Fordulat állt be a Bige-ügyben: meglepő részletek láttak napvilágot

agrarszektor.hu
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábban 11 milliárd forintos büntetést szabott ki Bige László cégére, a Nitrogénművel Zrt.-re, azonban úgy tűnik, hogy egy jó ideig még nem kell befizetni a nem mindennapi büntetést. A rekordösszegű bírságot azután állapította meg a GVH, hogy felmerült annak a gyanúja, hogy a műtrágyakirály cége többekkel együtt kartellezett, amivel a gazdáknak súlyos károkat okozott.

A Fővárosi Ítélőtábla végleges végzése alapján elhalasztották annak a nagy összegű bírságnak a végrehajtását, amit még 2021 októberében állapított meg a Gazdasági Versenyhivatal. A vállalkozást azért marasztalta el rekordösszegű, tizenegymilliárdos büntetéssel a GVH, mert szerintük a Bige Lászlóhoz tartozó Nitrogénművek más piaci szereplőkkel együtt éveken keresztül jogsértően törekedett a verseny korlátozására a hazai műtrágyapiacon. A kartellezéssel drasztikusan növelték a műtrágya árát, ami súlyos károkat okozott a gazdáknak. A GVH végrehajtási eljárás megindítását kezdeményezte Bige László cége ellen, miután a Kúria elutasította a vállalat első, azonnali jogvédelemre irányuló beadványát, ugyanis nem látták igazoltnak, hogy a cégek működése valóban ellehetetlenülne - írja a Magyar Nemzet.

EZ IS ÉRDEKELHET

Tavaly tavasszal ugyanakkor újabb azonnali jogvédelem iránti kérelmet terjesztettek elő, a Fővárosi Törvényszék korábbi tájékoztatása szerint kedvező döntés született a Nitrogénműveknek, amit a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla hetekkel ezelőtt helybenhagyott. Így hát a táblabíróság döntése után egyértelművé vált, hogy a bírság végrehajtását elhalasztották a Nitrogénművek számára. A lap megkeresésére a GVH sajtóosztálya azt a tájékoztatást adta, hogy a jelenleg folyamatban lévő, a kartelldöntéssel szembeni közigazgatási per végéig a cégnek nem kell befizetnie a bírságot. Mint kiderült, a jogvédelmi kérelemnek azért adott helyt a bíróság, mert a Nitrogénművek valószínűsítette, hogy amennyiben befizetné a teljes bírságösszeget, az a működésének ellehetetlenülését eredményezné. A GVH-nak pedig nincsen jogi lehetősége fellépni a végrehajtás ideiglenes elhalasztása ellen. A versenyhivatal sajtóosztálya kihangsúlyozta, hogy:

A bíróságnak a végrehajtás elhalasztásával kapcsolatos döntése nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a Nitrogénművek keresete megalapozott-e. Ezt a bíróság a kartelldöntéssel szembeni közigazgatási per lezárultakor ítéletben fogja eldönteni. Amennyiben a bíróság a GVH határozatát - amelyet a feltárt kartell több résztvevője nem vitatott - helybenhagyja, a cégcsoportnak be kell majd fizetnie a GVH Versenytanácsa által kiszabott bírságot.

EZ IS ÉRDEKELHET

Bige Lászlónak egyébként nem a kartellgyanú az egyetlen, ami miatt fájhat a feje, hiszen már két büntetőügyben is vádat emeltek ellene. Az egyik eljárásban például a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség 135 millió forintos vesztegetéssel vádolja őt. Még 2021 októberében hűtlen kezelés és veszteség miatt emeltek Bige és 5 munkatársa ellen, akik mintegy 2 milliárd forinttal károsíthatták meg a céget. Útóbbi esetében a vádirat szerint a műtrágyakirályék rendszeresen gyengébb minőségű termékeket állítottak elő, melyeket rendre értékesítettek is, de a tényleges értéküknél jóval alacsonyabban, az önköltségi ár alatt.

Az irreálisan leértékelt terméket a vállalkozó által kijelölt cégek vehették meg, majd ezt követően azt többségében úgy értékesítették a végfelhasználóknak, mintha nem minőséghibás termékről lenne szó, tehát jóval magasabb áron a beszerzési árhoz képest. A vád szerint Bigéék öt éven át, 2011 és 2016 között jártak el így. Ez idő alatt megállapodtak a leértékelt termékeket olcsón megvevő kereskedő cég vezetőjével, hogy az visszaoszt nekik a cégéhez került, majd magasabb áron továbbértékesített termék árából tonnánként legalább 15 ezer forintot készpénzben. A milliárdos bűntársai így több mint hétszázmillió forinthoz jutottak hozzá. A vállalkozóval szemben börtönbüntetést, közügyektől való eltiltást, pénzbüntetést indítványozott az ügyészség. Emellett a vállalkozónak a vesztegetési pénzt is vissza kell adnia

- írja a lap.

Címlapkép forrása: MTI/Balázs Attila

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?