Nesze neked, tavaszi időjárás: túl híg lett a magyar akácméz

Agrárszektor
Míg tavaly már a hordás alatt is lehetett pergetni, annyira sűrű volt a nektár, idén éppen az ellenkezője történt: túl híg lett az időjárás miatt - tájékozatatja az agrárszektor.hu-t az Országos Magyar Méhészeti Egyesület szaktanácsadója, Demeter László. Maguk a termelők leginkább az átvételi árakra panaszkodnak, és a selyemfű virágzásától várnak sokat.

A méhészegyesület honlapján arra hívják fel a tagok figyelmét, hogy a 20% víztartalom feletti méz, nem méz, pergetni nem szabad. Hogy pontosan mennyi nektár kerülhetett a repce és az akác virágzása után a kaptárakba, arról még nem tud pontos számot mondani Demeter László, hiszen Nógrádban még mindig zajlik a hordás.

De durva becslés alapján akácból - ez ázott meg nagyon májusban - most csak a tavalyi termés 50-60 százalékára lehet számítani.

"Tudok olyan 150 családos méhészt a nyugati országrészben, aki akácból egy kilót sem pörgetett. A Hajdúságban viszont akár 20 kilós átlagot is adott egy kaptár" - érzékelteti a csapadékeloszlás hatását a méztermésre a méhészeti szaktanácsadó. A repce virágzása viszont alapvetően a száraz időszakra esett, az aszály miatt hamarabb is indult meg, mint tavaly, majd egészen május 10-ig eltartott. A virágázás hosszával tehát nem volt baj, a területnagysággal viszont igen. A méhészek is megérezték, hogy a termelők sok ezer hektárnyi repcét kitárcsáztak a gyenge kelés és az őszi rovarinvázió miatt. A repcevirágzás végét pedig a nagy esők miatt nem lehetett jól kihasználni.


"Azt hiszem, jól tükrözi az idei kisebb kínálatot, hogy már vannak felvásárlók, akik 200 forinttal megemelték a nagybani méz árát" - teszi hozzá Demeter László.A legnagyobb közösségi portál méhészcsoportjaiban a repce "hordós" árát 600-700 forintos kilónkénti összegre mondják, míg az akácét inkább csak találgatják, 1200 forintra becsülik.

Bács-Kiskun megye egyik nagy méhésze, Koós Péter 160 családdal dolgozik, de hajdan 4-500 családdal is útnak indult. Ma már nem vándorol. 40 éves tapasztalattal a háta mögött állítja, hogy a méhész szakmának leáldozóban van:

2014-es árakon áruljuk a mézet, miközben a költségeink egyre csak nőnek. Ahogy elnézem, ez idő alatt az alma és a krumpli ára a sokszorosára emelkedett.
A nyár egyik legfontosabb és legszínvonalasabb eseménye a Kelet-magyarországi Agrárfórum, amelyet augusztus 9-én rendez meg Hajdúböszörményben a Portfolio gazdasági portál. A konferencia napirendre veszi az agrárium legjelentősebb és legaktuálisabb témáit az ágazat csúcsvezetőinek és döntéshozóinak részvételével. Szó lesz a magyar agrárgazdaság agrárpolitikai célkitűzéseiről, a nagy horderejű földszabályozási változásokról, a nyereséges növénytermelés alapvető feltételeiről és az állattenyésztés előtt álló fejlesztési-piaci lehetőségekről. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráljon most!

Koós Péter környékén a repcehordás viszonylag jól sikerült, abból szerinte lesz egy jó közepes termés. Az akác viszont katasztrofális volt annak, aki nem vándorolt. Ahogy mondja, ami lett belőle, az kevés és túl híg a sok eső miatt. Szerencsére neki van egy szárazlevegős mézsűrítője, amivel a méhész barátainak számára is vállal sűrítést. Várakozásai szerint a most következő hársból, de különösen a selyemfűből valószínűleg jó lesz a termés, mivel utóbbi kifejezetten szereti a csapadékot virágzás előtt.

A méhek egészségi állapota mindig a figyelem középpontjában áll. Az idei enyhe télből jól jöttek ki a méhek, Koós Péter szerit az utóbbi 10 évben most indult a legjobban a szezon. Ez sajnos nem jelenti azt, hogy jó lenne a helyzet. A varroa atka és a nozéma is jelen van az állományban, megfékezésük pedig egyre nehezebb.

A nozéma elleni gyógyszer gyártását befejezték, a rendelkezésünkre álló szerek hatékonysága pedig rendkívül alacsony"

 - jegyzi meg a szakember, hozzá téve, hogy a megmaradt készítmények ára emelkedik. A fogyasztó sem ezt, sem a munkabérek és anyagok drágulását nem érzékeli. Erről bárki megbizonyosodhat, ha belép egy piacra vagy szupermarketbe: egy fillérrel sem drágább a méz most, mint 5 éve volt.

A jövedelmezőséget befolyásolja az is, hogy a méhész hordóban vagy üvegekbe kiszerelve értékesíti-e a portékáját. Koós Péter a kezdetektől fogva csak kiszerelve értékesít, Budapesten is van két fix árusító pontja. 160 méhcsalád ugyan soknak tűnhet, de érdemes tudni, hogy van már 8000 családos méhészet is az országban, ahol a mézeladás egészen más értékesítési stratégiát igényel.

A magyarországi méztermelés alkulását az alábbi ábra szemlélteti. Hozzátesszük: az egy főre eső mézfogyasztás mindössze 700 gramm körül alakul, ha pedig a mintegy 1500 tonna importot is figyelmebe vesszük, akkor évente csak 5500-6000 tonna mézre van szüksége az országnak, a többi a határon túl értékesül. Kevés olyan termékünk van, amelyik ennyire exportorientált lenne, mint a méz.

Forrás: KSH
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?