Csak engedéllyel gyűjthető a hullott agancs!

agrarszektor.hu
A gímbikák többsége februárban és márciusban veti le fejdíszét, ami ezekben a hetekben szinte vonzza az agancsgyűjtőket az erdőkbe. Tudni kell azonban, hogy ez a tevékenység a hatályos jogszabályok szerint csak az adott terület vadászatra jogosultjának írásbeli hozzájárulásával történhet - figyelmeztet az Országos Magyar Vadászati Védegylet.

A vadásztársaság engedélye nélkül elvitt agancs a Büntető Törvénykönyv (Btk.) szerint lopásnak minősül, emellett bizonyos esetekben több százezer forintos vadvédelmi bírság is kiszabható érte a Vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény értelmében. Sőt, megvalósulhat a szintén Btk. szerinti, börtönnel is sújtható állatkínzás is. Az illegálisan gyűjtött agancs felvásárlása orgazdaság. Mindezen túl pedig a vadállomány zavarása miatt a télen nagyobb - akár több száz egyedből álló - csapatokba verődő szarvasok nappal is aktívak lehetnek, ami fokozott balesetveszélyhez vezet, ha a meghajtott csapat közúton is átvág menekülés közben.

Kérik az erdőjárókat és az agancsgyűjtés iránt érdeklődőket, hogy feltétlenül vegyék figyelembe a leírtakat, illetve a vonatkozó jogszabályi hátteret a magyar szarvasállomány, a vadgazdálkodók és saját maguk érdekében.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?