2023. augusztus 2-án még sok napsütés valószínű, fátyol- és gomolyfelhők mellett, ugyanakkor számottevő csapadék nélkül. A nap során a kritériumoknak megfelelő veszélyes időjárási jelenség nem várható - olvasható a met.hu oldalán. Csütörtökön, augusztus 3-án azonban, bár alapvetően gomolyfelhős, napos időre lenne kilátás, az északi, illetve a nyugati megyékben felhősebb körzetek is előfordulnak. Az északnyugati harmadban, nyugaton elszórtan lehet záporeső, esetleg zivatar, majd estétől az említett részeken tovább növekszik a csapadékhajlam. A déli, délnyugati szél élénk, olykor erős lesz, csütörtökön az Észak-Dunántúlon északira, északnyugatira fordul a légmozgás.
Holnap délutántól, estétől viszont elsősorban a Dunántúl középső és északnyugati részein már kialakulhatnak helyenként zivatarok, melyeket főként intenzív csapadék (10-30 mm), esetleg átmeneti szélerősödés kísérhet - írta az Országos Meteorológiai szolgálat honlapja. Csütörtökön az aktuális figyelmeztetés szerint 5-5 megyében lesz érvényben elsőfokú riasztás zivatar és hőség miatt.
Csütörtökön a napi középhőmérséklet az Alföldön már több helyen 25, 26 fok körül alakulhat. Elsőfokú riasztást adtak ki Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnokvármegyékre magas középhőmérséklet miatt, illetve zivatarveszélyre figyelmeztetnek Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyékben.
![Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat](https://cdn.agrarszektor.hu/images/articles/inline/2023/08/1690978806-PNegOgHyV_md.jpg)
![Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat](https://cdn.agrarszektor.hu/images/articles/inline/2023/08/1690978822-7WaiflR2Y_md.jpg)
Ennél is súlyosabb lesz a helyzet pénteken: több megyében másodfokú riasztás lesz érvényben a hőség vagy a zivatarok miatt, de több helyütt várható felhőszakadás is a nap során. Pénteken az egész ország területén riasztás lesz érvényben a zivatarveszély miatt, ebből 10 megyében másodfokú. Emellett 5 megyében lesz riasztás magas középhőmérséklet miatt, 2 megyében másodfokú. További 10 megyében még felhőszakadás miatt is kiadták az elsőfokú riasztást.
![Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat](https://cdn.agrarszektor.hu/images/articles/inline/2023/08/1690979151-H2zyRk5Wb_md.jpg)
![Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat](https://cdn.agrarszektor.hu/images/articles/inline/2023/08/1690979167-3b90YRbA6_md.jpg)
![Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat](https://cdn.agrarszektor.hu/images/articles/inline/2023/08/1690979183-2VDFObVg8_md.jpg)