A kutatók az aranyvessző egyik alfaját (Solidago altissima) megvizsgálva azt is kiderítették, hogy azok a növények, amelyeket már többször támadtak meg, egymáshoz hasonlóbb kémiai szignált bocsátanak ki. Ez pedig azt jelenti, hogy a megtámadott növények egy univerzális veszélyjelzést adnak le a környező növényeknek, attól függetlenül, hogy ugyanabba a fajba tartoznak-e, vagy sem.
A kutatók a természetben végezték a kísérletüket, véletlenszerűen elszórt, kaspóba ültetett aranyvesszőkkel, amelyek közül a középsőt korábban már megtámadta a növényfajt kifejezetten kedvelő, Trirhabda virgata nevű, levélrágó bogár. A növény testét befedték egy szövetanyaggal, kiküszöbölte az érintésalapú kommunikációt a növények között, a cserepeknek köszönhetően pedig a gyökéralapú információ-átadás lehetőségét is kizárták a tudósok. A kutatók egy kontrollcsoportot is felállítottak, ám ebben csak olyan növények voltak, amelyeket korábban nem ért támadás. A kísérlet során pedig a már említett levélrágó bogarakat rászabadították a két csoportra.
Hetekkel később a kutatók fóliasátrat emeltek a két csoport köré, vártak hat órát, majd mintát vettek a növények körüli levegőből. Ezt a levegőt szűrőkkel megtisztították, majd a megmaradt vegyületeket megvizsgálták, hogy megtudják, a megtámadott növények milyen kémiai jeleket bocsátottak ki magukból. Ugyanis kiderült, hogy a korábban megtámadott növényt tartalmazó csoport tagjai épebbek voltak, mint a kontrollcsoport tagjai. Ez pedig azt mutatja, hogy a korábban már sérült növény hatékonyabban figyelmeztette a társait. Egyelőre nem tudni, hogy a “segélykiáltást" meghalló növények hogyan fogják fel a feléjük áradó információt, a kutatók úgy sejtik, hogy a sejtmembránjaikkal lép valahogy kölcsönhatásba a másik növény által kibocsájtott kémiai jel.
- mondta André Kessler, a Cornell Egyetem biológusa. Azt viszont, hogy milyen hatásokat váltanak ki a növényekből, nagyrészt már ismert. A megrongálódott fű például olyan illatanyagot bocsát ki magából, ami odavonzza a parazita darazsakat, amik aztán a füvet zaklató rovarok és bogarak testébe rakják le a petéiket. A dohánynövény olyan szagot bocsát ki, ami elriasztja a nőstény éjjeli lepkéket, amelyek így nem petéznek a növényre, és a kikelő hernyók nem eszik meg a leveleket.
A tudósok azon viszont meglepődtek, hogy ez a közös kommunikáció csak akkor működött, ha egységes veszély fenyegette a növényeket. Ha amúgy minden rendben volt, a növények kémiai kommunikációját csak a legközelebbi fajtársaik értették meg.
- árulta el André Kessler.
A cikk eredeti nyelven a Science Alert oldalán olvasható, a tanulmány pedig a Current Biology oldalán lett publikálva.