A kormány teljes mellszélességgel az adatelemző, preciz gazdálkodás mellett

agrarszektor.hu
A kormány számára a digitalizáció nem kihívás, hanem lehetőség, mivel azokra a kérdésekre ad választ, amelynek nyomán a magyar mezőgazdaság is megfelelhet a XXI. század támasztotta követelményeknek - mondta az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a keddi sajtótájékoztatón, Gyermelyen.

Feldman Zsolt - aki a PREGA (precíziós gazdálkodásról szóló) konferencia beharangozóján beszélt - aláhúzta: a kormány nem megvédeni szeretné a digitalizációtól a magyar agráriumot, hanem segíteni kívánja az alkalmazásában. Ám ez komplex tudást igényel, hiszen használatakor egyszerre kell érteni a térinformatikához, a gépészethez, a távérzékeléshez, a termesztéstechnológiához. Ezért indították el 2015-ben a Digitális Jólét Programot és a Digitális Agrárstratégiát. A 2020 utáni uniós Közös Agrárpolitika (KAP) keretében a digitalizáció alkalmazása támogatható lesz.


Az egyik legfontosabb feladat megtalálni azokat a tudásátadási formákat, amelyek segítségével minden gazdálkodó számára elérhetővé válnak a számára hasznos tudásszegmensek, és ezekkel még versenyképesebbé teheti saját gazdaságát. Mindennek az élelmiszeripari alkalmazása szintén nagyon fontos. Példaértékű a Gyermelyi Zrt., ahol a termelés magas technológiai színvonalú, digitalizált módon szervezett és vezérelt - hangsúlyozta Feldman Zsolt. Tóth Béla, a Gyemelyi Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy folyamatos fejlesztések révén jutott el a cég mára oda, hogy a termelésben a robotikát, a termelésszervezésben és irányításban pedig a legkorszerűbb informatikai rendszereket alkalmazza.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás egyik fontos feltétele a digitalizáció széleskörű elterjesztése a gazdálkodók körében. A NAK ezt a folyamatot úgy segítheti, hogy információkkal látja el a gazdákat. De ilyen ismeretgyűjtőhely a PREGA (precíziós gazdálkodás) konferencia is, amelyet a NAK a kezdetektől támogat. A rendezvényre február 19-20-án, Budapesten kerül sor.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?