2024. december 19. csütörtök Viola
Vetés novemberben? Itt a lista, ezeket a zöldségeket szinte bármikor elültetheted

Vetés novemberben? Itt a lista, ezeket a zöldségeket szinte bármikor elültetheted

agrarszektor.hu
Akad jó néhány olyan zöldség, amely nagyon hamar termőre fordul, így rövid időn belül lehet otthon friss termésünk. Így november közepe felé haladva vigyázzunk arra, hogy inkább cserépben vagy konténerben, melegebb helyen termesszünk zöldséget, még akkor is, ha hamar betakarításra alkalmasak lesznek, hiszen bármikor lehetnek fagyok reggelente. Összegyűjtöttünk néhány fajt, amit szinte bármikor elültethetünk az évben, ha hamar szeretnénk saját termést fogyasztani.

A türelmetlen kertészek számára is van remény, hiszen jó néhány olyan zöldség és fűszernövény is akad, amely nagyon hamar betakaríthatóvá válik, így rövd időn belül juthatunk friss terméshez. Ráadásul sok olyan faj is található köztük, amelyet még most is termeszthetünk, ha napos, meleg, fagytól védett helyre tesszük. Mutatjuk, mik azok, amiket ültethetünk, ha minél hmarabb akarunk termést, sőt, akár még most novemberben is megéri próbálkozni velük - írja a balconygardenweb.com.

1. Kerti saláta

Ha gyorsan növekvő zöldségekről van szó, akkor egyértelműen a saláta az egyik nagy kedvenc. Nagyon hamar termőre fordul, ráadásul hihetetlenül egészséges is, és akár beltérben is könnyedén termeszthető.

2. Spenót

A spenót egy olyan zöldség, amelyet árnyékban és akár a napon is termeszthetünk. Konténerben könnyedén és gyorsan növekszik, így akár beltérben, az ablakpárkányon is nevelhetjük. Válasszunk legalább 15-20 centiméter mély cserepet a termesztéséhez, emellett gondoskodjunk a szerves anyagokban gazdag, minőségi földkeverékről a növény számára. 

3. Cékla

A céklát konténerben is könnyedén, gyorsan és egyszerűen termeszthetjük, ráadásul még nagy méretű cserépre sincs szükségünk a neveléséhez. Egy 15-20 centiméter mély edény tökéletes alkalmas, illetve fontos, hogy komposztban és tápanyagokban gazdag földet kapjon. A cékla már 35-45 nap múlva készen állhat a betakarításra, sőt, a zöld részeit akár 2-3 héten belül is fogyaszthatjuk. 

4. Retek

A retek az egyik leggyorsabban növekvő zöldség, tökéletesen alkalmas a konténerben való termesztéshez, és egy kis cserépben is vígan eléldegél. Egy 15 centiméter mély cserép tökéletes elég a reteknek, mivel igen sekély gyökérrendszerrel rendelkezik. A retek fajtától függően 24-60 napon belül alkalmas a betakarításra.

5. Zöldhagyma

A zöldhagyma ropogós és ízletes kiegészítője lehet szinte bármilyen ételnek, ráadásul nagyon könnyedén és gyorsan termeszthető beltérben is, például az ablakpárkányon. A zöldhagyma szára akár már 3-4 hét után is betakaríthatóvá válik. 

6. Zöldborsó

A zöldborsót ültetés után már akár 2-3 hónapon belül be lehet takarítani. Ráadsul, ha megfelelő fajtát választunk és gondoskodunk az optimális termesztési feltételekről, akkor akár konténerben is termeszthetünk borsót.

7. Kelkáposzta

A kelkáposzta ugyan nem veti meg a meleget, de igazán jó íze akkor lesz, amikor a hőmérséklet lecsökken, az időjárás lehűl, tehát inkább a tavaszi és őszi időszakok kedveznek számára. A kelkáposzta itt most kicsit kakukktojás, hiszen inkább kora tavasztól nyár végéig érdemes ültetni, de növekedni igazán a téli hónapokban szokott.

8. Bébi cukkini

A bébicukkini ideális lehet a lakásba is, hiszen a mérete a nevéből adódóan is kisebb, ráadásul igen gyorsan növekszik, akár 50-60 nap alatt betakaríthatóvá válik. Figyeljünk arra, hogy tényleg a bébi fajtákat vásároljuk meg, és olyat termesszünk csak cserépben, amelyik alkalmas rá, tehát kisebb növekedésű.

Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?