Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke hangsúlyozta, hogy a vetőmag az élelmiszergazdaság alapja, ezért nagyon fontos, hogy az 1300 fajta vetőmagot előállító magyar ágazat megőrizze versenyképességét a kockázatokkal teli jövőben is. A koronavírus világjárvány után még komolyabb nehézségek elé néz a szektor. A Vetőmag Szövetség adatai szerint az elmúlt három évben csökkent az vetőmagexport értéke, az ukrán-orosz válsághelyzet pedig még inkább nehéz helyzet elé állítja az exportorientált ágazatot. Az egyik legértékesebb exportcikkből, a hibridkukorica vetőmagból például az elmúlt évben 11 milliárd forinttal kevesebbet értékesítettek a külpiacokon. Ez azt jelenti, hogy mintegy 600 ezer hektárra elegendő kukoricamennyiséggel kevesebbet adtak el, elsősorban a keleti piacokon. Pénzügyi problémák miatt Ukrajnába, adminisztratív nehézségek miatt Oroszországba - már az orosz-ukrán konfliktus előtt is -, lényegesen kevesebb kukorica vetőmagot szállítottak a magyar cégek, a válsághelyzet pedig még inkább megnehezíti a térségbe irányuló exportot írja a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet.
Az elmúlt évben mintegy 15-17 százalékos visszaesés következett be a teljes vetőmag-exportban, a további hatások egyelőre még bizonytalanok. A Vetőmag Szövetség felmérést kezdeményezett a tagsága körében, hogy képet kapjon a várható piaci várakozásokról. A magyar vetőmag évtizedek óta keresett exportcikk, így nemcsak hazánk számára létkérdés a zavartalan üzletmenet, mivel ahol ezeket a magokat elvetik, ott részben erre alapozzák az élelmiszer-előállítást. Takács Géza elmondta: az elmúlt egy évben a mezőgazdaságban tapasztalt átlagnál kisebb mértékben, 10-15 százalékkal drágultak a vetőmagok. A szövetség prognózisa szerint az következő időszakban áremelkedés következik majd be a vetőmagok területén is.
- fejtette ki a szakember.
A rendezvényen ezen kívül elhangzott: a távolabbi jövővel kapcsolatosan a változó klíma jelenti az ágazatra váró legnagyobb kihívást. 2021 az elmúlt tíz év leghűvösebb, egyúttal 1901 óta az egyik legszárazabb év volt Magyarországon. A hideg tavasz hátráltatta növények fejlődését, amelyeknek aztán az aszályos nyárral is meg kellett küzdeniük. A Kárpát-medencében a következő változások várhatók: az átlaghőmérséklet 2050-re 1,5-2 fokkal, 2100-ra akár 3,5-4 fokkal is emelkedhet. A térség vízszegénnyé válhat a jövőben. Már most évente három Balatonnak megfelelő víz hagyja el az országot, és a talajvíz szintje drasztikusan csökken. Ezek a hatások nem tesznek jót egyik fő gabonanövényünknek sem. A búza hozama a század közepére 8 százalékkal, a század végére akár 21 százalékkal is csökkenhet még fokozott öntözés és műtrágyázás mellett is. Nem jár sokkal jobban a kukorica sem, ott még ennél is nagyobb visszaesésre lehet számítani. A vetőmagnemesítésnek a stresszhelyzetekhez még inkább alkalmazkodó fajtákat kell a jövőben az agrárgazdálkodók számára biztosítani, ez hatalmas kihívás.
A küldöttgyűlésen Takács Géza elnök és Vida Gyula alelnök átadta az idei Vetőmag Szövetség-díjat. Varga Dóra üvegművész alkotását 2022-ban dr. Czinkóczky Mihály kapta az elmúlt 50 esztendőben az agrárfelsőoktatás területén végzett oktatói munkájáért, a szarvasi vetőmaggazdálkodási szakmérnök képzés szervezéséért, valamint a magyar vetőmag ágazat fejlődése érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységéért