meg a növényen, rovarölő szerekkel tudunk ellenük védekezni. A feketeribiszke savai nagyon jótékony hatásúak, és nagyon gazdagok C-vitaminban. Nagyobb bokrot nevel piros társánál, szereti a nedves területeket, szintén sarjról tudjuk szaporítani.

A kék és vörös áfonya nagyon magas vitamin tartalmú gyümölcsök, érdemes otthon a kiskertben is kísérletezünk velük. Azt tartsuk szem előtt, hogy a tápanyagokban gazdag és savanyú talajokat kedvelik, valamint félárnyékos helyre telepítsük őket.

Az egres vagy köszméte esetében bokrot, de akár kis fát is nevelhetünk, ráadásul a helyigénye kisebb, mint a ribiszkének. A hűvösebb, árnyékos helyeket kedveli. Vannak fehér, sárga, zöld és akár piros gyümölcsű fajtái is.

A szedret érdemes támasz mellett termeszteni, mert akár több méter hosszú hajtásokat, indákat is képes növeszteni. A tápanyaggazdag és nedves talajokat kedveli. Gyökérsarjairól könnyedén szaporítható. Szürkerothadás ellen érdemes védekezni, és permetezni a növényeket.

Nem jár több munkával tehát, ha egy kis színt szeretnénk vinni a kertünkbe a bogyós gyümölcsök telepítésével. Próbáljuk ki őket bátran!

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?