Letarolhatja a magyar boltokat az új őrület: jönnek a rovarfehérjés élelmiszerek

Letarolhatja a magyar boltokat az új őrület: jönnek a rovarfehérjés élelmiszerek

agrarszektor.hu
Megjelent az a rendelettervezet, ami alapján az Agrárminisztérium szabályozná a rovarokat vagy azok lárváit tartalmazó élelmiszerekre vonatkozó előírásokat. Ez alapján a boltokban az ilyen élelmiszereket elkülönítve, a rovarfehérje-tartalmat pedig jól láthatóan jelezve lehetne csak árusítani.

Felkerült a kormány honlapjára az a rendelettervezet, amely alapján az Agrárminisztérium szabályozná a rovaralapú és rovarfehérjét tartalmazó élelmiszerek árusítását. Nagy István már jó előre bejelentette az élelmiszer-jelölési rendelet átírását, hogy a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők és elkülöníthetők legyenek a boltok polcain. Ezt amolyan védelmi intézkedésként tervezik, mivel a házi tücsökkel együtt már négy olyan rovarfajta van, amely a kereskedelmi forgalomban élelmiszerként jelenhet meg.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az agrártárca szerint fontos, hogy Magyarország megőrizze gasztronómiai hagyományait, és ne hagyja megváltoztatni étkezési szokásait, ezért kell megjelölni a rovarfehérjés élelmiszereket. A rendelettervezet előírná, hogy

  • a rovarfehérjét tartalmazó élelmiszer nevéhez kapcsolódóan legalább a termék megnevezésére használt betűmérettel megegyező betűmérettel fel kell tüntetni a „Figyelem! Az élelmiszer rovarfehérjét tartalmaz!” kifejezést;
  • a régi, a fenti előírásnak még nem megfelelő csomagolóanyagok a hatálybalépést követő 3 hónapig használhatóak fel, és az ilyen csomagolóeszközzel vagy címkével ellátott termékek legfeljebb további 3 hónapig tarthatók forgalomban;
  • a nem előrecsomagolt vendéglátó-ipari termék távértékesítés útján történő forgalmazása esetén biztosítani kell, hogy a végső fogyasztó a rovarfehérjének a késztermékben való jelenlétéről tájékoztatást kapjon.
  • a változtatások hatálybalépését követő 90 napig az új rendelkezések megsértése miatt bírság nem szabható ki;
  • és a rovarfehérjét tartalmazó élelmiszereket forgalomba hozataluk során a vásárlók számára elkülönített módon kell kihelyezni.
Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?