Aggasztó a helyzet: sok növényvédő szerről nem derül ki időben, hogy veszélyes

agrarszektor.hu
Felszólította az Európai Parlament Brüsszelt, hogy terjesszen be újabb javaslatot a méhek védelmére, olyat, amely a legújabb tudományos és technikai tudáson alapszik, és kiszűri a beporzókra legveszélyesebb növényvédő szereket. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke szerint sok növényvédő szerről az engedélyek kiadása után derül ki, hogy problémás, a szakembereknek alaposabban kellene tehát eljárniuk, mielőtt kiadják a szükséges engedélyeket. Hozzátette, a piacon megjelenő új növényvédő szerek természetkárosító hatása miatt szigorúbb engedélyeztetési eljárásra van szükség.

Az Európai Parlament képviselői állásfoglalást fogadtak el, amelyben a méhek fokozott védelmét követelték, és újabb javaslattervezetet kértek az Európai Bizottságtól, miután szerintük a tagállamok fellazították a méhek védelmét célzó szabályozást. A strasbourgi plenáris ülésen 533 szavazattal, 67 ellenszavazat és száz tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők elfogadhatatlannak nevezték, hogy a tagállamok ellenezzék az EFSA méhekre vonatkozó 2013-as útmutatójának maradéktalan végrehajtását.

Jön az év vége kihagyhatatlan agrárrendezvénye, a kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia! A december 4-5-i esemény egyedülálló módon foglalja össze és mutatja be az agrárgazdaság legnagyobb érdeklődésre számot tartó, legaktuálisabb témáit az államigazgatási szféra és az üzleti élet csúcsvezetőinek részvételével. A konferencián elhangzó információk segítséget nyújtanak abban, hogy az agrárium szereplői megalapozott gazdasági döntéseket hozhassanak, és még sikeresebbé tehessék gazdálkodásukat, üzleti tevékenységeiket. Regisztráljon most a december 4-5-i siófoki Agrárszektor Konferenciára!

"A módosított bizottsági rendelettervezet csak az akut toxicitás ellen lép fel, nem szól a mézelő méheket érintő krónikus toxicitásról, sem pedig a poszméheket és a magányos méheket érintő toxicitásról. A tervezet ráadásul nem a tudományos és műszaki ismeretek legfrissebb fejleményeit tükrözi, és nem változtatná meg a védelem szintjét sem" - fogalmaztak.

A képviselők véleménye szerint az uniós bizottságnak nem kellett volna kompromisszumot kötnie, hanem élhetett volna hatáskörével, mivel a méhvédelmi kritériumokat kifogásoló tagállamok nem alkottak minősített többséget. "Arra szólítjuk fel az uniós bizottságot, hogy olyan, a legújabb tudományos és technikai tudáson alapuló jogszabálytervezetet terjesszen be, amely kiszűri a beporzókra legveszélyesebb növényvédő szereket" - mondta Pascal Canfin, az EP környezetvédelmi bizottságának francia elnöke. Mivel az EP plenárisa nem engedte tovább a javaslatot, az Európai Bizottságnak most új tervezetet kell beterjesztenie.

"Üdvözítő, hogy a politikusok tisztában vannak a méhek és minden természetes beporzó jelentőségével, főleg mivel ezeknek a természetes beporzóknak a munkásságától függ a globális élelmiszeripar több mint 70 százaléka" - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesült elnöke az InfoRádiónak. Hozzátette, hogy sokkal többe kerül egy beporzók nélküli mezőgazdaság, mint most fokozottan odafigyelni a növényvédő szerek engedélyeztetésre, így meg kell találni azokat a módszereket, amelyekkel a lehető legbiztonságosabban lehet kiadni az engedélyeket. Az elnök kiemelte: sok növényvédő szerről az engedélyek kiadása után derül ki, hogy problémásak vagy környezetszennyezőek. Nagyon ritka, hogy azonnali pusztulást okoznának a rovarok életében, de egyre jellemzőbb, hogy elhúzódó halált idéznek elő. Bross Péter tájékoztatott arról, hogy a méhek csak kolóniában tudnak jól működni, és csak akkor, ha minden korosztályú egyed megtalálható a családban. Az új típusú növényvédő szerek egy csoportja a kijáró méheket pusztította el. Ha a kirepülő egyedek nem térnek vissza, mert megmérgeződtek, akkor ennek a szuperorganizmusnak a működése felbomlik - magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy mely növényvédő szereket kellene betiltani, az elnök azt válaszolta: a felszívódó készítményekkel van a legtöbb probléma, illetve azokkal, amelyek hosszú ideig benne maradnak a növényekben a lassú felezési idő miatt. Ezeknél a növényvédő szereknél alaposabban kellene eljárniuk a szakembereknek, mielőtt kiadják az engedélyeket.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?