Megszólalt Nagy István a Bige-ügyben: kemény kijelentést tett az agrárminiszter

agrarszektor.hu
A kormányra akart nyomást gyakorolni Bige László, amikor bejelentette műtrágyagyárának bezárását, majd nem sokkal később visszakozott. Erről Nagy István agrárminiszter beszélt, aki szerint Bige Lászlót nem lehet komolyan venni.

Nagy István sajnálja, hogy egy 93 éves gyár méltán híres péti sója Bige-showvá alakul. Emellett azt kérte a műtrágyakirálytól, hogy inkább a termeléssel foglalkozzon, mert méltatlan helyzetbe hozza a magyar gazdákat - írta meg a 444.hu a tárcavezető a Blikknek adott interjúja alapján. A Bige László cégére kivetett extraprofitadó az agrárminiszter szerint nem egyedi döntés volt, mert minden vállalatot érint az adóforma. Azt mondta, a Nitrogénműveknek monopóliumként olyan lehetősége van, amivel élnie kell. Az a feladata, hogy gyártson és forgalmazzon, tisztességes áron és körülmények között.

EZ IS ÉRDEKELHET
EZ IS ÉRDEKELHET

Nagy István ezek után úgy fogalmazott, hogy Bige Lászlót nem lehet komolyan venni, mert két-három órán belül változtatja az álláspontját. Jelentős áremeléstől viszont nem tart a miniszter, aki szerint a legtöbb gazda valószínűleg nem a Nitrogénművektől, hanem importőröktől szerzi majd be a műtrágyát. Az Agrárszektor által megkérdezett, és az ágazatra rálátó szakértők szerint ugyanakkor, ha valóban leállna a pétfürdői gyár, annak rendkívül komoly következményei lennének, úgy a magyar mezőgazdaságra, mint az ország GDP-jére.

EZ IS ÉRDEKELHET

Bige Magyarország egyik leggazdagabb embere, az ország egyetlen műtrágyagyártó vállalatának a tulajdonosa. A nagyvállalkozó ellen két büntetőeljárás is folyik, hűtlen kezeléssel, valamint egy másik ügyben okirat-hamisítással és vesztegetéssel vádolták meg. Az utóbbi eljárásban első fokon felmentették, de az ügyészség fellebbezett, és letöltendő börtönbüntetést kért a vállalkozóra, aki pár hónapig házi őrizetben is volt.

(Címlapkép forrása: MTI/Kovács Attila)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?