Kemény kijelentést tett a szakember az árstopos élelmiszerekről: ez durva

agrarszektor.hu
Nagyon alacsony minőségűnek tartja az árstopos termékek egy részét Raskó György agrárvállalkozó, aki szerint eleve hiba volt már bevezetni is az ársapkát, azokkal ugyanis csak a nagyobb élelmiszerláncok jártak jól, a magyar gazdák és kiskereskedők csak buktak vele. A szakember szerint az ársapkás burgonya minősége gyakorlatilag olyan, amit maximum a sertéseknek háztájiban szoktunk adni, megfőzve. 

Jóval alacsonyabb minőséget jelent az árstop például a burgonya, valamint a sertéshús esetében Raskó György szerint, kiemelte, az importált burgonyák 10-15 százalékát általában kidobják, de az árstop miatt ma már ezt sem teszik meg mindenhol, és az igazán alacsony minőségű krumplikat is eladják - közölte a Jazzy Business Class műsorában a szakember.

Gyakorlatilag az ársapkás burgonya minősége az olyan, amit mi maximum a sertéseknek háztájiban szoktunk adni, megfőzve. Körülbelül ez a minőség, amit ma ársapkás krumpliként kínálnak a boltok

- fogalmazott. Hozzátette, tavaly drámaira zsugorodott a kiskereskedelemben a magyar piaci részesedés, miközben a multik tulajdonában levő diszkontoké nőtt és a trend idén is folytatódik, ha nem vezetik ki az árstopokat.

EZ IS ÉRDEKELHET

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) december közepén tájékoztatott arról, hogy nem találtak problémákat a csomagol burgonyáknál, és a beltartalmi, illetve az élelmiszerbiztonsági jellemzőik is megfeleltek az előírásoknak. A szakemberek még szeptember elején 27 különböző (köztük 2 bio) csomagolt burgonyát gyűjtöttek be a kereskedelmi áruházláncok polcairól, és ezeket vették górcső alá. 

Címlapkép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?