Fontos változás lépett életbe az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagoknál

Fontos változás lépett életbe az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagoknál

agrarszektor.hu
2021. július 1-től új jogszabály lép hatályba, amely számos újdonságot hoz az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokat és tárgyakat (Food Contact Materials, azaz FCM) előállítók és forgalmazók számára. Az eddigi szabályozás szerint az FCM termékek közül csak a csomagolóanyagokat gyártó, forgalmazó vállalkozásoknak volt bejelentési kötelezettségük, amely júliustól minden élelmiszerrel érintkezésbe kerülő anyag és tárgy gyártójára és az első magyarországi forgalmazójára terjed majd ki.

A most életbe lépő szabályozás szerint július 1-jétől már nemcsak a csomagolóanyagok, hanem minden élelmiszerrel érintkezésbe kerülő anyag és tárgy gyártójának be kell jelentenie magát - írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A bejelentési kötelezettség a forgalmazók közül csak az első magyarországi forgalmazókra vonatkozik, de nemcsak a csomagolóanyagok, hanem az összes FCM termék vonatkozásában. Ugyanakkor a szabályozás nem terjed ki a saját célra előállított vagy vásárolt, második személy vagy vállalkozás felé át nem adott termékekre.

Nevezzen a 2021-es Portfolio Agrárdíjakra!

Idén év végén decemberben is kiosztja a Portfolio Csoport a Portfolio Agrárdíjakat az Agrárszektor 2021 Konferencián. Ebben az évben nyolc kategóriában díjazzuk a hazai agrárgazdaság legjobbjait és a legkiemelkedőbb agrárgazdasági teljesítményeket.

A Portfolio az érdeklődéseket az agrarszektordijak@portfolio.hu e-mail címen fogadja 2021. június 30-ig.

Fontos, hogy a bejelentést előállítás esetén a vállalkozás telephelye, az első magyarországi forgalmazók esetében a vállalkozás székhelye szerinti élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörben eljáró járási hivatalhoz kell benyújtani, nem pedig a Nébih részére! Szintén lényeges, hogy a hatályos előírások szerint az FCM anyagok és tárgyak előállítása, első magyarországi forgalomba hozatala FELIR azonosító köteles tevékenység. Amennyiben a bejelentéskor az ügyfél még nem rendelkezik FELIR azonosítószámmal, a Nébih hivatalból megállapítja azt számára, a járási hivatal nyilvántartásba vételi eljárásával egyidejűleg. A bejelentéshez szükséges formanyomtatványok letölthetők a Nébih honlapjáról.

Részletesen az érintett termékkörről:

Az élelmiszerrel érintkezésbe kerülő anyagok körét az 1935/2004/EK uniós rendelet fedi le, mely szerint ebbe a körbe tartoznak azon anyagok és tárgyak, amelyek rendeltetése, hogy élelmiszerrel érintke¬zésbe kerüljenek, de ide tartoznak azok is, amelyek az előrelátható felhasználási körülményeik között érintkezésbe kerülnek majd élelmiszerrel, vagy alkotóelemeiket az élelmiszereknek átadják. Az utóbbi kategóriákra példák a másodlagos csomagolóanyagok, melyek illékony összetevői átmigrálhatnak az élelmiszerbe, de ide sorolható pl. a szalvéta vagy a konyhai gyermekjátékok.

Természetesen FCM-nek számítanak az élelmiszeripari gépek és berendezések, konyhai kisgépek is, valamint - többek között - minden olyan kézműves termék (kerámia, porcelán, fém, fa, stb.), melyet élelmiszerrel való érintkezésre szánnak vagy alakjából következően a fogyasztó arra használhat. Kivétel ez alól, ha külön felhívják a figyelmet arra, hogy az adott termék élelmiszerrel való érintkezésre nem alkalmas.

Nem tartoznak az érintett termékkörbe az olyan anyagok vagy tárgyak, amelyeket régiségként értékesítenek, sem a bevonó- vagy borítóanyagok, amelyek a sajtok kérgét, a feldolgozott hústermékeket vagy a gyümölcsöket fedik, amelyek az élelmiszer részét képezik és elfogyaszthatók az említett élelmiszerrel együtt, valamint a telepített köz- vagy magán vízműberendezések.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?