Igazi csemegéket készíthetsz ebből a növényből: pénzbe se kerül, mindenhol ott van

Igazi csemegéket készíthetsz ebből a növényből: pénzbe se kerül, mindenhol ott van

agrarszektor.hu
A medvehagyma szezonja már lecsengett, viszont hamarosan nyílik az akác és a bodza, de addig sem maradunk tétlenül, hiszen javában rügyezik a fenyő! Megéri kimenni az erdőbe, és szedni egy szép nagy kosárral. Igaz, nem olyan nagy öröm, mint a medvehagymás kovászos kenyér, kicsit többet kell dolgozni vele, cserébe viszont isteni szörpöt, lekvárt és köhögés elleni szirupot készíthetünk belőle.

Tisztázzuk a legelején, friss fenyőrügyet jellemzően április elejétől május végéig érdemes szüretelni. Az idei szeszélyes és hűvös április miatt most minden két héttel eltolódott, így még javában tart a szezonja. (A fenyőrügy elnevezés sokakat megtéveszthet, ugyanis ezt a kifejezés valójában a fenyőfák friss ágvégeit jelenti.) Fontos viszont azt is megjegyezni, hogy nem minden tűlevelű növény fenyő. Míg számos örökzödnek vannak hasznos tulajdonságai, addig akadnak köztük mérgező fajták is, ilyen például a tiszafa - írja a HelloVidék.

Nevezzen a 2021-es Portfolio Agrárdíjakra!

Idén év végén decemberben is kiosztja a Portfolio Csoport a Portfolio Agrárdíjakat az Agrárszektor 2021 Konferencián. Ebben az évben nyolc kategóriában díjazzuk a hazai agrárgazdaság legjobbjait és a legkiemelkedőbb agrárgazdasági teljesítményeket.

A Portfolio az érdeklődéseket az agrarszektordijak@portfolio.hu e-mail címen fogadja 2021. június 30-ig.

A lucfenyő és az erdei fenyő, a jegenyefenyő, a vörösfenyő, az ezüstfenyő hajtásait azonban biztonsággal fogyaszthatóak. A lucfenyőnek egyébként meglepő módon erős gyógyító hatása van a magas terpentint tartalma miatt, ami a legerősebb természetes oldószer, hiszen minden lerakódást felold a légutakban. A rügyek gyűjtésénél legyünk körültekintőek, és válasszunk tiszta területet, lehetőleg távol a várostól és a forgalmas utaktól. A zsenge rügyek mindig világosabb zöld színűek a fa többi lombjához képest. A gyűjtés szempontjából az 5-8 centiméteres hajtások a legmegfelelőbbek, ezért a tavasz vége és a nyár eleje a legideálisabb alkalom arra, hogy beszerző körútra induljunk.

Miért érdemes fogyasztani? 

Számos ok szól a fenyőrügyek fogyasztása mellett, csakhogy néhányat említsünk: 

  • Általános erősítőszer, támogatja az immunrendszert.
  • Köptető, nyákoldó hatású: légúti problémák, megfázás, köhögés, torokfájás esetén alkalmazható. Idült hörghurut esetén is remek választás. Jót tesz a hangszálaknak is.
  • Fertőtlenítő, mikrobaellenes, gyulladáscsökkentő hatású.
  • Az illóolajnak ezeken kívül van egy élénkítő hatása is, ezért fáradtság, mentális kimerültség, vagy hosszú lábadozás esetén is érdemes alkalmazni.
  • Fájdalomcsillapító, izomgörcs oldó. Reumás panaszok esetén is használható (tinktúra bedörzsölőként).
  • Leginkább viszont a nyákoldó, köptető, immunerősítő, fertőtlenítő hatása miatt használjuk (utóbbinál fenyő illóolaj formában - ebben viszont nem csak rügy van).

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy finom szörp titka

Szedjünk egy jó nagy adag friss, világoszöld fenyőhajtást, mossuk meg, és áztassuk be egy fazék vízbe. Másnap forraljuk fel, és adjunk hozzá cukrot, - 5 liter vízhez egy kilót - majd két citrom levét is facsarjuk bele. Citromsavat is tehetünk bele ízlés szerint, ami tovább tudja savanyítani és gondoskodik a szörpünk eltarthatóságáról is. Közben kóstolgathatjuk, így biztosan az ízlésünknek megfelelő lesz a végeredmény. Ha felforrt, leszűrjük, és az így hátramaradt szörpöt forrón üvegekbe töltjük. Ha sok lett, és azt akarjuk, hogy elálljon, dunsztoljuk, majd mehet is a kamrapolcra. Ha rögtön meg szeretnénk inni, akkor pedig csak hűtsük le, és már fogyaszthatjuk is. 

