Óvatosan a postaládákkal! Váratlan meglepetés érheti a gyanútlan magyarokat

Óvatosan a postaládákkal! Váratlan meglepetés érheti a gyanútlan magyarokat

MTI
A postaládákban fészkelő széncinegék védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME): a tájékoztatás szerint a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára fel kell szerelni alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, valamint érdemes felfüggeszteni egy tájékoztató kiírást is a postás számára - tudatta az egyesület hétfőn az MTI-vel.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez minden évben érkeznek információk postaládában fészkelő széncinegékről. A megfigyelések alapján a jelenség általánosnak, sőt gyakorinak tekinthető, és márciusban lehet idén először számítani rá, ezt követően a nyár második feléig előfordulhat - olvasható a közleményben. Mint írják, a madarak beköltözése billenőajtóval fedett bedobónyílású levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett, megfelelő minőségű B típusú mesterséges odúkkal előzhető meg. Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények veszélyeztetik a madarakat.

A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel. Gyakoriságának hátterében többek között változatos tápláléklistája, szaporasága, valamint a más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe költözés képessége áll. Utóbbira az egyik leggyakoribb példa a postaláda, de találták már fészkét egyebek mellett vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, valamint kandeláberben is.

A közlemény szerint a "techno-fészkelés" hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészeküregekhez. Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt. A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek. A témával kapcsolatos bővebb információk ezen a linken találhatóak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?