Elképesztő felfedezést tettek a kutatók a növényekkel kapcsolatban

Elképesztő felfedezést tettek a kutatók a növényekkel kapcsolatban

agrarszektor.hu
Noha a növények nem rendelkeznek idegsejtekkel, valahogyan mégis képesek érezni az érintést. És ha ez nem lenne önmagában elég furcsa, akkor itt a folytatás: a növények nemcsak az érintést érzékelik, de azt is, ha az véget ér.

A növények idegsejtek nélkül is képesek érzékelni az érintést, sőt, egy nemzetközi kutatócsoport legfrissebb eredményei alapján azt is, ha ez az érintés megszűnik. Az amerikai, dán és német szakemberekből álló csapat tagjai figyeltek fel arra, hogy a növényi sejtek különböző jeleket küldenek egymásnak az érintés kezdetekor és a befejezésekor - olvasható a HVG.hu oldalán.

A kutatás során a tudósok egy 84 kísérletből álló sorozatot végeztek 12 növényfélén. A kalciumérzékelőkkel nemesített növények levélhámsejtjeit mikroszkóp alá tették, majd egy hajszálvékony üvegrúddal megérintették. Az érintés erejétől és időtartamától függően többféle reakciót is láttak, de egyértelmű volt a különbség az érintés, majd annak megszűnte között. A növényi sejt érintését követő 30 másodpercen belül kalciumionok lassú hullámait látták, majd amikor megszűnt az érintés gyors hullámok jelentek meg, és egy percen belül eloszlottak.

A szakemberek szerint ezek a hullámok valószínűleg a sejten belüli nyomásváltozás következményei. Mint a Nature Plants szakfolyóiratban írták,

az emberek és az állatok érzékszervi sejteken keresztül érzékelik az érintést, viszont a növényekben a belső sejtnyomás növekedésén vagy csökkenésén keresztül működik a mechanizmus. Ráadásul nem számít, hogy melyik sejtről van szó, a növények felszínén lévő bármelyik sejt képes erre.

A tudósok a jelenlegi kutatás során már képesek voltak megkülönböztetni az érintés, illetve az elengedés keltette kalciumhullámokat, azonban az egyelőre még nem tisztázott, hogy miként reagálnak a növény génjei ezekre a jelekre. A tanulmányban használt kalcium-érzékelőkhöz hasonló új technológiákkal viszont ez a rejtély is megfejthetővé válhat - vélte a kísérlet vezető kutatója.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?