Egy nap van már csak hátra a november 3-ai agrárkamarai választásokig. Úgy tűnik, hogy komolyabb meglepetésekre nem kell számítanunk, miután a két jelölőszervezetből a MOSZ (Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége) csak 9 megyében, míg a Magosz (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége) 19 megyében állított listát. Mi a tétje a választásoknak?

Ez egy példa nélküli esemény lesz az agrárkamarai választások történetében, nincs előzménye, és egyelőre nem látjuk, hogy mennyire mozgathatók meg a szavazók. Ezért semmiképpen sem gondolom, hogy ez egy lefutott mérkőzés lenne. Az ezt megelőző választásokon, öt évvel ezelőtt a Magosz-szal szemben senki nem állított listát. A Magosz akkor 11, most 17 szövetségessel indul, teljes egészében lefedve ezáltal az agrárkamarai rendszert. A MOSZ most 9 megyében indított listát, és bár ez azt jelenti, hogy az elméleti lehetőségét feladta annak, hogy egy országos küldöttgyűlésben többséget szerezzen (ezáltal költségvetést szavazzon meg vagy tisztségviselőket válasszon), megyei szinten ennek igenis van jelentősége.

Ez egy nagyon közvetlen ráhatás a gazdálkodók mindennapjaira, így el kell dönteniük, hogy kit akarnak a megyei elnökségben látni: a helyi gazdálkodókat vagy a volt tsz-elnököket. Természetesen mi szeretnénk megkapni mind a 19 megyében a választók, a kamarai tagok többségének a támogatását és a bizalmát, de sok függ attól, hogy ki mennyire tudja megszólítani a saját tagságát. Ne felejtsük el, hogy 360 ezer szavazásra jogosult kamarai tag van az országban, a kérdés az, hogy hányan járulnak majd az urnákhoz. Abban a 9 megyében, ahol két lista van, valószínűleg könnyebb mobilizálni a tagságot.

Vannak kritikus hangok a választási rendszerrel kapcsolatban, egyesek szerint antidemokratikus.

Kritikus hangok mindig vannak. Ez abból adódik, hogy a megyei küldöttgyűlés "a győztes lista mindent visz" elv alapján áll össze. Tehát amelyik lista akár csak egy szavazattal is többet kap, mint a másik, az lesz a küldöttgyűlés. Ez nem antidemokratikus, ilyen például az angol választási rendszer is. Itt választókerületek vannak, és ha egy-egy párt minden választókerületet akár csak 1 százalék előnnyel nyer meg, akkor 49 százalék képviselet nélkül marad. Ugyanakkor a kamarai törvény szerint törekedni kell arra, hogy a küldöttlista reprezentálja az ágazatokat, így a listát elméletileg úgy kell összeállítani, hogy abban minden ágazat, minden érdekkör helyet kapjon. A Magosz és 17 szövetségesének a listája teljesíti ezt a feltételt.

Ahogy említette, kritikus hangok mindig akadnak - igaz ez a kamara működésével kapcsolatban is. Az elmúlt öt évre visszatekintve mit gondol, mit lehetett volna másképp csinálni?

Nehéz erre válaszolni, hiszen az adott pillanatban az ember mindig a legjobb tudása szerint és a legnagyobb energiabefektetéssel cselekszik. Olyan egyértelmű hibát vagy félrecsúszást nem tudnék felidézni, ami kardinális lett volna. Tudatos építkezés folyt, egy olyan struktúrát kezdtünk el kialakítani, amelyben a szervezet képes kiszolgálni az ágazat igényeit. Teljesen nulláról építkeztünk, és most már van egy jól működő informatikai hálózatunk, egy jól felkészített csaptunk, és a falugazdász hálózat átvétele zökkenőmentesen zajlott. Nagy eredménynek tartom, hogy 2014. január 1-je óta a falugazdász hálózat 1000 milliárd forinthoz segítette hozzá a magyar vidéket - ez egy robosztus szám. Egyáltalán nem volt mindenhol egyértelmű, hogy a 2015-ben induló új Közös Agrárpolitikára automatikusan átálljanak a gazdálkodók, hisz például Romániában, de ami még meglepőbb, Nagy-Britanniában vagy Franciaországban sem tudták időben lehívni az uniós forrásokat.

