Erre senki sem számított: durva, ami a gabonával történik Oroszországban

Erre senki sem számított: durva, ami a gabonával történik Oroszországban

MTI
Az orosz mezőgazdasági minisztérium fenntartja az idei gabona- és búzatermésre vonatkozó előrejelzését, ami jócskán elmarad a múlt évitől.

Dmitrij Patrusev mezőgazdasági miniszter pénteken egy vidéki fórumon arról beszélt, hogy minisztériuma a korábbi előrejelzéséhez hasonlóan továbbra is 123 millió tonna gabona és ezen belül 78 millió tonna búza betakarításával számol idén. Oroszországban tavaly rekordmennyiségű, 157,7 millió tonna gabonát takarítottak be, amelyből 104,2 millió tonna volt a búza.

A minisztérium által az idénre várt mennyiség nagyon közel áll a két évvel korábbihoz, 2021-ben 121,4 millió gabonát, illetve 76,1 millió tonna búzát takarítottak be. A mezőgazdasági miniszter elmondta azt is, hogy a június végével záródott mezőgazdasági évben Oroszország rekordmennyiségű, 60 millió tonna gabonát exportált, jórészt "baráti országokba", több mint 41 milliárd dollár értékben. A júliussal kezdődött folyó mezőgazdasági évben a gabonaexport 50-55 millió tonna lesz - mondta a miniszter.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. december 21. 11:02