Egyetlen ábrán az igazság: így teljesített valójában a magyar agrárium 2021-ben

Egyetlen ábrán az igazság: így teljesített valójában a magyar agrárium 2021-ben

MTI
A magyar mezőgazdaság kibocsátása 2021-ben meghaladta a 3300 milliárd forintot is, ennek közel kétharmadát a növénytermesztés adta, csaknem egyharmad volt az állattenyésztés részesedése az eredményből, a fennmaradó részt pedig a mezőgazdasági szolgáltatások és másodlagos tevékenységek tették ki. Noha a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az MTVA Sajtóarchívuma és az MTI legfrissebb grafikonja szerint 2012 óta több mint 55 százalékkal nőtt a magyar agrárium kibocsátása, a három fő ágazat arányai lényegében változatlanok maradtak.

A magyar mezőgazdaság teljes kibocsátása 2021-ben megközelítette a 3400 milliárd forintot. Ennek majdnem a kétharmadát a növénytermesztés adta, amely 2070 milliárd forintot jelentett a tavalyi év során, az állattenyésztési ágazat 1090 milliárd forinttal járult hozzá a végső összeghez, a szolgáltatások és másodlagos tevékenységek pedig 219 milliárd forinttal. Amint az a KSH, az MTVA Sajtóarchívuma és az MTI grafikonjából is látható, noha az egyes ágazatok kibocsátása nagyot nőtt a 2012-től 2021-ig tartó időszakban, a teljes kibocsátásban betöltött arányuk jószerével nem változott.

2012-ben a magyar mezőgazdaság teljes kibocsátása 2169 milliárd forint volt, amelynek az 58%-át tette ki a növénytermesztés, 35%-át az állattenyésztés, a fennmaradó 7%-ot pedig a szolgáltatások és másodlagos tevékenységek. A grafikonon tisztán látható, hogy az állattenyésztés és a szolgáltatások a 2012-2021 közötti intervallumban folyamatosan, stabilan növekedtek, a növénytermesztésben azonban volt két "gyengébb" év, amikor az előző évihez képest alacsonyabb volt az ágazat kibocsátása. 2015-ben nem volt számottevő a különbség a megelőző évhez képest, a növénytermesztési ágazat 1447 milliárd forintos eredménye csak 8 milliárd forinttal volt kevesebb, mint 2014-ben, vagyis a különbség nem volt 1%-os se. Azonban 2017-ben az ágazat kibocsátási értéke több mint 50 milliárd forinttal, közel 4%-kal volt kevesebb a 2016-os év eredményéhez képest.

A mezőgazdaság teljes kibocsátása (2012-2021) (Forrás: KSH/MTVA Sajtóarchívum/MTI)

2020-ban, a koronavírus-járvány első évében a mezőgazdaság teljes kibocsátása 2950 milliárd forint volt. Látható, hogy a mezőgazdaság teljes kibocsátásának növekedése ekkor sem torpant meg, 2021-ben pedig még markánsabb lett az egyes ágazatok kibocsátásának emelkedése. A magyar mezőgazdaság 2021-es teljesítményét a napokban megrendezett Portfolio Agrár Klubon Hollósi Dávid, a Takarékbank Zrt. ügyvezető igazgatója, a Magyar Bankholding Csoport Agrár és Élelmiszeripari üzletág vezetője elemezte, amelyről az Agrárszektor tudósítása itt olvasható:

EZ IS ÉRDEKELHET

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?