Ami fontos - és talán a gazdálkodói attitűdöt is érdemben meghatározhatja -, ha beszélünk arról, hogy a hálózat működtetési költségét egyharmad részben tagdíjakból finanszírozzuk. Mivel a falugazdászok közfeladatot is ellátnak, tény, hogy uniós, illetve hazai közfinanszírozásra is jogosultak vagyunk, de a hálózat jelentős részét a tagság finanszírozza.

A kamarát rengeteg bírálat érte, éri a kötelező tagság, így a kötelező tagdíjfizetés miatt. Várhatóak változások ezzel kapcsolatban?

Korábban három körben is megteremtettük a lehetőséget arra, hogy aki nem végez agrárgazdasággal kapcsolatos tevékenységet, töröltethesse tagsági jogviszonyát. Emellett lehetőség van az arányosításra: ha valaki csak minimális agrárgazdasági tevékenységet végez, akkor csak ennek az árbevételnek a figyelembe vételével kell, hogy kamarai tagdíjat fizessen. Ugyanakkor nekünk nemcsak erkölcsi, hanem jogi kötelességünk is megkeresni azokat, akik nem fizetik be a tagdíjat. A tagdíj mértékén lehet vitatkozni, de egy európai kitekintésben elmondhatjuk, hogy az átlagnál alacsonyabb a hazai tagdíj. Nehezen értelmezem ugyanakkor, hogy olyanok is kritizálják a kötelező tagságot, akik korábban, az önkéntes kamara idejében is tagok voltak, és nem egy esetben magasabb tagdíjat fizettek, mint most. Hiszen most 1 millió forint a maximum, korábban pedig 1,5 millió volt.

A kötelező kamarai tagságban van egy olyan erő, amit sokan hajlamosak figyelmen kívül hagyni. Ha nem lenne kötelező tagság, nem lenne egy robosztus és kiszámítható tagdíjbevétel, vajon lenne-e olyan köztestület vagy bármilyen szakmai szervezet, amelyik bele mer vágni egy több milliárdos projekt végrehajtásába? A jégkármérséklő rendszer, amit idén tűztünk a zászlónkra, például ez a kategória. Egyedül a kamara adott be pályázatot erre a projektre, ami nem véletlen. Egy ekkora projektbe belevágni úgy, hogy az nem egy profitorientált elképzelés, aligha elképzelhető egy piaci szereplő számára. Csak a kamara tudja ezt megtenni, amely mögött van egy stabil költségvetés. Már most látjuk, hogy a jövő évi tagdíjbevételünkből 200 millió forintot ennek a rendszernek az elindítására kell fordítani, ami az 1,8 milliárdos uniós forráson felül jelentkezik.

A termésbiztonság alapjaiban határozza meg azt, hogy milyen eredményesek tudunk lenni. A május 1-jével induló jégkármérséklő rendszer működtetésével az éves kamarai tagdíj tízszeresét, azaz minden évben 50 milliárd forintot tudunk megóvott termelési értékként visszaszolgáltatni a tagoknak.

Visszatérve a földbizottságokra - a 2014-től hatályos földforgalmi törvény értelmében életbe lépő új szabályozás sem váltott ki egyöntetően pozitív visszhangokat, Ön hogy látja az új rendszer működését? Eddig hány adásvételről döntöttek a földbizottságok, és ebből mennyi volt az elutasítás?

A földbizottság egy olyan szűrő, aminek a bevezetése egy jogalkotói szándék volt. Annak idején sem csináltam titkot abból, hogy nem lelkesedem azért, hogy ezt a feladatot a kamarának kelljen ellátni, mert komoly rizikót láttam benne, és féltem attól, hogy ez mennyire fogja megterhelni a szervezet működését és reputációját. Mára azonban azt látjuk, hogy az esetek többségében nincsenek problémák, nagyon kevés, ezrelékben mérhető az elutasítás. Mivel nincsenek óriási botrányok, mindig a törvény által előírt határidőn belül teljesítjük a véleményalkotási kötelezettségünket, arra számítunk, hogy nem lesz politikai akarat arra, hogy ezt a feladatot elvegyék a kamarai elnökségektől.

