Hatalmas zivatar jön Magyarországon: ilyen már nagyon rég volt

Hatalmas zivatar jön Magyarországon: ilyen már nagyon rég volt

MTI
Hevesebb zivatarok kialakulására figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, hétfőn az ország nyugati felében, kedden az északkeleti vármegyékben alakulhatnak ki heves zivatarok, amelyeket viharos szél és jégeső is kísérhet.

A meteorológiai szolgálat az MTI-hez eljuttatott előrejelzésében azt írta, a hét első napján hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyék területén, ezért ezekre a vármegyékre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Kedden Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék területén kell számítani hevesebb zivatarokra.

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutánig nem valószínű zivatar az országban. Ezt követően előbb a Dunántúlon, a késő esti óráktól már a középső országrészben, majd hajnaltól az északkeleti megyék kivételével másutt is egyre többfelé alakulhatnak ki zivatarok, amelyekhez általában viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, jégeső és intenzív csapadék társulhat. Az északkeleti országrészt várhatóan kedden délután érik el a zivatarok.

Hétfőn késő este elsősorban a Dunántúlon, kiemelten annak nyugati, északnyugati részén heves zivatarok kialakulásához is alkalmasak lesznek a légköri feltételek. A heves zivatarokat erősen viharos - az óránkénti 90 kilométeres sebességet meghaladó - szélrohamok, illetve akár 3-5 centimétert elérő, néhol esetleg ezt meghaladó átmérőjű jég kísérheti. Ezeken a tájakon az egymást követő zivatarcellákból néhol 30-40 millimétert meghaladó csapadék is lehullhat.

Kedden napközben a Dunától keletre kiemelten a Dunakanyar, az Északi-középhegység térségében, illetve az Alföld keleti részén is előfordulhatnak heves zivatarok. A meteorológiai szolgálat felhívta a figyelmet arra, hogy az időjárási helyzet függvényében hétfő este, késő este a Dunántúl északnyugati felén piros riasztást is kiadhatnak. Hétfőre a legmagasabb (piros) figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék területén, itt a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?