2024. december 21. szombat Tamás
Drágulás ide vagy oda, kapkodtak ezekért a növényvédő szerekért a magyar gazdák

Drágulás ide vagy oda, kapkodtak ezekért a növényvédő szerekért a magyar gazdák

agrarszektor.hu
Ha körülnézünk a mezőgazdaságban, nem nehéz észrevenni, hogy kőkemény árral találkozhatunk, legyen szó tulajdonképpen bármiről. A drágulás a növényvédő szereket sem kerülte el, ám ennek ellenére is mondhatni, hogy kapkodtak érte a termelők. Ezt tökéletes mutatja az is, hogy a növényvédő szerek esetében a 2021. 10-12. havi adatok alapján megállapítható, hogy a megfigyelt termékek bővülésével 77 százalékkal többet vásároltak peszticidekből a gazdák, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A tárgyidőszakban a Force 1,5 G-ből és a Gardoprim Plus Goldból fogyott a legtöbb. 2020 utolsó negyedévében pedig a Force 1,5 G és a Lumax SE iránt volt a legnagyobb a kereslet. A 2021. 7-9. hónapokban az értékesített volumen 22 százalékkal volt több a 2021. 10-12. havi eladott mennyiségnél. 2021 októberében a növényvédő szerek iránti kereslet 21 százalékkal nőtt az egy hónappal korábbihoz mérten. Ezen belül a gombaölők forgalma 66 százalékkal lett több, míg a rovarölők értékesített volumene közel a négyszeresére emelkedett. A gyomirtók iránti kereslet ezzel szemben 15 százalékkal csökkent. A tárgyhónapban a megfigyelt gombaölők közül ismét a Caramba Turbo forgalma volt a legnagyobb. A rovarölő kategóriában a Force 1,5 G-ből, míg a gyomirtók közül a Fozát 480-ból adták el most is a legtöbbet. A második legkeresettebb herbicid pedig a Gardoprim Plus Gold volt. 

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!

EZ IS ÉRDEKELHET

Igazi árhullámvasút volt az elmúlt időszakban

A megfigyelt növényvédő szerek bővülésével idén októberben a forgalom közel az öt és félszeresére emelkedett 2020 októberéhez viszonyítva. A tárgyhavi értékesítési árak a legtöbb termék esetében csökkentek és csak alig néhánynál volt kisebb áremelkedés. A termékek közül a Laudis ára esett vissza a legnagyobb mértékben (-4,7 százalék). A Figaro gyomirtó ára ezzel szemben 26,5 százalékkal ugrott meg az egy hónappal korábbihoz mérten. Igaz, hogy 2021 szeptemberében a Figaro ára -16,1 százalékkal csökkent 2021 augusztusához viszonyítva, így a tárgyhavi árnövekedés nem is volt olyan kimagasló. A 2020. októberi árakhoz képest az átlagárak a tárgyhónapban 2,7-9,1 százalékkal emelkedtek - derült ki az AKI adataiból.

2021 novemberében a növényvédő szerek iránti kereslet volumenben 17 százalékkal esett vissza az egy hónappal korábbihoz mérten. Ezen belül a gombaölők forgalma 10, míg a gyomirtók értékesített volumene 33 százalékkal csökkent. A rovarölők iránti kereslet ezzel szemben 16 százalékkal emelkedett. A tárgyhónapban a megfigyelt gombaölők közül a Kumulus S forgalma volt a legnagyobb. A megfigyelt növényvédő szerek bővülésével idén novemberben a forgalom a háromszorosára emelkedett 2020 novemberéhez viszonyítva. A 2020. novemberi árakhoz képest az átlagárak a tárgyhónapban 1,0-18,7 százalékkal emelkedtek. 2021 decemberében a növényvédő szerek iránti kereslet volumenben 58 százalékkal esett vissza az egy hónappal korábbihoz mérten. Ezen belül a gombaölők forgalma 58, a gyomirtók értékesített volumene 55, míg a rovarölők iránti kereslet 62 százalékkal csökkent.

EZ IS ÉRDEKELHET

Erre nem árt odafigyelni

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közleménye szerint a VPAKG 2021 Támogatási kérelmet benyújtók számára 2022. január egytől a pályázati felhívásban foglaltak betartása elvárt. Ennek részét képezi, hogy bizonyos növényvédő szereket nem, vagy csak korlátozottan lehetséges használni. Ezen követelményeknek való megfelelés érdekében az Irányító Hatóság (IH) közleményében tette közzé a nem, vagy korlátozással használható növényvédő szerek/Hatóanyagok listáját. Azon hatóanyagok használata, amelyek a táblázatban külön jelölés nélkül szerepelnek, tiltottak. A megjelölt hatóanyagok a jelölés szerinti korlátozással használhatóak, de minden esetben be kell tartani az adott hatóanyagot tartalmazó készítmény engedélyokiratában foglaltakat. A tiltott, illetve korlátozással használható növényvédőszer hatóanyagok listáját az IH közlemény 1.a és az 1. b. táblázatok tartalmazzák. Az 1.c számú táblázat csak az 1.a számú táblázattal és a pályázati felhívás előírásaival együtt alkalmazható.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?