Gyilkos vírus pusztítja az állatokat: már az emberek sincsenek biztonságban tőle?

agrarszektor.hu
A madárinfluenzát okozó H5N1 vándormadarak testváladékaival érkezik, ha házi szárnyasokat fertőz, elővigyázatosságból a teljes állományt megsemmisítik. Nagy dózisban ugyanis embert is megbetegíthet, illetve megvan az esély, hogy emlősállatba jutva új, akár ránk közvetlenül is veszélyes változata jön létre. Peruban például tízezrével szedi áldozatait a vírus, és a madarak mellett fókák is tömegesen esnek áldozatul neki. Virológiai szempontból egyelőre nem jelent az eddigieknél nagyobb kockázatot az ember számára a madárinfluenza, de a változó járványtani mintázata aggasztó.

A madárinfluenza óriási gazdasági károkat okoz, hiszen amint azonosítják a vírust, megtörténik az adott baromfitelep felszámolása, és akár több tízezer madár leölése. A Peruból érkező adatok megdöbbentőek: az elmúlt hetekben mintegy 55 ezer madárral, pelikánokkal, sirályokkal, pingvinekkel végzett a H5N1, sőt, 585, madárinfluenzában elpusztult fóka tetemét is megtalálták. Utóbbi azért tűnik aggasztónak, mert emlősállatokban gyakrabban megjelenve egyre nő az esély arra, hogy a madarakról egyre inkább az „szokik hozzá”, ami az embert is érintő új változatok létrejöttét segítheti. 

Az eddigi adatok alapján a hírekben szereplő H5N1 genetikája nem változott, járványtana viszont igen: minél több a fertőzés, annál közelebb kerülhetünk a törésponthoz, mint ahogy az a koronavírussal történt

- mondta a 24.hu-nak Dr. Kemenesi Gábor virológussal, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Virológiai Nemzeti Laboratórium munkatársa. A tudomány mintegy 25 éve kíséri kitüntetett figyelemmel a H5N1 madárinfluenzát, miután az 1997-es, úgynevezett hongkongi influenza rávilágított, embereket is megfertőzhet. A H5N1-ről tudjuk, hogy csak nagyon nagy dózisban jelent ránk veszélyt, tényleg extrém körülmények kellenek a madárról emberre történő átadáshoz. „Baj” abból lehet, amikor a H5N1 magas patogenitású változata egy emberi és madárinfluenzára is fogékony emlősbe, például sertésbe jut, és az állat egyidőben emberi influenzával is megfertőződik. A vírusok keverednek benne, és létrejöhet ránk nézve is fertőző változat, ezt a folyamatot nevezzük reasszortációnak vagy géncserének.

A sok emlősáldozat ellenére a H5N1 újat nem mutat, reasszortáció egyelőre nem történt, nagy valószínűséggel nem mutálódott specifikusan emlősökre. A járványtana azonban változik, és önmagában ez nem megnyugtató

- közölte a szakember. A perui tömeges pusztulás mögött a nagy számok törvényét látja a kutató. Vannak a madárinfluenza számára „sikeresebb” évek, ilyenkor egyes területeken nagyobb mértékben terjed és szedi az áldozatait. Ha sok a madártetem, több emlős fog belőlük fogyasztani, és számszerűen megnő körükben is a megbetegedések száma. A H5N1 járványtana változást mutat, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vírus egyre gyakrabban és mind több helyen veti meg a lábát. Ezelőtt öt évvel még ökölszabályként jelenthettük ki, hogy a madárinfluenza „fészke” Ázsia, Európában a tavaszi madárvonulások alkalmával kell behurcolt esetektől tartanunk, mára azonban már Európa is víruselosztó központtá vált, kontinensünkön is növekszik a jelenléte, itt cserélődik a vírus a közvetlen közelünkben.

Tömegessége miatt nő az emlősre való fertőzés kockázata, így az ember érintettsége, illetve a tömeges emlősállat-fertőzések is a vírus nagyobb jelenlétének tudhatók be

- emeli ki Kemenesi Gábor. Összességében viszont bármilyen szörnyű is a perui pusztulással szembesülni - és nagyon helyes, hogy a hatóságok figyelmeztetik az embereket, ne közelítsék meg a tetemeket -, a H5N1 virológiai szempontból az eddigieknél nagyobb kockázatot számunkra egyelőre nem jelent, a változó járványtani mintázata ugyanakkor aggasztó.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/Szandzsaj Baid

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?