A tavalyi évben dömpingszerűen jelentek meg pályázatok, az idei évet pedig a kifizetés évének hirdette meg a Miniszterelnökség. Azonban a támogatási döntések és a kifizetések nem haladnak a tervezettnek megfelelő ütemben. Mire számíthatnak a gazdák az év hátralévő időszakában?

Aki gyorsan ad, az kétszer ad, ezt mi is tudjuk. Ez mozgatta a Magosz elnökét, amikor kezdeményezte, hogy hozzunk létre egy munkacsoportot, amelynek - a kamarán és a Magoszon túl - tagja a Miniszterelnökség, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Magyar Államkincstár. Korábban is nagyon jó bilaterális kapcsolat jellemezte az együttműködést, viszont úgy gondoltuk, hogy érdemes öten egy asztalhoz leülve egyeztetni, hogy minél több akadályt hárítsunk el a kifizetések gyors lefolytatása elől. Ez idén nagyon jól sikerült, hiszen az október 16-án indult és november 30-án záruló előlegkifizetési időszakban a Magyar Államkincstár több mint 200 milliárd forint kifizetését irányozta elő, ami minden idők legmagasabb előlegkifizetése lesz. Október végéig 97 milliárd forint támogatási előleget fizetett ki a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár. A gazdálkodóknak valóban nem mindegy, hogy megkapják-e az előleget, ami a területalapú támogatások esetében idén 70, a Vidékfejlesztési Program esetében pedig 85 százalék.

Sokan tartanak attól, hogy 2020 után jelentősen csökkenhet az agrártámogatások szintje, mások viszont kimondottan valószínűtlennek tartanak egy ilyen forgatókönyvet. Ön mire számít?

A 2020 utáni időszak mindenképpen érdekes lesz, de pillanatnyilag csak találgatunk. November végén várható az Európai Bizottságtól az első olyan hivatalos papír, amiből már sok mindenre lehet következtetni. Természetesen néhány nem formális anyag már napvilágot látott, amelyek alkalmasak arra, hogy teszteljék velük a közvéleményt. Az már most is látszik, hogy 2020 után is lesznek területalapú kifizetések, de hogy milyen feltételek mellett, abban még nem mernék egyértelműen állást foglalni. Úgy tűnik, hogy a zöldítéshez hasonló feltételrendszer általános elvárás lesz a területalapú kifizetéseknél. Vita van arról, hogy az 1. pillérben legyen-e tagállami társfinanszírozás, amit mi egyébként elutasítunk. A 2. pillérben ez eddig is bevett gyakorlat volt, de ott is abban vagyunk érdekeltek, hogy a nemzeti társfinanszírozásnak a mértékét valamilyen keretek között állapítsák meg, mert ha két ország ugyanannyi pénzt kap a közös forrásból, de az egyik a nemzeti költségvetésből 15 százalékkal tudja azt kiegészíteni, a másik meg 50-nel, akkor már nem feltétlenül közös az az agrárpolitika. Mások a lehetőségek.

 A termeléshez kötött támogatások pillanatnyilag sok kérdést felvetnek, nekünk érdekünk lenne, hogy ezek megmaradjanak. Az elmúlt időszakban Magyarország ezt a lehetőséget nagyon ügyesen és hatékonyan tudta használni, és nagyon sok ágazatnak nyújtott mentőövet, elsősorban azoknak, amelyekben piaci turbulenciákat tapasztalhattunk. A Vidékfejlesztési Program vonatkozásában nagy esélye van annak, hogy a visszatérítendő támogatások sokkal határozottabban jelenjenek meg, mint azt eddig megszoktuk. Jelenleg alig beszélhetünk ilyenről.

A NAK élharcosa az agrártermékek és élelmiszerek áfakulcs-csökkentésének. Várható-e a közeljövőben az adó mérséklésére irányuló kezdeményezés a kamara részéről? 2018-tól hol lenne szükség leginkább az áfacsökkentésre?

