Egekben az élelmiszerárak: ennyivel drágult meg a magyarok élete októberben
MTI
2022. november 9. 12:28
Link a vágólapra másolva
Októberben a fogyasztói árak átlagosan 21,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 2,0 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább 64,4 illetve 40,0 százalékkal. A vezetékes gáz ára 121,0, a tűzifáé 57,7, a palackos gázé 51,1, az elektromos energiáé 28,6 százalékkal nőtt.
A maginfláció -, amely a nyers élelmiszerek, szeszes italok, dohányáruk, háztartási energia, járműüzemanyagok, támogatott gyógyszerek és a hatósági áras szolgáltatások árától megtisztított fogyasztó kosárra számított árváltozását mutatja - a szeptemberi 20,7 százalékról 22,3 százalékosra emelkedett. Az uniós módszertannak megfelelő harmonizált fogyasztói árindex 21,9 százalékos októberi inflációt jelez. A különbség alapvetően abból ered, hogy ez a külföldiek magyarországi fogyasztását is figyelembe veszi, akik május óta nem tankolhatnak a hatósági, hanem csak a piaci áron. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább 64,4 illetve 40,0 százalékkal. A vezetékes gáz ára 121,0, a tűzifáé 57,7, a palackos gázé 51,1, az elektromos energiáé 28,6 százalékkal nőtt.
Nemsokára elérhetjük a 150 forintos tojásárat is, de az sem elképzelhetetlen, hogy ennél is többet kell majd fizetni darabjáért.
Az élelmiszerek ára októberben 4,3, egy év alatt 40,0 százalékkal nőtt. A tojás ára októberben 24,1 százalékkal emelkedett és egy év alatt 87,9 százalékkal lett drágább, ami 34,2 százalékponttal nagyobb éves emelkedés a szeptemberinél. A kenyér ára 81,4, a tejtermékeké 75,4 százalékkal, a sajté 74,7, a vajé és vajkrémé 71,6 százalékkal, a száraztésztáé 58,6, a margariné 58,0 százalékkal, a péksüteményeké 54,7 százalékkal emelkedett tavaly októberhez viszonyítva. A friss zöldségek ára egy hónap alatt 9,1, egy év alatt 39,9 százalékkal ment feljebb. A cukor 11,8 százalékos és az étolaj 4,4 százalékos drágulása számít a legkisebbnek az élelmiszerek között. A háztartási energia árának 64,4 százalékos drágulásán belül a vezetékes gáz ára 121,0, a tűzifáé 57,7, a palackos gázé 51,1, az elektromos energiáé 28,6 százalékkal nőtt egy év alatt. A tűzifa ára egyedül októberben 11,3 százalékkal emelkedett, a szén ára viszont 31,1 százalékkal nőtt.
Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég, előtte főként a déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap