Saját kristálypoharat kap a tokaji aszú

Saját kristálypoharat kap a tokaji aszú

Új, kifejezetten a tokaji aszúhoz tervezett kristálypoharat mutat be az a szakmai stáb, amely egy éve dolgozik egy olyan kehely kialakításán, amely az ország leghíresebb borának erényeit tökéletesen mutatja be. Az Aszúglass alakja egyelőre titok, de annyit lehet tudni már, hogy az alkotók elszakadtak a szűk desszertboros poharak világától.

Új, a tokaji aszúhoz tervezett pohárral jelentkezik hamarosan egy borszakmai csapat, a konstrukció így kifejezetten Magyarország leghíresebb borának erényeit igyekszik megmutatni. Ma már több pohárkészítő manufaktúráknak létezik kifejezetten egy adott bortípushoz, például chardonnay-hoz, vagy tokaji furminthoz tervezett pohara, az új pohár alkotói úgy gondolták, ideje, hogy a tokaji aszúhoz is készüljön méltó forma.

– mondta el az Agrárszektornak Ripka Gergely borszakíró, aki maga is az alkotói csapat tagja, egyben a pohár értelmi szerzője.

Magyarországon és kézzel készül

„Első körben létező Halimba Crystal poharakat teszteltünk, az Ajka melletti üzemben kizárólag kézzel készült és fújt, prémium kristálypoharak készülnek. Úgy gondoltuk, hogy a világszínvonalú tokaji aszú megérdemelné azt a fajta figyelmet, törődést, hogy egy önálló pohár is elkészüljön hozzá a megfelelő botritiszes, gyümölcsös, vagy éppen édes karakterét elegánsan bemutatva. Így jött az ötlet, hogy találkozzon a Halimba Crystal és a tokaji aszú, az együttműködésből pedig készüljön egy exkluzív kehely, ami segít megfelelően pozícionálni ezt a különleges bort.”

Nem gyűszűnyi méretű lesz

Az aszúpohár kialakításánál a legfontosabb rendezőelv az volt, hogy az alkotók szerettek volna elmozdulni a szokványos, gyűszűnyi desszertboros pohárformáktól, újszerű, formabontó és felismerhető formát igyekeztek találni a műhelymunka során.

Olyan formát kerestünk, amely méltó az aszú nagyságához, komplexitátáshoz, így egy nagyobb kehelyforma született meg a végére. Nagyon fontos az is, hogy a nyelv melyik részére érkezik a pohárból a bor. Ha például hátra érkezik, az inkább a kesernyés ízeket emeli ki jobban, ha előre, akkor inkább az édes ízeket érezzük hangsúlyosnak. Fontos volt, hogy az aszú összetett ízvilága egyensúlyosan érződjön, a cukor, a savak, a botritisz, valamint a fahordó és az alkohol közül egyik se kerüljön előtérbe a többi rovására. Nem is gondolnánk, de ebben bizony milliméterek is számítanak.

A vendéglátásra is számítanak

A pohár tervezésénél a fenti szempontokat mind beépítették, de arra is figyelni kellett, hogy a vendéglátóhelyek számára is praktikus legyen a végeredmény – például a talpánál fogva felakasztható legyen, illetve a kecses, kifinomult forma ellenére az egy anyagból, azaz illesztés nélkül megformált kézi pohár kellően tartós is lett.

Az elkészült aszúpoharat a készítők december 8-án, azaz a Nemzetközi AszúNap előtt leplezik le a nagyközönség előtt. Videó-epizódokban online is bemutatják a teljes fejlesztési munkát, novemberben pedig előrendelés indul a különleges kehelyre. Az Aszúglass első körben limitált mennyiségben lesz majd rendelhető, az alkotók pedig remélik, hogy mind szélesebb körben használatba kerül az új kehely Tokaj-Hegyalján és azon kívül is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02