Százmilliók éheznek világszerte – vidéken rosszabb a helyzet, mint a városokban

Százmilliók éheznek világszerte – vidéken rosszabb a helyzet, mint a városokban

agrarszektor.hu
A világjárvány, az időjárási szélsőségek és a konfliktusok – köztük az ukrajnai háború – miatt 122 millió fővel nőtt az éhezők száma 2019 óta – olvasható „Az élelmezésbiztonság és a táplálkozás helyzete a világban” jelentésben, melyet öt szakosított ENSZ szervezet adott ki.

– figyelmeztet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (IFAD), az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Világélelmezési Program (WFP) most közzétett szakmai anyagában.

Figyelmeztetés az éhezés elleni harcban

Miközben a számok globálisan stagnáltak 2021 és 2022 között, a világ számos pontján súlyosbodó élelmezési válságokat találunk – áll a FAO közleményében. Ázsiában és Latin-Amerikában csökkent az éhezők száma, míg Ázsia nyugati felén és a Karibi-térségben, illetve szerte Afrikában rosszabbodott a helyzet 2022-ben.

„Látunk reménysugarat is, miután néhány régió jó úton halad egyes 2030-as táplálkozási célok megvalósításában. Ám összességében hathatósabb és azonnali globális cselekvésre lenne szükség a Fenntartható Fejlődési Célokhoz. Ellenállóbbá kell válnunk a válságokkal és sokkokkal szemben, amik az éhezést okozzák” – hangzott el az ENSZ főtitkár videóüzenetében a kötet bemutatóján a New York-i ENSZ székházban.

Az éhezésen túl

Az élelmezés és a táplálkozás helyzete 2022-ben is gyászos képet fest. A jelentés szerint a globális népesség mintegy 29,6 százaléka, vagyis 2,4 milliárd ember számára nem volt tartósan biztosított az élelemhez jutás, a közepesen vagy súlyosan éhezők kategóriába sorolva őket. Közülük csaknem 900 millió ember súlyosan éhezett.

Öt év alatti gyermekek millió szenvednek az elégtelen táplálkozástól: 2022-ben 148 millió kisgyermek (22,3%) maradt el fejlődésben, 45 millióan (6,8%) voltak alultápláltak míg 37 millióan (5,6%) szenvedtek a túlsúlytól. Pozitív fejlemény, hogy már a hat hónap alatti csecsemők 48%-át kizárólagosan anyatejjel táplálják, ami megközelíti a 2025-re kitűzött célt. A 2030-as célok eléréséhez azonban összehangolt működésre van szükség.

Vidéken rosszabb a helyzet

Az elemzés górcső alá veszi az urbanizációt, mint „megatrendet” és annak hatását a táplálkozásra. Előrejelzések szerint 2050-re a globális népesség 70 százaléka fog városokban élni, ezzel arra kényszerítve a kormányokat és más döntéshozókat, hogy az éhezés és a táplálkozási problémák felszámolásában törekedjenek a városiasodás folyamatának megértésére és szolgálatukba állítására.

A város-vidék felosztás már nem alkalmas annak leírására, hogyan hat az urbanizáció az agrár-élelmezési rendszerekre. Komplexebb vidék és város kapcsolat megközelítésre van szükség – fogalmaz a közlemény.

A táplálkozási problémák a gyermekek esetében is hasonló mintázatot mutatnak: az elégtelen növekedés magasabb vidéken (35,8%), mint a városokban (22,4%). A gyermekek 10,5%-a alultáplált vidéken és 7,7%-a a városokban, miközben a túlsúly valamelyest elterjedtebb a városi (5,4%) térségekben szemben a vidékkel (3,5%).

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?