2024. december 19. csütörtök Viola
Óriási gond van a magyar földeken: kiadós esőért imádkoznak a gazdák

Óriási gond van a magyar földeken: kiadós esőért imádkoznak a gazdák

agrarszektor.hu
A múlt hét második felében jelentős melegedés kezdődött, ami felgyorsította mind a természetes vegetáció, mind kultúrnövényeink fejlődését. Hirtelen beálló nagy melegtől, ami a jelenlegi fenológiai fázisok lerövidülésével okozhatna károkat, azonban egyelőre nem kell tartanunk, a héten több hidegfront is megtöri a hőmérséklet emelkedését, jelentősebb csapadék azonban csak kevés helyen valószínű.

Nyáriasan meleg idővel ért véget az április, és kezdődött a május, a múlt hét második felében végre több napon át országszerte 20 fok fölé emelkedett a legmelegebb órák hőmérséklete, és hajnalonként sem voltak jellemzőek 10 foknál alacsonyabb értékek - írja a met.hu. Vasárnapra hidegfront érkezett, aminek hatására északon, északnyugaton már napközben több fokkal visszaesett a hőmérséklet, míg máshol csak a késő este, éjszaka lehetett érezni a lehűlést. A nyarat nem csak a 25 fok körüli hőmérsékletek, hanem a többfelé kialakult záporok, zivatarok is idézték. Bár csütörtök óta minden nap többfelé esett az országban, de leginkább csak kis mennyiségek (0,1-5 mm) voltak jellemzőek, az északkeleti, keleti országrészben illetve a Zalai dombság és a Soproni hegység területén hullott számottevő, 7-25 mm mennyiségű csapadék. A kevés eső mellett az elmúlt napokban gyakran élénk és erős szél is szárította a talajokat, amik az északkeleti országrész kivételével az elmúlt két hétben veszítettek nedvességtartalmukból. A felső 20 cm-es réteg nedvességtartalma a középső országrészben egyre többfelé esett ismét a kritikus 40%-os érték alá a növények számára hasznosítható víztartalom százalékában, de a felső fél és egy méteren is nedvességvesztés jellemző az északkeleti tájak kivételével. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet napi átlaga a meleg időben országszerte meghaladta a 10 fokot, az Alföld középső részén 20 fok körül alakul, máshol 14-17 fok között van.

Az idei április az átlagosnál 3-4 fokkal hidegebb, a déli és keleti országrészben szárazabb, északon kissé nedvesebb időt hozott. Sokszor, sokfelé fordultak elő hajnali fagyok, melyek legjobban a virágzó kajszit károsították, de más csonthéjasokban és a repcében is keletkeztek fagykárok. A hónap elején még folytatódott a márciusra jellemző szárazság, majd április második dekádjának végére feltöltődtek a talajok nedvességgel, de a meleg idő csak a hónap legvégére érkezett meg. A tavasz középső hónapja nem csak hűvösebb, de napsütésben is szegényebb volt a sokéves átlagnál.

A meleg hatására felgyorsult a növények fejlődése az elmúlt napokban, különösen ott, ahol kellő nedvesség is rendelkezésre áll ehhez a talajban. Az őszi kalászosok a szárbaindulás fenológiai fázisába léptek, a repce pedig szinte mindenütt virágzik már. Utóbbi növényt azonban megviselte az áprilisi hideg, melynek hatására a szokásosnál alacsonyabbak és kevesebb elágazással rendelkeznek az állományok. A napraforgó vetése jellemzően már befejeződött és a kukorica vetéséhez is országszerte elég melegek már a talajok. A csírázáshoz és keléshez most a meleg mellett egyre többfelé csapadékra is szükség lenne. A gyümölcsfák közül a szilva, a cseresznye és a meggy már a virágzás végén jár, az alma- és körtefák vannak a virágzás teljében. Ez körülbelül két hetes lemaradást jelent a szokásos időpontokhoz képest, de ez a lemaradás a természetes vegetációban is megfigyelhető.

A hét további részében több időjárási front is érinti hazánkat, ezért változékony marad időjárásunk. Szerdán a legmelegebb órák hőmérséklete a 20 fokot is meghaladja, de napközben egy hidegfront éri el a Kárpát-medencét, melyhez kötődően leginkább a nyugati országrészben valószínű csapadék a szerda esti, éjszakai órákban. Csütörtökön is sok lesz a felhő fölöttünk, de csak kevés helyen van esély esőre, záporra, a hőmérséklet viszont 5-6 fokkal visszaesik. A következő hidegfront péntekre várható, melyhez kötődően már többfelé lehet számítani 2-5 mm közötti csapadékra. A hét közepén bár 10 fok alatti minimum hőmérsékletekre van kilátás, de fagy sehol sem valószínű. A hétvégén napos, száraz idő valószínű, és a fagyzugokban ekkor ismét előfordulhat 0 fok körüli hőmérséklet a hajnali órákban. Összességében a héten tovább veszítenek nedvességtartalmukból a talajok, gyenge nedvesedés csak a nyugati tájakon valószínű. A talajok felszín közeli rétegének száradásához ezen a héten is hozzájárul a napközben gyakran erős szél, így a növényvédelmi munkákat érdemes a kora reggeli vagy esti órákra ütemezni.    

Címlapkép forrása: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?