Nehéz helyzetben vannak a magyar mezőgazdasági szereplők: az elmúlt hónapokban ugyanis egyre nagyobb mértékű áremelkedéseket tapasztalhattak. A növénytermesztők esetében ez egyaránt jelentette a műtrágyák, a növényvédő szerek, az üzemanyagok és a kisebb költségtételek, így például a raklapok és csomagolóanyagok árát is, vagy épp a mezőgazdasági szolgáltatások költségeit is, amelyek mind-mind komolyan megnőttek az egy évvel ezelőtti szinthez képest, amint arról korábban beszámoltunk.
Ez a költségnövekedés azonba az állattenyésztési ágazatban is megjelent. A takarmányok, vagy éppen az energia árának ugrásszerű növekedése régóta tart már, de a kisebb költségtételek esetében is megfigyelhető egy komolyabb áremelkedés. Hogy ez mely tételeket érintette, és milyen mértékben, arról az Agrárszektor az ágazat szereplőit kérdezte.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön található Emődi Zrt. fő profilja a tehenészet, mezőgazdasági területük nagyobbik részén az állattenyésztést támogató növénytermesztést folytatnak. A vállalat vezérigazgatója, Kaposvári Péter szerint azt lehet mondani, hogy az állattenyésztés költségei 15-20%-kal emelkedtek az elmúlt egy év során. Ezek közül az elektromos áram és a gáz árának emelkedések volt a legnagyobb mértékű, ezeket követte azon takarmányok (tápok, premixek) árának drágulása, amelyet nem tudnak maguknak megtermelni, és amelyeket mindenképpen meg kellett vásárolniuk. A szakember beszélt arról is, hogy a munkabérek is 10% feletti mértékben nőttek, ugyanakkor rámutatott, hogy a fuvarozás költségeinek emelkedése őket annyira nem érintette. Kaposvári Péter szerint az állatgyógyászati készítmények árában is megfigyelhető volt egy érezhető emelkedés, de a takarmánytermesztés miatt megemlítette az inputanyagok és a műtrágyák drágulását is. Az Emődi Zrt. vezérigazgatója úgy látja, nincs olyan költségelem, aminek az elmúlt egy évben csökkent volna az ára.
![](https://cdn.agrarszektor.hu/hirek/image1643658298-0.jpg)
Az adonyi Angus Húsmarhatenyésztő Kft. ügyvezetője, Szakács Attila az Agrárszektor kérdésére elmondta, hogy mivel ők egy cégcsoport tagjaként működnek, egyelőre se a villamos áram, se a gáz árának emelkedését nem érezték még meg. A Fejér megyei szakember kifejtette, hogy a szolgáltatások a cégcsoporton belül történnek, és ezek költségei nem követték le az áremelkedéseket. Szakács Attila ugyanakkor jelezte, hogy a munkabérek emelkedése most januárban fog megtörténni. A szakember úgy fogalmazott, hogy a takarmányköltségek, így a tömegtakarmány, a késztápok és az ásványianyag-kiegészítők árának megugrása a leginkább látható és érezhető. Ezeket ugyanis teljesen külső forrásból kell beszerezniük, és ezeknél azt tapasztalták, hogy a drágulás elérte a 20-25%-ot is. Szakács Attila a gyógyszerek és állatgyógyászati termékek árának növekedését emelte ki, elmondása szerint az egyes készítmények ára 5-10-15%-kal is megnőtt az elmúlt időszakban.
Bűdi Károly a borsodi Alsódobszán vette át a családi gazdaságot. A sokadik generációs mezőgazdasági szakember (aki egyben az AgriDron Kft. tulajdonosa és műszaki szakértője) elmondta, hogy a növénytermesztés mellett sertéstenyésztéssel is foglalkoznak. Az elmúlt év során Bűdi Károly azt tapasztalta, hogy az elektromos áram a 3-szorosára, a gáz pedig a 3,5-szeresére drágult. A bérek mindeközben 20%-kal emelkedtek, a fuvarozási és szállítási költségek pedig mintegy 30%-kal nőttek. A szakember szerint az utóbbi időszakban semminek nem csökkent az ára. Bűdi Károly úgy látja, hogy aki a mezőgazdaságban nem tud valahol a költségein csökkenteni, az később komoly bajba fog kerülni, mert a piac az áremelkedéseknek csak egy bizonyos százalékát fogja elnyelni. Ahogy a szakember fogalmazott, az a kis árrés, ami most van, az még kisebb lesz, már ha egyáltalán marad még belőle valami.
Összességében elmondható, hogy az állattartókat a takarmányok és az energia árának emelkedése érintette a legkomolyabban, Ezeken túl azonban az látható, hogy az állatgyógyászati készítmények, a fuvarozás és szállítás árának emelkedése, valamint az emelkedő munkabérköltségek is egyre komolyabb terhet rónak a gazdálkodókra. Az ágazat szereplői azt érzik, hogy a következő időszakban nagyon észnél kell lenniük, és nagyon oda kell figyelniük minden kiadásukra.