Így népszerűsítik a magyar mezőgazdaságot: erre a fiatalok is felkapják a fejüket

agrarszektor.hu
Habár tavasszal még nagyon gyenge volt a növények fejlettsége, a kedvező időjárás javított ezen, így jó átlagos évvel számolhatunk - hangsúlyozta Farkas Sándor miniszterhelyettes a IX. Székkutasi Hagyományőrző Szántóversenyen. Az eseményen a miniszterhelyettes hangsúlyozta: reméli, hogy a következő nemzedék felfigyel a magyar mezőgazdaságra, és egyre többen találják majd itt a számításaikat.

Az immár kilencedik alkalommal megrendezett eseményen Farkas Sándor kiemelte, hogy a szántóversenyek nagy mértékben hozzájárulnak az agrárium népszerűsítéséhez, egyszerre ápolják hagyományainkat és adnak teret a legmodernebb technikák megismeréséhez - írja közleményében az Agrárminisztérium. A korszerű technológiával felszerelt gazdaság, a mögötte lévő emberi tudás és legfőképpen gyakorlat egyaránt fontos tényezők. A szántási munkálatok során bizony kulcsszerepe van a minőségi munkavégzésnek, hiszen ez az egyik alapja a jövő évi termésnek. A verseny pedig nem csak versengés, megmérettetés, hanem gyakorlatszerzés és tanulás is.

Farkas Sándor kitért a betakarítás jelenlegi helyzetére is. Mint ismertette, az ország teljes területéről elmondható, hogy a növények tavaszi gyenge fejlettsége a kedvezőre fordult időjárás hatására nagyot javult, ezért jó átlagos évvel számolhatunk. Legfőbb gabonáink közül, őszi búzából mintegy 5 millió tonnás termés várható, amely minőségben és mennyiségben is bőven fedezi a hazai fogyasztási igényeket. Az agrártárca miniszterhelyettes kiemelte azt is, hogy bízik abban, hogy a következő nemzedék is felfigyel majd a magyar mezőgazdaságra, és egyre többen találják majd meg hivatásukat a szektorban.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Sóki Tamás

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?