Luxus lesz idén a magyar gyümölcs? Kőkemény drágulásra kell készülni

Luxus lesz idén a magyar gyümölcs? Kőkemény drágulásra kell készülni

agrarszektor.hu
Drasztikusan csökkentette a tavaszi időjárás a várható gyümölcstermést, ez pedig jelentősen, akár átlagosan 20%-kal is megemelheti a fogyasztói árakat. A drágulásnak az import vet gátat.

Idén jó, ha 500 ezer tonnás lehet a teljes hazai gyümölcstermés, ami nagyjából fele az éves átlagos mennyiségnek, ez pedig akár 20%-os gyümölcsár-emelkedést is okozhat, írta meg az Infostart a novekedes.hu információi alapján. A portál hozzátette, hogy az importveszély azért még a magas forint-euró árfolyam mellett fékezi is a drágulást.

Az idén ugyanis a tavaszi fagyok jobbára Európa keleti felét, elsősorban Magyarországot és Kelet-Lengyelországot sújtották. A legnagyobb nyugat-európai gyümölcstermelő térségekben inkább a járvány miatti vendégmunkás gondok miatt fő a gazdák feje. Az átlagosnál hűvösebb és csapadékos májusi és nyár eleji időjárás egyes gyümölcsöknél - így a szamócánál - az érést tette vontatottá, másoknál - például a cseresznyénél és a meggynél - pedig minőségromlást okozott.

A kertészek a mennyiségileg legnagyobb terméskiesésre az almánál számítanak. A jobb években 700-800 ezer, de átlagosan is 500 ezer tonnányi termés helyett idén jó, ha 350 ezer tonnát sikerül leszüretelni. Az étkezési és az ipari alma aránya továbbra is kérdéses, bár alapvetően a hazai ültetvények inkább az utóbbit állítják elő.

Arányaiban mégis a kajszinál lehet a legnagyobb a fagy miatti termésveszteség. Az átlagosan évi 35-40 ezer tonna helyett idén jó, ha 6 ezer tonna lesz a leszüretelhető mennyiség. A várható idei 6 ezer tonnás cseresznyemennyiség szintén jócskán elmarad a szokásos 15-17 ezer tonnától, ahogyan a 30-40 ezer helyett 10-12 ezer tonnásra várt őszibarack, vagy a 70-80 ezer helyett 40-50 ezer tonnás meggy hozama is. De gyenge közepes termésre számítanak szilvából és körtéből is.

Mivel az időjárás okozhat még további meglepetéseket, ezért a minőségi elvárások tovább emelhetik az árakat, amelyek egyébként gyümölcsfajtánként meglehetősen széles sávban is eltérhetnek az átlagos 20%-os növekedéstől. Főleg akkor, ha - mint a cseresznyénél - az extra minőségű friss gyümölcsért akár kilogrammonként 6 eurós exportárat is elkérhet a termelő.

A terméskiesés nemcsak a fogyasztók, de a gyümölcsfeldolgozók pénztárát is erősen megterhelheti, főleg akkor, ha egymással is versenyezniük kell a belföldi alapanyagért. Ez persze a végtermékek árát is megemeli majd. A novekedes.hu szerint a léalmánál ugyan még csak most tárgyalnak a felvásárlási szerződésekről és árképletekről a termelők és a feldolgozók, de a tavalyi 25 forintos induló ár helyett akár 30-40 forintot is elképzelhetőnek tart, bár az ármozgásokat a világpiaci sűrítményhelyzetre hatást gyakorló kínai és amerikai piaci események is alapvetően befolyásolják. Tavaly óta ebben a szektorban is kötelező, hogy a nagyobb, évi minimum 200 tonna termést feldolgozó cégek az árumennyiség legalább 60%-ára előzetes szerződéseket kössenek. A FruitVeb - a meggyhez hasonlóan - e gyümölcsnél is készít nem kötelező érvényű termés- és árprognózist, amelyet augusztusban hoznak majd nyilvánosságra. Az étkezési alma termelői ára a tavalyihoz hasonlóan kilogrammonként 80-100 forint lehet, a tárolt gyümölcsé pedig 200 forint körül alakulhat.

A meggynél már május 15-ig le kellett szerződniük a feldolgozóknak a termelőkkel a felvásárolni kívánt mennyiség 60%-ára. Az akkori várakozások alapján készült FruitVeb prognózis szerint a konzerv- és hűtőipari meggy árcentruma a sokéves adatok alapján kilónként 160-170 forint között alakulhat. Azóta azonban már pontosabb képet kaphattak a piaci szereplők a valós terméskiesésről, ezért a portál szerint akár 200-260 forint körüli kilónkénti meggyfelvásárlási árak is elképzelhetőek. A további alapanyag-drágulásnak az szab határt, hogy a magyar konzervmeggy fő célpiacán, Németországban a késztermékeknél mekkora árakat lehet érvényesíteni.

A napokban megindult hazai dinnyeszezon is magasabb árakkal kezdődhet, de ha csapadékosabb a nyár, a minőségi problémák miatt alacsonyabb lehet az ár. Termésmennyiségben a tavalyi nagyságrenddel kalkulálnak a termelők.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?