Állattartók, figyelem! Sokat bukhat, aki ezt nem intézi el időben

Állattartók, figyelem! Sokat bukhat, aki ezt nem intézi el időben

agrarszektor.hu
Fontos nyomtatványok jelentek meg a Magyar Államkincstár honlapján az egyes állatbetegségek megelőzésével és leküzdésével kapcsolatos támogatásokhoz. Fontos, hogy a támogatási kérelemhez a tárgyhónapban elvégzett állategészségügyi szolgáltatásokról szóló számlákat is csatolni kell.

Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján az elfogadott hazai állat-egészségügyi programok alapján kötelezően végrehajtandó vagy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által elrendelt vagy az állatállományok állat-egészségügyi programjában szereplő intézkedések, monitoring vizsgálatok, tesztek és más szűrési intézkedések, gyógykezelések, immunizálások, illetve az ezen tevékenységek elvégzéséhez szükséges állat-egészségügyi szolgáltatások költségeihez vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe - olvasható a MÁSZ oldalán. A friss közleménynek a Magyar Kincstár honlapján történő közzétételének napjától az engedélyesnek a támogatási kérelmeket jelen közlemény 1. számú melléklete szerinti, N02330 számú, Támogatási kérelem - Főlap, valamint a 2. számú melléklet szerinti, N02331 számú, Támogatási kérelem - Betétlap elnevezésű nyomtatványokon kell benyújtani.

Az engedélyesnek a támogatási kérelmet, valamint a támogatási kérelemhez csatolva a tárgyhónapban elvégzett szolgáltatásokról legkésőbb a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig kiállított számlák másolatát a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig postai úton kell megküldenie az állattartó telephelye szerint illetékes vármegyei kormányhivatal részére.

A támogatási kérelemmel érintett állat-egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó számlákat a baromfifélékre, az egyéb állatfajokra és a vemhes üszőre vonatkozóan külön kell kiállítani, és az azokra vonatkozó támogatási kérelmeket külön kell benyújtani. Továbbá külön támogatási kérelmen kell benyújtani a C001 technikai kóddal jelölt kapcsolódó állat-egészségügyi szolgáltatás és a C002 technikai kóddal jelölt antimikrobiális rezisztencia vizsgálat költségeinek elszámolását, amelyhez csatolni kell a vizsgálat elvégzéséről kiállított számlát is.

FIGYELEM! Amennyiben a C001 technikai kódú szolgáltatáshoz nem használtak állatgyógyászati készítményt, akkor azt is fel kell tüntetni a nyilatkozaton vagy szövegesen, vagy a rovat áthúzásával.

Mit kell tudni a támogatott szolgáltatások köréről, a támogatás mértékéről?

A Rendelet 5. § (7b) bekezdése értelmében a 2023. évtől az alábbi szolgáltatások esetében a mintavételi támogatás igénylése az alábbiak szerint megváltozott:

  • szarvasmarha állatfaj esetében az A002 és az A003 kódú szolgáltatásokra vonatkozóan a mintákat egyszerre szükséges levenni, de mintavételi támogatás csak az A002 kódú szolgáltatás;
  • sertés állatfaj estében az A005, A010 és az A011 kódú szolgáltatások esetében a mintákat egyszerre szükséges levenni, de mintavételi támogatás csak az A011 kódú szolgáltatás;
  • juh állatfaj esetében az A004, F002, F004, és az F005 kódú szolgáltatások esetében a mintákat egyszerre szükséges levenni, de mintavételi támogatás csak az A004 kódú szolgáltatás;
  • kecske állatfaj esetében az F001, F002, F004, és az F005 kódú szolgáltatások esetében a mintákat egyszerre szükséges levenni, de mintavételi támogatás csak az F001 kódú szolgáltatás;
  • házi tyúk esetében a B003 és a B004 kódú szolgáltatások esetében a mintákat egyszerre szükséges levenni, de mintavételi támogatás csak az B004 kódú szolgáltatás

esetében igényelhető, a többi szolgáltatás vonatkozásában kizárólag a laborvizsgálat típusú szolgáltatás után vehető igénybe a támogatott szolgáltatás.

A 2023. évtől a C002 technikai kódú, a kapcsolódó antimikrobiális rezisztencia (AMR) egyedi vizsgálata és telepi rezisztencia vizsgálat elvégzése megnevezésű állategészségügyi szolgáltatás a Rendelet 2. § d) pontja szerinti kislétszámú állattartó telepek vonatkozásában új támogatási jogcímként került bevezetésre. A rendelet 1. számú melléklete a 2023. évtől az alábbi támogatott állategészségügyi szolgáltatásokat már nem tartalmazza, így azok után támogatást nem lehet igénybe venni:

  • a B002 technikai kódú, a szarvasmarhák fertőző rhinotracheitisére/fertőző pusztulás vulvovaginitisére (IBR/IPV);
  • az A006 technikai kódú Klasszikus sertéspestis betegségre;
  • a B006 technikai kódú, a sertések hólyagos betegségére,
  • a B008 technikai kódú, a paratuberkulózis betegségre;
  • a B010 technikai kódú, a Listeriosis baromfi fajokban történő vizsgálatára;
  • a D001 technikai kódú, a koi herpeszvírusra vonatkozó vizsgálatra;
  • az F003 technikai kódú, a Mycoplasma agalactiae betegségre vonatkozó szolgáltatások.

Fontos! A laboratóriumi vizsgálatra nem alkalmas minta után támogatás nem igényelhető.

Forrás: Magyar Állattenyésztők Szövetsége

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK

Bemutatkozik a Hunduna (x)

Valószínű hogy már találkozott a Hunduna cég és a kezdetek óta ügyvezetőként dolgozó Nadobán Erika nevével, mivel lassan rendületlenül 30 éve jelen vannak a magyar erdészeti területen.

KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?