Egyértelműen igen. Varga miniszter úrral abban állapodtunk meg, hogy egy munkacsoport fogja tárgyalni a további áfa-csökkentés lehetőségét. Eddig minden évben volt legalább egy ágazat, amelyik bekerült ebbe a körbe. A 2018-as költségvetés sem kivétel ez alól, és már elkezdtünk beszélgetni a 2019-es költségvetésről is, ami várhatóan 2018 nyarán kerül az Országgyűlés elé. A sertésáfa csökkentése nagyon jól megmutatta, hogy milyen hihetetlen mértékben képes tisztítani a piacot, ha 5 százalékos áfa-kulccsal tudunk dolgozni. Magyarországon megtörtént az a csoda, hogy az állatlétszám nem nőtt, az import nem nőtt, mégis több sertést vágtunk le, ami csak azt mutathatja, hogy az eddig nem létező sertések egyszer csak megjelentek a legális szférában. Korábban körülbelül 30 százalék lehetett a feketegazdaság aránya. Ez sajnos máig igaz a zöldség-gyümölcs ágazatra, ami elképesztő gátja a szektor fejlődésének. Emellett a sütőipari termékek, a tűzifa, és az UHT vagy az ESL tejek áfakulcsának 5 százalékra mérséklése is indokolt lenne.

Az aratás a vége felé közelít, milyen évet zárhatnak idén a növénytermesztők?

Az agrárium teljesítőképességét üzemi szinten érdemes öt év átlagában nézni. A növénytermesztés esetében egy időjárásnak kitett ágazatról van szó. 2016 jó év volt, 2017-ről ezt már nehéz lenne állítani, de bízunk benne, hogy a következő év eredményesebb lesz. Nincs két egyforma év, és a gazdálkodók erre fel vannak készülve. Ha a termésbiztonság területén tudunk előrelépni, akkor tudunk eredményesen gazdálkodni. Nagyon sokat kell formálni még a szemléleten, a gazdálkodók összefogása megkerülhetetlen, legyen szó vertikális, vagy horizontális együttműködésről. A mérethatékonyság ugyanis egy olyan közgazdasági fogalom, amit nem lehet megkerülni. A kiskereskedelem elképesztő koncentrációt mutat, óriási volumenben rendel meg a feldolgozóipartól termékeket, és a feldolgozóipar nyilván nem véletlenül reagálta le ezt úgy, hogy koncentrálódott. Ezzel párhuzamosan álom azt gondolni, hogy egy ennyire szétszabdalt termelői szektor képes lesz árakat befolyásoló tényezőként megjelenni a piacon. A Trónok harcában van egy idézet: hogy ha lehull a hó, és fehér szelek fújnak, a magányos farkas elpusztul, de a falka életben marad.

A nagygazdaságok ezek szerint joggal bírálják a kormányt, hogy a kicsiket támogatja?

Látni kell, hogy a Közös Agrárpolitika egyre kevésbé szól a termelésről. Az európai fogyasztó a Közös Agrárpolitikán keresztül fizet azért, hogy élelmiszer-biztonságot kapjon, tudniillik ez az EU-ban a legmagasabb. A Vidékfejlesztési Programnak ugyanakkor van másik fontos aspektusa is: a vidék kultúrállapotban tartása és élhető állapotban való megtartása is egy fontos szempont. Ha csak a termelésre állunk rá, - ami természetesen egy létező politika - akkor legyünk tisztában azzal, hogy előállhat az a helyzet, mint az USA-ban: megyünk 300 kilométert, és kukoricatáblán kívül semmit nem látunk. Ez egy nagyon eredményes gazdálkodást jelenthet, de a magyar vidéknek azt az értékét, ami pénzben nem mérhető, nagyon nehezen tudja visszaadni. Nem gondolom, hogy a nagygazdaságokat a megszűnés szélére kellene sodorni, mert megvan a helyük és a szerepük is, de ha tudunk egy erős, versenyképes családi gazdasági lábat adni a magyar agráriumnak, akkor az a helyes út.

