2024. május 13. hétfő Szervác, Imola

Brutálisan drága lesz idén a magyarok egyik kedvenc fenyője

agrarszektor.hu
Akár 30-40 százalékkal is drágább lehet idén a lucfenyő, néhány évvel ezelőtt ugyanis túltermelés volt, és ezt követően követően 15-20 százalékkal kevesebbet ültettek a termelők. Ez azt jelenti, hogy a kereskedők akár 3000-3500 forintos áron is adhatják majd a magyarok kedvenc fenyőfajtáját.

Surdon, a legnagyobb hazai karácsonyfa-előállító településen már megkezdődött a földlabdás fenyőfák kiemelése, ezt követően pedig kezdődhet a nordmann fák kivágása, amelyek nem hullajtják le a tűleveleiket - mondta az InfoRádióban Kanász János, Surd polgármestere. A község körülbelül egymillió fát szállít országszerte az idei karácsony alkalmával, a település 98 százaléka foglalkozik fenyőfával. Mint a polgármester fogalmazott, nem erdőket ültetnek, hanem eladásra szánt karácsonyfákat.

A tavalyihoz hasonló arányban készülnek földlabdás, valamint kivágott fákkal, utóbbiak közül a nordmann a legkeresettebb. Ugyanakkor lucból komoly hiány mutatkozik, így az ára jelentősen, 30-40 százalékkal is emelkedhet,
miután néhány évvel ezelőtt túltermelés volt, sok megmaradt, emiatt később kevesebbet ültették ezt a fajtát - magyarázta a polgármester. A luc termelői méterára 1800-2000 forint körül alakulhat, míg a kereskedő 3000-3500 forintért adhatja már. A közvetlen értékesítés jövedelmezőbb, de ezt főként a fiatalabb termelők teszik, akik Budapestre és más nagyvárosokba viszik a fenyőfáikat, és maguk adják el. A nagyobb profit pedig annak ellenére is garantált, hogy egy 15-20 négyzetméteres árusító hely bérlése több százezer forintba kerülhet.

Forrás: Getty Images

A főként piacokra szállított földlabdás fák termelői áraik vegyesek, a lucot például, amit főként az idősebb generáció kedvel, 3500-4000 forintért kínálják, míg ez vágottan 2500-3000-be kerül, a sláger azonban a nordmann ebből a típusból is. Az ezüstfenyőből nagyon keveset szállítanak, pedig van rá kereslet - jegyezte meg Kanász János. A tapasztalatok alapján az mondható, hogy a legtöbben az 1-1,2, illetve 2-2,5 méteres fákat keresik. A szakember véleménye szerint a Magyarországon megtermelt fák 10 százaléka kerülhet exportra, főként Horvátországba és Szlovákiába. Az idén kivágott mintegy egymillió fa pótlására körülbelül 1,2-1,3 millió fát ültetnek.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?