Komoly támogatást kaphatnak ezek a magyar termelők: 2022 végéig eldőlhet a sorsuk

agrarszektor.hu
A halgazdaságoknak szánt, 18 milliárd forintos európai uniós forrásról dönthet idén Brüsszel, amely a következő hét évre szólna. A keret jelentős részét fejlesztésekre fordítanák, míg 15 százaléknyi támogatást ökológiai kompenzáció címén vennének fel a tógazdaságok.

Nagy István, agrárminiszter képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából derült ki, hogy az év végéig megkaphatja a brüsszeli jóváhagyást a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz - írja a Magyar Nemzet. Az elmúlt hónapokban ugyanis a történelmi léptékű aszály tovább rontotta a hazai halgazdálkodási ágazat kilátásait, így a fejlesztési forrásokra nagy szüksége lenne az ágazatnak. A dokumentum 18 milliárd forintnyi támogatás elosztásáról rendelkezik, ezt az összeget halászatfejlesztésre, marketingre és részben innovációra és kutatási célokra használhatja majd fel az ágazta.

Azt kértük Brüsszeltől, hogy a keret 15 százalékát ökológiai kompenzációs célokra fordíthassuk. A hektáronként 35-40 ezer forintos támogatás nagy segítséget jelentene a halgazdaságoknak, hiszen jelenleg ingyen etetik az összes védett állatot, a halastavak ökológiai céljai is fontosak, ráadásul tájképi, környezetvédelmi szerepük is jelentős. Szóbeli ígéretet kapott a szakmaközi szervezet arra, hogy a kérést Brüsszelben elfogadják, amit egyébként a magyar kormány is támogat

- mondta Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, a Mahal elnöke. Hozzátette, emellett a legtöbb forrást a halastavak rekonstrukciójára és új tavak létesítésére használnák fel, ahogyan halászati - és szállítóeszközök vásárlására is nagy szüksége lenne az ágazatnak. A forrásból a természetes vizeket kezelő horgászok is részesülnének, nagy tavaink, folyóink rehabilitációjára, a halak természetes élőhelyének visszaállítására nyerhetnek támogatást. Az elnök szerint fontos ugyanakkor, hogy az innovációra, illetve az intenzív haltermelés támogatására és a feldolgozóüzemek létesítésére is érkezzen uniós pénz, a fogyasztók igényeit ugyanis csak akkor lehet maradéktalanul kielégíteni, ha élő hal helyett minél nagyobb arányban feldolgozott haltermékekkel tudnak piacra lépni a gazdaságok.

Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?