Komoly gonddal küzd most sok magyar vállalkozás: megvan, mi lehet rá a megoldás

Komoly gonddal küzd most sok magyar vállalkozás: megvan, mi lehet rá a megoldás

agrarszektor.hu
A Széchenyi Kártya MAX+ és a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram meghirdetésével összeállt az a termékkínálat, amely arra hivatott, hogy állami támogatás mellett biztosítsa a hazai kis- és középvállalatok finanszírozását. Rendkívül nagy szükség volt ezekre a konstrukciókra, mivel a tavalyi év végére szinte teljesen ellehetetlenült a vállalkozások forint alapú finanszírozása.

A Baross Gábor hitelek és a Széchenyi kártya Max+ konstrukciók révén kigazdálkodható kamatozás mellett kaphatnak kölcsönt a hazai kis- és középvállalkozások - derült ki a BiztosDöntés.hu közleményéből. Gergely Péter, a portál hitelszakértője szerint erre pedig égetően komoly szüksége is volt az érintett vállalkozásoknak. A szakember emlékeztetett arra, hogy a tavaly ősszel megugró infláció miatt a jegybank által meglépett 500 bázispontos emeléssel 18%-ra emelt irányadó kamatszint kapcsán lényegében ellehetetlenült a vállalkozások forint alapú finanszírozása.

Kigazdálkodhatatlan a piaci hitel a kkv-k számára

A vállalati hitelek többségét korábban változó kamatozás mellett bocsátották ki a bankok, aminek révén a kamatemelések hatása 1-3 hónapon belül automatikusan megjelent a hitelek törlesztőrészletében. Ezt kezelte a kormányzat a vállalati hitelekre kiterjesztett kamatstoppal. Gergely Péter rámutatott, hogy a vállalkozások mindennapi életéhez hozzátartozik, hogy működésük biztosítását, fejlesztéseik finanszírozását hitelek segítségével oldják meg. Az elmúlt hónapokban ez a normál üzletmenet került veszélybe, hiszen a kamatemelések miatt rendkívül megdrágultak az újonnan folyósított hitelek.

A legfrissebb jegybanki statisztikák szerint a hazai kkv-k számára belátható összegű, maximum 100 millió forintos hitelek esetében a bankok által elkért kamat a tavalyi júniusi 9,6%-ról decemberre 15,71%-ra emelkedett. Ez már olyan kamatszint, amelyet normál üzleti környezetben is rendkívül nehéz kigazdálkodni, s olyan kihívásokkal teli világban, amit most élünk szinte lehetetlen

- vélekedett Gergely Péter.

A kamatok emelkedése a folyósítási adatokban is visszaköszön: a jegybank 2012 óta íródó statisztikáiban nem volt még példa arra, hogy ilyen kis összegben vettek volna fel forinthitelt a hazai kis- és középvállalkozások, mint az év végén. Novemberben 6,4, decemberben 6,8 milliárd forint kölcsön kihelyezésére került sor a már említett, maximum 100 millió forintos összegű kölcsönszerződések révén.

Két új forrást nyitott a kormány

A kormány tavaly decemberben döntött a Széchenyi kártya program folytatásáról, s annak kamat- és garanciadíj támogatására szolgáló keretösszegét 2023-ra megduplázta, 290 milliárd forintra emelte. Ezzel nyílt lehetőség arra, hogy idén is elérhető legyen a hazai kkv-k legnépszerűbb hitelterméke. A Széchenyi Kártya Max+ program hitelei így maximum 5%-os kamat mellett érhetőek el a kártyaprogramot koordináló Kavosz Zrt.-vel szerződött pénzintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál. A hat elemből álló kölcsönprogram első szerződéseire a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. már megadta a garanciavállalási nyilatkozatot, így az elmúlt napokban már több vállalkozás megkapta a napi működését vagy épp beruházásának befejezését segítő olcsó kölcsön összegét.

Január elején pedig meghirdetésre került a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, amelynek keretében nemcsak kkv-k, de nagyvállalatok is kedvezményes, forintban 6%-os, euró alapú hitelezés esetén pedig maximum 3,5%-os kamatozás mellett vehetnek fel hitelt. Bár a fő cél itt az új beruházások finanszírozása, a termékkörben természetesen itt is elérhető forgóeszköz-finanszírozás is, hiszen a fejlesztések, eszközbeszerzések mellett a napi működés forrásainak biztosítására is szükség van. A Baross Gábor Hitelprogram 700 milliárd forintos keretösszegét az EXIM Bank biztosítja, a kölcsönt ugyanakkor a vállalkozások az EXIM Bankkal refinanszírozási szerződést kötő hitelintézeteknél igényelhetik

- hívta fel a figyelmet Gergely Péter.

Nagy tervekre jó az olcsó forrás

A hitelszakértő szerint a gazdasági nehézségek idején a leginkább a napi finanszírozás fenntartása, a likviditás biztosítása a fontos a vállalkozásoknak. Ez jól látszik abban is, hogy a hazai vállalkozások folyószámlahitel-állománya 2022-ben 17%-kal, 1190 milliárd forintra emelkedett. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint ugyanakkor a jelenlegi 25,7%-os infláció mellett rendkívül kedvező kamatozású hitelek révén a hazai vállalkozások számára akár beruházások, vagy épp piaci terjeszkedés finanszírozására is kedvező lehetőség nyílik. A fő cél a kis- és középvállalkozások finanszírozásának fenntartása ugyanakkor mindenképp biztosított.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?