Ilyen egyszerűen készíthetünk fenyőteát

A fenyőtűnek magas a C-vitamin tartalma. Az egyik legegyszerűbb felhasználási módja a fenyőtűleveleknek a teakészítés: öntsünk forró vizet az enyhén zúzott levelekre, majd ízesítsük egy kevés citrommal és mézzel. Remek választás akár egy hűvösebb nyári napon is. Sőt, még fenyőméz is készíthető belőle úgy, hogy akácmézbe rügyet áztatunk.

Tehetjük a salátára balzsamecet helyett 

A friss tűleveleket áztassuk hat héten át almaecetbe, így is megőrizhetjük a bennük rejlő vitaminokat. Egy széles szájú üveget töltsünk meg tűlevéllel és öntsünk rá annyi almaecetet, amennyi pont ellepi. Egy fedővel zárjuk le az üveget, és tegyük el sötét helyre. Hagyjuk a tűleveleket az ecetben 6 héten át, majd szűrjük le. Az így készült "házi balzsamecetet" aztán salátára, ízesítőként használhatjuk.

Köptető szirup télire 

A tavaszi, zsenge hajtásokból és rügyekből készített szirup magas vitamintartalma miatt nemcsak kiváló köptető, hanem remek immunerősítő is. A kész termékeket rettentő drágán adják a terjesztők: a fenyőrügy szirupot általában 250 ml-es kiszerelésben adják, az árak pedig 2500 forinttól akár 10000 forintig is terjedhetnek, jobban járunk tehát, ha magunk készítjük el az orvosságot!

Egy nagy befőttes üvegben 2 centinként rétegezzünk fenyőrügyet és a cukrot, fedjük le, és hagyjuk, hogy összeessen. Amikor hely lesz az üvegben, töltsük ki további réteg cukorral és fenyőrüggyel, majd zárjuk le közben egy fóliával. Ne csodálkozzunk azon, ha pár nap elteltével összeesik és az egész bebarnul, hiszen ez természetes velejárója a folyamatnak. Két hét után egyszer keverjük fel, egy hónap múlva szűrjük le, és kész is a finom szirup! Torokfájásra a legjobb, de különleges ízvilága miatt akár a vadhúsokat is megbolondíthatunk vele.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ne feledkezzünk meg a fenyő egyéb részeiről sem! 

A fenyőnek szinte minden része alkalmas a fogyasztásra: a fenyőgyantatej például jó orvosság az asztmára, és megszünteti a köhögési ingert is. A fenyőtobozok magjáról is csak kevesen tudják, milyen jótékony hatással bír. A diós illatú, mandulás ízű magot már az ősember is fogyasztotta, fontos szerepet játszott a római légió katonáinak élelmezésében, de ették már az amerikai indiánok is, és nem ismeretlen a keleti kultúrákban sem. Sokféle fenyő van, amelynek magját megesszük, bár mi, magyarok még kevésbé ismerjük, de az ázsiai és olasz konyhának elengedhetetlen hozzávalója.

A fenyőmag gazdag az immunerősítő és antioxidáns, nagy mennyiségben tartalmaz többszörösen telítetlen zsírsavakat, amelyek nagyon jó gyulladás gátlók, csökkenti a magas vérnyomást, vértisztító hatású, és segít az alacsony koleszterinszint megtartásában, és hatékony segítséget nyújtanak a szív az érrendszeri betegségek elleni védekezésben. Lassítja az érelmeszesedési folyamatokat. Fogyasztása cukorbetegeknek is kifejezetten ajánlott. E-vitamin tartalma kiemelkedően magas, ami segít megszabadulni a szervezetben lerakódott salakanyagoktól, a szív és agy működéséhez elengedhetetlen, valamint segíti a koncentrálást. Szórhatjuk salátákra, tésztákra, zöldség és halas ételekre, készíthetünk belőle szószt, és hihetetlen párost alkot az aszalt paradicsommal. Viszont nem olcsó mulatság, egy kiló fenyőmagért 15-22 ezer forintot is elkérnek.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?