Az előző tervezési időszakban a nagygazdaságok vitték el a fejlesztési pénzek nagy részét. Az állattenyésztéshez kapcsolódó fejlesztési forrásokat a kicsik nagyon ritkán tudtak lehívni, ami azzal járt, hogy nem tudták állni a versenyt, nem tudtak fejleszteni, ezért inkább felhagytak a tevékenységgel. Hogy az állattenyésztés nagy része a nagygazdaságokba összpontosult, nem feltétlenül a gazdálkodók szándékán múlt.

Ha már itt tartunk, érdemes Magyarországon mással foglalkozni, mint szántóföldi növénytermesztéssel?

Mindenképpen. Egy egy lábon álló agrárium nem működőképes, szükség van az állattenyésztésre is.

Az állattenyésztésben nagyon sokat tudtunk előrelépni az elmúlt időszakban: a tejtermelésben európai viszonylatban a magyar termelők kapják egységre lebontva a legtöbb támogatást. Nyilván mindig vannak olyan piaci diszharmóniák, amiket kezelni kell. A növénytermesztők itt is előrébb járnak, hiszen a kárenyhítési rendszer Magyarországon kiváló, európai összehasonlításban is benne van a top 3-ban. Viszont az állattenyésztés esetében nincs ilyen. A madárinfluenza vagy a sertéságazat körüli problémák, vagy akár a tej vonatkozásában látott piaci mozgások azt mutatják, hogy itt is jó lenne hasonlót bevezetni, ami tudja kezelni a piaci turbulenciákat.

A NAK is részt vesz az új integrációs és szerződéses szabályozás előkészítésében. Melyek lehetnek az új integrációs törvény legfontosabb elemei?

Az integrációs törvénnyel kapcsolatban semmilyen hivatalos álláspontot nem foglaltunk, mert mi nem ismerünk integrációs törvényt. Arra tettünk javaslatot, hogy az integrációs szerződés a polgári törvénykönyvben jelenjen meg, és legyen egy külön jogi kategória, amelynél bizonyos feltételeket szabunk. Meghatározott időre kell, hogy szóljon, és bizonyos garanciás elemeket kell, hogy tartalmazzon. Fontos kiemelni, hogy ennek önkéntesnek kell lennie, senkit nem akarunk ebbe belekényszeríteni.

Ami a legnagyobb port kavarta az ügyben, az egy félreértésen alapul. Mi a rendszer garanciális oldalát akartuk erősíteni azzal, hogy a helyi és a regionális integrátorok esetében a kamaránál legyen egy regisztrációs kötelezettség. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy feltételeket szabunk, amelyek mellett ezt megadjuk. A Magyar Nemzeti Bank is elvár bizonyos feltételeket, ha valaki kereskedelmi bankot akar alapítani. Az országos integrációt végző cégeket pedig az állam kell, hogy elismerje integrátorként.

Látni kell azonban, hogy nem az volt a célunk, hogy néhány érdekkörnek a kizárólagos lehetőségét teremtsük meg. Az állami részvétel egyfajta garanciális elemként növelné a gazdálkodók biztonságérzetét. Ugyanakkor, ha az ágazat nem tartja elfogadhatónak ezt a koncepciót, akkor nem erőltetjük, de valamit lépnünk kell, hogy az együttműködés elinduljon a gazdatársadalomban.

Az egy külön tragédiája a magyar vidéknek, hogy a két világháború közötti elképesztően sikeres és nagyon sok ország számára mintául is szolgáló Hangya szövetkezeti rendszer az enyészeté lett. Képzeljük el, ha ott tartanánk, ahol a háború előtt, amikor a gazdák összefogásának köszönhetően volt hitelszövetkezetük és kereskedelmi értékesítő szövetkezetük. Ne felejtsük el, hogy mind az OTP, mind a mostani takarékszövetkezetek ebből nőtték ki magukat, míg az ÁFÉSZ az értékesítési hálózatból. Ha ez a mai napig gazdatulajdonban lenne, akkor nagyon más lehetőségek előtt állna a magyar vidék.