Inputpiaci felfordulás? A szakértők nem félnek

agrarszektor.hu
Idén nehéz lesz a másodvetés vetőmagszükségletét előteremteni, a műtrágyák árában lényeges változás nem várható, a növényvédő szerek terén azonban drágulás lehet. Többek között erről beszéltek nagy inputpiaci szereplők a Portfolio Agrárium 2018 konferenciáján, Kecskeméten.

Idén csökkenhet a szója vetésterülete a zöldítési szabályok szigorodása miatt, de nem számít lényeges visszaesésre Bene Zoltán, a Karintia Kft. cégvezetője. Előadásában kitért arra, hogy vegyszermentesen sem lehetetlen megtermelni ezt a kultúrát, amire jó bizonyíték az osztrák gyakorlat. Szomszédunkban a 64 ezer hektárnyi szójaterület csaknem harmadán, 21 ezer hektáron bioszóját állítanak elő, amit 50-80%-os felárral értékesítenek a piacon. A legfurcsább azonban az, hogy a vegyszermentesen termelt szója átlaghozamai egy cseppet sem maradnak el a konvencionálisétól. Hazánkban a 70 ezer hektárból mindössze ezren termesztenek így szóját, tehát van hová fejlődni.

Bene Zoltán rámutatott: a gazdálkodási kedvet leginkább az adott kultúra jövedelmezősége határozza meg, márpedig

2,5 tonna feletti átlagokkal ez a növény bőséges hasznot hoz. Hazánkban öt megyében képesek ezt a hozamot produkálni,

ebből a legnagyobb területen, 16 600 hektáron, Baranyában foglalkoznak a növénnyel. Ezen kívül Győr-Moson-Sopron, Vas, Tolna és Borsod megye számítanak eredményes szójakörzeteknek.

Mivel a gazdák a termeléshez kötött támogatást mindenképpen megkapják, ezért azokban a gazdaságokban, ahol a szója rentábilis növény, mindenképpen benne fog maradni a vetésszerkezetben. Kiesésekre ott lehet számítani, ahol a 2 tonnát sem éri el a hozama - vélekedik a Karintia Kft. vezetője. Mivel kevesebb gazdaság vág bele idén, a szója termeléshez kötött támogatásának fajlagos növekedése várható, Bene Zoltán a 70 ezer Ft/ha-os szintet sem tartja kizártnak. Ami a jövőt illeti, ha valóban beindul a Nemzeti Fehérje Program, és

8 Mrd forint érkezik a kultúra támogatására, 2023-ra teljesülhet a kormányzati célkitűzés, a 100 ezer hektárt
átlépő szójatermő terület.

De melyik kultúra rovására? - tette fel a kérdést Suba Péter moderátor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szolgáltatási főigazgató-helyettese. Kökény Benő, a Monsanto Hungária Kft. marketing manegere a kukorica területi csökkenését tudja elképzelni, feltéve, hogy az árában nem következik be pozitív változás. Idén egyébként ennek minden esélye megvan. Dél-Amerikában rosszak a terméskilátások, az USA-ban pedig történelmi mélypontra csökkent a kultúra vetési kedve - magyarázta a pillanatnyi piaci helyzetet. Suba Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy

a terménypiacon az utóbbi években inkább árcsökkenés, semmint árnövekedés figyelhető meg.

Az elmúlt 5 évben a kukorica határidős tőzsdei ára 11, a búzáé 15, a szójáé 8 százalékot esett az első negyedévet tekintve. Áll a piac, ezért állnak a kiszállítások is, ami Bene Zoltán szerint egyre nehezebb logisztikai helyzetet teremet a tavaszi kitárolási időszakban. Érdekes módon a műtrágyaárak sem nőnek, sőt ellenkezőleg: Németországban, amelyik gyártói oldalról meghatározó az európai piacon, az elmúlt 10 évben 275 euróról mintegy 200 euróra csökkent a 27%-os nitrogéntrágyák tonnánkénti ára, és eközben az éves ingadozása is 50 euró/tonna körüli szintre mérséklődött.

Simon Péter, Rácz Zoltán, Kökény Benő, Bene Zoltán (balról)

Rácz Zoltán, a Nitrogénművek kereskedelmi vezérigazgató-helyettese azonban a műtrágyaárak enyhe emelkedésére számít, mivel

a földgázárak a 2016. évi mélypont óta nőnek, és ennek előbb-utóbb meg kell jelennie a fogyasztói árakban is

- int a szakember. Az éves áringadozás is megmarad, hiszen a kereslet-kínálat egyensúlyát a termelési ciklusok folyamatosan megbolygatják, a március-április mindig is csúcsidőszaknak fognak számítani.

Simon Péter, az Eurochem Agro Hungary Kft. operatív igazgatója ugyanakkor felhívja a figyelmet az Uraltól délre zajló kálibánya-beruházásokra. Mint mondja: a világ jelenlegi kálium-felhasználásának 13%-át lesz képes kielégíteni ez a két bánya. Ez a gyártók számára szomorú hír a termelőknek pozitív: árcsökkenést jelent a kálisó piacán. Szerinte a gyárak csak a termelés visszafogásával tudnak emelni az árakon.

EZ IS ÉRDEKELHET
A Nitrogénművek részéről Rácz Zoltán erre azzal válaszol, hogy a gyáraknak maximális kapacitáson működve a legkisebbek a fajlagos költségeik, így nem éri meg számukra a termelés mesterséges visszafogása. Ők maguk mintegy 30%-kal növelték gyártási kapacitásaikat az utóbbi években, amit szándékukban is áll kihasználni.

A növényvédő szerek terén viszont nagyon is valószínű az árnövekedés - jelzi Kökény Benő a Monsanto képviseletében. Ennek alapvető oka, hogy

Kína rákényszerült, hogy környezetkímélőbb gyártási technológiákra álljon át, ami óhatatlanul növeli a gyártási költségeket.

Ennek egyenes következménye, hogy az olyan hatóanyagok, mint a glifozát, drágulni fognak. A totális gyomirtó további sorsával kapcsolatban rámutatott: a glifozátos készítmények pillanatnyilag nélkülözhetetlenek, a tarlókezelésben mindenképpen szükség van rájuk.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. december 3. 17:44